14.~Nincs kiút~

A takaró szélével szórakozva ücsörögtem a fotelban, nem igazán kötött le a film. Azonban míg én és Zayn szét untuk magunkat , Liam a telefonjával babrált , Louis pedig teljesen beleélte magát. Izgatottan figyelte a film minden egyes képkockáját , néha még fel is nevetett, az amúgy elvileg ijesztő filmen. Számomra ez olyan volt , mint kisgyermeknek az esti mese, a pokolban nőttem fel, ez a film egy vicc ahhoz képest miket éltem át, ám evvel nem dicsekedtem. Niallt azonban úgy tűnt kissé váratlanul érik az egyes részek, néha elborzalt , testén sokszor futott át a hideg. Ilyenkor elmosolyodtam, és óvatosan lábammal oldalba böktem a fotel előtt ücsörgő fiút .
Épp most is erre készültem, ugyanis Niall ijedten húzta be a nyakát, egy Louis számára azonban felettébb vicces részen. Óvatosan böktem meg a fiút, aki úgy tűnt ezt megelégelte, mert elkapta a lábam , és nem is engedte el . Halkan nevettem fel, majd megpróbáltam visszahúzni lábam, ám úgy tűnt nem engedi. Végül beletörődtem , és inkább lecsúsztam mellé a földre. Szorosan bújtam karjaiba, védelmezően karolt át .
A film a vége felé közeledett , Zayn unottan nyúlt telefonja után , szinte csak Louis és Niall figyelte a tv-t. Fejem Niall mellkasán pihentetve meredtem ki az ablakon. Az utca sötét volt , a lámpa fényében megcsillantak a szállingózó hópelyhek . Tekintetem végigjárattam a szobán, a fiúkon, majd megállapodtam Niallon. Szőke haja kuszán lógott szemébe , arcán hatalmas mosollyal nézett rám. Szemében mintha ezernyi csillag tükröződött volna . Csendesen hajtottam le a fejem , nem tudtam a szemébe nézni a hírtelen rámtörő bűntudattól. Undorodtam magamtól , nem akartam becsapni, nem akartam neki soha ártani, mégis, minden egyes mozdulatommal ezt teszem. Ártok neki...
Elengedtem, majd óvatosan feltápászkodtam. Niall felhúzott szemöldökkel figyelte, épp átszerettem volna lépni, de megragadta a kezem.

-Mi a baj ? - kérdezte aggódva.

-Semmi - ráztam a fejem - Csak levegőzök egy kicsit.

Szorítása gyengült csuklómon, majd elengedett, de szemében ott csillogott a kétely. Gyorsan hagytam el a nappalit , majd az előszobába siettem. Felkaptam csizmám, majd leakasztottam kabátom és a terasz felé vettem az irányt. Ahogy kiléptem a kertbe elhalkult a benti film moraja. Összehúztam kabátom, majd nekidőltem a falnak. Csend vett körül, csak az autók halk moraja és kutyák ugatása hallatszott a távolból. A sötétség körbeölelt, beszőtte elmém. Menekülni akartam, futni messzebb és messzebb az engem tépdeső démonoktól , melyek kezdték felégetni testem. Sosem éreztem még efféle fájdalmat , mert talán sosem szerettem. Tehetetlen voltam és dühös és ez talán a legrosszabb párosítás.
Lehunytam szemeimet , erősen kellett koncentrálnom, nehogy pár kósza könnycsepp elárulja mit érzek. Nem akartam, hogy bárki lássa, hogy belül kezdek egyre tönkremenni, mintha két fal nyomna folyamatosan összébb és összébb. Nem érdekelt , hogy velem mi történik majd, mert azt már úgysem tudom elkerülni. Csak az járt a fejemben, hogy Niallal mi lesz ? Ha bármi bántódása esik , azt soha, de soha nem fogom megbocsátani magamnak.

-Nem maradhatok - suttogtam erőtlenül .

Eddig túl önző voltam, csakis magamra gondoltam, csakis az én javaimat néztem, nem tehetem meg ezt vele. Nem lehetek önző, mindenkinek az lesz a legjobb, ha most elmegyek. Elfelejtenek és mindenkinek jó lesz, az meg már nem lényeges velem mi lesz.

-Hát te ? - érkezett felém egy meglepődött hang, mire ijedten kaptam oda a fejem.

Zayn közeledett felém , értetlenül nézett végig rajtam. Gyorsan rendeztem vonásaimat, ám a kaparó érzés továbbra is ott maradt torkomban. Nagyot szívtam a friss levegőbe , majd szaggatottan fújtam ki...életemben először nem tudtam leplezni érzéseimet.

-Én csak kijöttem egy kicsit levegőzni - mondtam rekedtes hangon.

Zayn nekidőlt a falnak, majd rágyújtott egy cigire. Nagyot szívott a káros anyagba , ami füstként távozott ajkai közül. Elmélyülten figyeltem ahogy az ég felé száll, majd szertefoszlik és keveredik a levegővel.

-Nem jó, hogyha visszatartod az érzéseidet , csak tönkretesznek -nézett rám komolyan, és mintha kicsit megnyílt volna előttem.

-Egész életemben visszatartottam , sosem volt alkalmam kimutatni - suttogtam, nem érdekelt már semmi, csak megakartam szabadulni minden érzéstől.

-Akkor sem megoldás - rántott vállat, majd ellökte magát a faltól.

Csendesen meredtem magam elé , néha megcsapott a cigi illatát, de ezenkívül nem sokat érzékeltem. Megakartam állítani az időt csak egy percre, hogy átgondolhassam mit rontottam el ennyire, hogy most itt tartok. Nem akartam mást, csak egy kis indokot arra, mért születtem annak aki vagyok, egy kis jelet , hogy tudjam mért...semmi mást. És mintha csak meghallotta volna valaki kérésem , kaptam 60 másodpercet. Szemeim előtt sötétedni kezdett minden, nem érzékeltem mi történik.  Azt vártam, hogy testem köddé foszlik, feledésbe merül , de nem történt semmi. Halk sikítás hatolt fülembe, egyre közelebbről és közelebbről szólt. Keserves, kétségbeesett, dühödt ordítás volt , mintha valaki a falat verte volna eredménytelenül...nem volt kiút. Egy labirintus volt, tele zsákutcákkal és akadályokkal , véget nem érő folyosókkal. Egy lány feküdt a földön, hangja víszhangot vert a csupasz falakon. Tehetetlenül kereste a kiutat , mindhiába.
Lassan jutott el tudatomig, hogy magamat látom. Sikításom felerősödött végigjárta testem, én pedig menekülni akartam, de nem engedett. Körbefont , behálózott, összetört...

-Noah - szólított meg valaki, mire kinyitottam a szemeimet.

Ijedten néztem körbe, még mindig a fal mellett álltam, Zayn aggodalmasan szorongatta karom. Szívem hevesen vert , csuklómon éreztem, hogy lüktet a tetoválás.

-Minden rendben ? - kérdezte.

-Nincs semmi rendben - suttogtam megtörten.

-Jobb lenne , ha bemennél, segítsek ? - ajánlotta fel, de hevesen megráztam a fejem.

-Nem , most jobb ha nem megyek be - fújtam ki a levegőt - Sajnálom , nem akartalak megijeszteni.

Zayn megrázta a fejét , majd elengedett. Fürkészve figyelte arcom , azonban én már máshol jártam. Holnap elmegyek , hajnalban...így lesz a legjobb .

-Tudod - hívott vissza a fiú hangja, mire ránéztem - Mióta apa meghalt, szinte senkivel sem beszéltem erről, sőt szinte alig beszélgettem valakivel. De mikor a múltkor beszélgettünk furcsa érzésem volt. Te más vagy.

-Ezt hogy érted ? - nyeltem nagyot.

-Úgy éreztem ismerlek - túrt bele zavartan dús hajába - Hogy ismernelek kéne.

Csendben néztem végig a fiún, barna szemeiben furcsa kételyek csillantak.

-Lehet ismersz - mosolyodtam el , mert meguntam depressziós önmagam.

Hajnalban elmegyek, most már ezt senki sem akadályozhatja meg, de kiélvezem még ezt a pár órát. Zayn viszonozta gesztusom , majd újra a falnak támaszkodott.

-Tényleg más vagy, mint a többi lány - húzta össze szemöldökét - Niall szerencsés , de ezt ő is tudja.


Megeresztettem a csapot, majd alátartottam a poharam. Nagyokat kortyoltam a hideg vízbe, hamar kiürítettem poharam tartalmát. A fiúk már elmentek , este 10 fele járt. A poharat a mosogatóba helyeztem , majd megfordultam. Niall a pultnál álló széken ült , épp a sajtos szendvicsét fogyasztotta el. Elmosolyodtam, majd megindultam az éppen ivó fiú felé. Előtte lecövekeltem, amit szerencsémre észrevett és felém fordult. Mosolyogva közelebb húzott magához , derekam lábai közé zárta.

-Biztos minden rendben ? - kérdezte, eltűrve szememből egyik tincsem.

-Persze - sóhajtottam .

-Noah - emelte fel hangját.

-Minden rendben - erősítettem meg, mire halványan elmosolyodott.

-Akkor jó.

Közelebb hajoltam, ajkaink szenvedélyesen értek össze. Kezemmel hajába túrtam , még közelebb húzva magamhoz. Ajkai édesen ízlelgették enyémeket , kezével hátam simogatta. Óráknak tűnő másodpercek után csókunkat a levegő hiány szakított meg. Mosolyogva húzódtam el, kezemmel combjára támaszkodtam.

-Holnapra szabadnapot kaptunk - jutott eszébe - Arra gondoltam elmehetnénk korcsolyázni.

Arcomról lefagyott a mosoly , keserűen fordítottam el a tekintetem, nem volt szívem közölni vele, hogy elmegyek. Túlságosan fájt őt itt hagyni, de nem tehetek mást.

-Mi a baj ? Mehetünk máshova is - nyúlt állam alá, kényszerítve, hogy szemébe nézzek.

-Niall én... - suttogtam.

-Figyelj - szakított félbe- A film óta nagyon fura vagy, mond el mi bánt, kérlek !

-Én nem...-kezdtem , de elcsuklott a hangom - Holnap el kell mennem !

Niall megrökönyödött, értetlenül nézett rám.

-Miről beszélsz ? - kérdezte aggódva.

-Sajnálom , de nem maradhatok - suttogtam.

Niall elengedett , mire tettem is egy lépést hátra. Idegesen pattant fel a székről .

-Mért ne maradhatnál ? - kérdezte felemelve hangját - Annyiszor mondtad már ezeket , miért nem mondasz el nekem semmit ?

-Én...nem tehetem értsd már meg ! - fakadtam ki - Azt hiszed nem mondanám el ?

-Nem sok esélyt látok rá - mordult rám.

-Sajnálom... - suttogtam - De nem maradhatok, már eldöntöttem ! Túl sokat ártottam már így is ...

Niall tehetetlenül túrt bele hajába , ám szemében düh csillant. Sosem láttam még ilyennek, és talán jobb is lett volna, ha nem látom.

-Fejezd már be komolyan ! Folyamatosan azt hajtogatod, hogy bajt okozol , ártasz nekem ! Ugyan mivel ? - emelte meg hangját.

-Nem akarom , hogy miattam neked legyen bajod értsd meg - léptem közelebb, ám látva dühöt a tekintetében inkább visszaléptem.

-Elegem van a sok hülyeségedből ! - fakadt ki , mire megrökönyödve meredtem rá.

-Ha fele akkora hülyeség lenne, mint igazából nem emlegetném - emeltem meg hangom - De ez komoly Niall , fel kéne fognod végre, hogy nem unalmamban hordok össze mindent !

Hevesen fordultam meg, majd kiviharoztam a konyhából. Felrohantam az emeletre, majd hangosan csaptam be magam után az ajtót. Kiszámíthatatlan állapotban ragadtam meg az ágyon elterülő ruhám, majd erősen hajítottam a bőröndbe. Idegesen guggoltam le mellé, majd a cipzárt próbáltam meg összehúzni, ám az beleakadt a pulóverembe , és nem mozdult sem előre, sem vissza. Türelmemet vesztve kezdtem rángatni, ám ez sem segített. Felálltam , feszülten túrtam bele a hajamba. Soha életemben nem éreztem akkora ürességet a szívemben , mint most. A tehetetlenség dühe kezdett teljesen felemészteni, úgy éreztem belül marnak a kis démonok. Hisztérikusan rúgtam bele a bőröndbe , mely feldőlt, és kiborultak belőle a ruhák. Az ágyra vetődtem, lábaimat törökülésbe húzva görnyedtem össze. Nem sírtam , szemeim szárazak voltak , ám szívemben annál nagyobb volt az űr. Dühös voltam magamra, de most először Niallre is. Mért nem tud komolyan venni ?
Két kéz ölelt át hátulról, észre sem vettem, hogy Niall közben bejött a szobába. Halkan, suttogva ejtette ki a szavakat, forró leheletét éreztem nyakamon.

-Sajnálom - szólalt meg halkan.

-Mért nem tudsz komolyan venni ? - pattantam fel, és szembefordultam a fiúval - Niall ezek nem hülyeségek , nem jókedvemben hajtogatom, hogy ártok neked . Fogalmad sincs ki vagyok , fogalmad sincs miket éltem át. Melletted megtaláltam önmagam, és ezért sem maradhatok !

Niall keserűen nézett rám , majd felállt és lassan mellém sétált. Kezeinket összekulcsolta, ám szemét egy pillanatra sem vette le rólam.

-Muszáj ma menned ? - kérdezte halkan.

Ajkaimba haraptam, majd inkább lehajtottam a fejem. Nem bírtam a szemébe nézni, mert úgy éreztem undorító vagyok. Féltem ha elmondom neki , elítél , ám szám mégis szólásra nyílt.

-Pár nap múlva úgyis elmentem volna, azt még én sem tudom megakadályozni- suttogtam.

-Miről beszélsz ? - értetlenkedett - Noah ezt nekem nem mondtad ! Végig tudtad, hogy el kell menned ?

-Tudtam... - motyogtam , azt hittem nem hallja ám tévedtem.

Elengedett, majd hitetlenül tett egy lépést hátra. Félve emeltem fel a fejem, azt hittem dühös lesz, ám ami szemeiben csillogott még ennél is rosszabb volt...csalódott bennem.

-Sajnálom - fakadtam ki, egy forró könnycsepp hagyta el szemem - Nem így akartam ! Most undorítónak tartasz, azt hiszed kihasználtalak , de nem ! Soha nem tennék ilyet ! Szeretlek , még soha sem éreztem ilyet , ha nem hiszed el akkor is így van. Csak azt akartam, hogy valaki elfogadjon úgy ahogy vagyok... azt akartam, hogy valaki szeressen...

-Mért nem mondtad , ha tudtad ? - kérdezte hűvösen.

-Mert én sem akartam tudomásul venni - vallottam be.

Niall feszülten túrt bele hajába , majd járkálni kezdett a szobában. Megtörten figyeltem , ahogy tehetetlenül keresi a megoldást, vagy legalábbis megpróbálja feldolgozni, azt , amit hallott. Kínos csend telepedett közénk , tehetetlenül toporogva vártam mit reagál.

-8 napot kaptam - szólaltam meg teljesen váratlanul, mire felém kapta fejét- 8 napot...Azután még én sem tudom mi lesz velem, de nem számíthatok sok jóra. Nem mondhatom el mért, de el kell mennem , kérlek értsd meg. Talán neked is jobb ha nem látsz többet , elfelejtesz és tovább lépsz. Jobbat érdemelsz nálam ...

-Te hülye vagy - rázta a fejét , majd elém lépett . Meglepődötten meredtem rá, mire haloványan elmosolyodott- Szeretlek