2013. december 29., vasárnap

17.~A hazugság ára~


-Ezt nagyon megbánod ! - mosolyodott el Niall.

-Csakugyan? - pislogtam gúnyosan, ám a következő pillanatban már egy hógolyó suhant el mellettem.

Ijedtemben kissé hátrahőköltem, ám a következő pillanatban már bőszen hajítottam a vizes labdákat a fiú felé. A háború elkezdődött egymást érték a nagyobbnál nagyobb hógolyók. Nevetve rohantam körbe körbe az utcán, olykor bebújtam a hóemberünk mögé, aki hősiesen megvédett, vagy éppenséggel a csupasz fák törzsénél találtam menedéket. Niall fölényesen hajigálta a hógolyókat, melyek ugyan néha félre mentek, de a legtöbb esetben pontosan telibe találtak. Néha azonban furcsa érzéseim támadtak, melyeket először figyelembe sem vettem, ám egy idő után úgy éreztem menten elájulok. Először csak kicsit fájni kezdett a fejem, de azt betudtam a fáradtságomnak, nem törődtem vele. Azonban, ahogy tovább szórakoztunk egyre erősebben nyilallt belém a fájdalom, sokszor megszédültem, volt, hogy egy pillanatra látásom is elhomályosult. Kezeim zsibbadni kezdtek, úgy éreztem, mintha ezernyi kést döftek volna egész testembe. Fejem lüktetett, a világ forgott velem, csak Niall fürgeségén múlt, hogy nem estem össze.

-Noah? Mi történt,jól vagy ?- segített fel aggódva.

-Minden rendben, jól vagyok- bólogattam, ám elég rosszul hazudhattam, mert Niall továbbra is félve nézett végig rajtam.

-Gyere, beviszlek- kapott fel ellenkezést nem tűrve.

Karjaimat nyaka köré fonva hagytam, hogy bevigyen, erősen kellett koncentrálnom, hogy egyáltalán meghalljam mit mond. Nem értettem mi történik velem, de abban biztos voltam, hogy ennek köze lesz vörösen lüktető tetoválásomhoz. Valaki járt itt, vagy jönni fog és ez rémülettel töltötte el lelkem. Idegesen kapkodtam a fejem, miközben Niall óvatosan elindult velem a lépcsőn. Kerestem valami jelet, egy aprócska nyomot, mely rávezet arra, hogy mi történik, de a lakás úgy állt ahogy hagytuk.

-Szólok Harrynek, hogy nem megyünk- fektetett le az ágyra, majd gondosan rám húzta a puha paplant.

-Ne, nem kell!- ráztam a fejem- Te menj nyugodtan, én megleszek.

-Hogy tudsz még ilyenkor is másra gondolni ? - nevetett fel halkan, majd aggódva lehuppant mellém -Nem hagylak itt, ezt most felejtsd el!

-Niall kérlek - néztem rá keservesen - Miattam ne maradj itt, nincs semmi bajom, csak kimerültem.

 A fiú aggódva bámult rám, kezeivel megkereste enyémeket, majd összekulcsolta ujjainkat. Arcomon halovány mosoly jelent meg, ám egy újra fejembe hasító fájdalom rögtön letörölte. Halkan felszisszenve tűrtem, kénytelen voltam elhúzni kezeimet, hogy a fiú ne érezze meg meg ránduló testem.

-Tudhatnám, hogy hazudni azt jól tudsz - fordította el a tekintetét, szemeiben fájdalom csillant.

-Sosem hazudtam- ültem fel kissé idegesen - Még mindig itt tartunk ? Niall én...

-Hagyjuk jó, már megbeszéltük - rázta a fejét, ám éreztem, hogy most ő sem őszinte.

-Mondtam, hogy nem mondhatom el - suttogtam - Azt hittem megérted...

-Megértettem- csattant fel idegesen - Csak tudod elég nehéz bármit is tennem, vagy segítenem, hogyha folyton kizársz!

-Nem zárlak ki ! - emeltem meg én is hangom - Miattad teszek mindent, miattad vagyok még mindig itt ! Megtehettem volna, sőt most is megtehetem, hogy elmegyek, nekem már úgy is mindegy!

-Akkor meg mért vagy még itt ? - kiáltott rám, mire hirtelen megfagyott a levegő.

Niall idegesen kapkodva a levegőt meredt rám, majd mikor felfogta mit is mondott hirtelen arca keserves grimaszba váltott. Dermedten ültem az ágyon, elmém nehezen fogadta be az információkat, vagy csak nem akartam elhinni. A fájdalom gyorsan terjedt szét testemben, mint a méreg árasztott el. Kezeim megfagytak, pár pillanatig pislogás nélkül meredtem magam elé, majd megfeledkezve minden fájdalmamról felcsaptam a paplant.

-Már nem tudom - suttogtam , majd felállva az ajtóhoz siettem.

-Noah!- indult utánam Niall, de nem figyeltem rá.

Gyorsan futottam a lépcsőhöz, terveim szerint még ma elmentem volna, de Niall gyorsabb volt, így utolérve még az első lépcsőfok előtt megragadta a karom és visszarántott. Arca fájdalmas volt és megbánó, szorosan fogta kezem, hogy nehogy futni tudjak.

-Sajnálom, csak ideges vagyok - túrt bele szabad kezével hajába.

-Vagy csak nem akarod elmondani, hogy nyűg vagyok a hátadon - néztem mélyen szemébe, ám tekintetéből semmit sem tudtam leolvasni.

-Megint a sok hülyeséged - rázta a fejét, szája sarkán egy féloldalas mosoly jelent meg.

-Tudod én már semmit sem értek - ráztam a fejem, miközben ajkaimba harapva akadályoztam meg, hogy a könnyek felülkerekedjenek rajtam.

Niall keservesen nézett rám, kék szemeiből valahogy eltűnt az a kisfiús pajkosság, melyet annyira szerettem. Most megtört volt, tele kételyekkel és kérdésekkel, melyekre nem adhattam választ...és ezt én tettem vele. Akaratom ellenére csináltam rosszat, nem tettem semmit és pont ez okozott mindent. A sok megválaszolatlan kérdés és a titkolózásom Niall életére is kihatott. Már nem volt minden percben felhőtlenül boldog, láttam a tekintetében a fájdalmat, mert már ő is tudta, hogy elmegyek és nem is jövök vissza többet. Tudta, hogy nekünk csak egy hét adatott, sem több sem kevesebb és aztán vége a varázsnak. Nem tudta mért és az, hogy megértette, nem jelenti azt, hogy bele is törődött. Ahogyan álltam és néztem hirtelen megfeledkeztem mindenről. A fájdalmamról, a lábaim remegéséről, a lüktető karomról. Csak őt láttam, ahogyan aggódva mered rám, láttam, hogy a szája mozog, éreztem, ahogy idegesen megráz, de érezni nem éreztem s nem is hallottam semmit. Üveges tekintetem a távolba meredt , nem érzékeltem már mi folyik körülöttem. Látásom homályosodni kezdett, és bármennyire is akartam, már nem tudtam válaszolni. Nyitni akartam  a szám, kiáltani akartam, megerősíteni, hogy jól vagyok, de nem ajkaim nem mozdultak. A sötétség észrevétlenül szőtte be elmém, és már nem volt visszaút.

Az út kihalt volt és sötét, lámpák nem voltak, a házak ablakai csupaszon néztek vissza rám. Sejtelmes csend telepedett a környékre, még a szél halk süvítésén kívül nem lehetett hallani semmit. A járdák csupaszon fénylettek, a házak tetejére halovány köd telepedett. A környék ismeretlen volt, mégis tudtam, hogy nem az embereknél vagyok. A Pokolba kerültem. A szél halk süvítése hirtelen váltott át kísérteties dallammá.A sorok beszőtték elmém, lábam a földhöz bilincselték. Sikítani akartam, menekülni minnél messzebb, ám lábaim nem mozdultak, ajkaimon egy hang sem jött ki. Az egyik utcán hirtelen egy alak körvonalai bontakoztak ki, csendesen, ám annál fürgébben lépkedett, kapucniját fejébe húzva akadályozta meg, hogy bárki felismerje. Felém közeledett. Futni akartam, elmenni innen, ám testem mintha csak árnyéka lett volna önmagamnak. Az alak egyre közelebb ért , mire még keservesebben akartam menekülni, azonban nem vett észre. Fejét lehajtva, szélsebesen sietett el mellettem, és ekkor már tudtam, hogy senki sem fog meglátni. Csak szelleme voltam önmagamnak.
A kép hirtelen váltott, pillanatokon belül egy díszes teremben találtam magam. A szobában sötét félhomály uralkodott, a falra függesztett fáklyák árnyékai játszottak a vörös falakon. A sejtelmes dallam most még erősebben lüktetett ereimben, ám nem tudtam honnan jöhetett. A szoba közepén egy nagy trón foglalt helyet, méltóságteljesen őrködött a szoba felett. Ekkor nyílt az ajtó, és a fiú jelent meg a szobában. Engedelmesen sétált a trón elé, majd térdre ereszkedve végre leemelte kapucniját. Ereimben egy pillanatra megfagyott a vér, légzésem elakadt, csak meredtem az alakra, aki csendben várt. Nem kellett megfordulni, pontosan tudtam ki ő. Viszont sokkal alacsonyabb volt, sötét haja kuszán állt összevissza. És ekkor rájöttem, mért nem tudok mozdulni, mért csak árnya vagyok önmagamnak. A jelenet a múltban játszódott, mikor még csak 15 éves voltam. A trón mellől sötét füst gomolygott, először csak épphogy észrevehetően, majd végül az egész termet elárasztotta. Nemsokára egy csuklyás alak körvonalai bontakoztak ki a ködből, majd a trónon megjelent magam a Halál...
Hirtelen minden homályosodni kezdett, nemsokára már teljesen máshol találtam magam. Azonban a kép nem tisztult ki, mintha csak egy rég feledésbe merült emlékben lettem volna. A történések egymást követték, először magamat láttam, ahogy a régi ágyamon, éppen az igazak álmát alszom.James mellettem állt, keserves arccal simított végig karomon, majd közelebb hajolva hosszú puszit nyomott homlokomra. A kép hirtelen váltott és James arcát pillantottam meg, amint nagy levegőt véve kitárja az átjáróként szolgáló ajtót, majd elnyeli a sötétség. Ezután megint más következett, hirtelen London középpontjában találtam magam. A városon sötétség honolt, a csillagokat sűrű felhők takarták el szemem elől. James épp egy sikátorból lépett elő, pontosan abból, amelyből pár napja én is. Futva szelte át a teret, majd elindult egyenesen Niall háza irányába.
A zavaros képsorok egymást követték, volt amely hosszabb volt, volt amely egy perc alatt elillant. Láttam Jamest, ahogy nem messze Niall utcájától, egy piros kerítésű, takaros kis ház előtt lecövekelt, majd pár perc gondolkodás után kámforrá vált. Ezután már egy lánnyal láttam, kinek hosszú barna haja hullámokban omlott vállára. Kedvesen mosolyogva sétálgattak egy hó födte parkban, a lány szája mozgott, ám nem hallhattam mit mond, csakis James keserves, ugyanakkor elszánt arcát láttam.
Ezután azonban olyan következett, melyre egyáltalán nem számítottam. Egy házban találtam magam, a folyosó sötét volt, egy ablakon a kinti lámpa fénye szűrődött csak be. Este volt. James a semmiből jelent meg, majd halkan osont az egyik ajtó elé. Hosszú köpenye elrejtette arcát, és ekkor ráismertem a már egyszer átélt jelenetre. Csak most más szemszögéből kellett átélnem a borzalmakat. Éreztem, ahogy halovány testemen átfut a hideg, szívem elöntötte a félelem és a halálérzet. James sokáig ácsorgott az ajtó előtt, nem lépett be. Kezében görcsösen szorongatott valamit , melyet eddig nem vettem észre. Lassan emelte meg kezét, majd kinyitva kezét, végre belátást nyitott nekem az oly bőszen őrzött tárgyra. Meglepetésemben eltátottam a szám, ám hang nem jött ki torkomon, csakis én tudhattam, hogy sikítok. A kezében egy fényképet szorongatott, melyről én néztem vissza. A kép szélei behajlottak, hosszú vonalakban futott végig rajtuk a gyűrődés nyoma. James szája mozgott, tekintetében megcsillantak a könnyek, ám ezeket egy perc alatt eltüntette, majd a fényképem a zsebébe rejtve kezét a kilincsre emelte. Visszafojtott lélegzettel vártam, hátha ez egy másik látomás, hátha itt nem teszi meg, azt amit megtett, de tévedtem. Az ajtó halkan nyílt ki, mire a fiú belépett, majd be is csukta maga után. Tudtam mi következik, mégsem tudtam felkészülni rá. Az ijedt, kétségbeesett sikítás beszőtte elmém, kezeim fülemre tapasztva görnyedtem össze, de még így is hallottam azt a keserves hörgést, melyet Kim utolsó percében ejtett ki száján...

Szemeim felnyíltak,üvöltve ültem fel az ágyon. A keserves sikítás ott csengett elmémben, kezeim remegtek, szívem hevesen dübörgött a helyén. Lihegve kapkodtam a fejem, a sötét szobában nem tudtam beazonosítani hol vagyok. Az ajtó hangosan csapódott ki, majd pár perc múlva világosság vakította el a szemem.

-Noah!-sietett mellém Niall, majd aggódva ragadta meg a kezem - Noah, válaszolj!

-Csak-csak álmodtam ugye ? - suttogtam szaggatottan, mire Niall szorosan magához húzott.

-Nincs semmi baj - simogatta hajam csitításképpen.

Azonban én tudtam, hogy valójában nagyobb a baj, mint eddig. Ez a látomás félelemmel töltötte el szívem, tudtam, hogy valamit titkol előle James, tudtam, hogy ennek nem lehet jó vége. Én csak megakartalak védeni...a fiú szavai sziklaként nehezedtek vállamra, ám nem értettem semmit. Nem tudtam mért tette, nem tudtam mért járt a Halálnál, nem tudtam mi közöm van ehhez. Csak annyit, hogy ez így nem mehet tovább. Tudnom kellett az igazat, mert különben megőrültem volna a sok kérdés miatt. Remegő testem lassan újra átmelegedett, ereimbe visszatért az élet. Niall aggódva vizslatta arcom, mire csak szorosan karjaiba bújtam.

-Sajnálom - suttogtam halkan, félő volt meg sem hallja.

-Én sajnálom - tolt el magától, mire csak megráztam a fejem -Csak tudod, idegesít, hogy nem tudom mit kéne tennem, nem tudom mi bajod, vagy hogy mért vagy rosszul. Félek, hogy valami komoly baj van és nem tudok semmit sem tenni...

-Mért érdekel ennyire mi van velem? - néztem rá kissé értetlenül, sosem törődött még ennyire senki sem velem.

-Mert fontos vagy nekem - mosolyodott el halványan, majd óvatosan fülem mögé tűrte szemembe lógó hajam.

-Tényleg ? - néztem fel rá, mire közelebb hajolva homlokát enyémnek döntötte.

-Mindennél fontosabb- motyogta halkan, majd közelebb vonva magához ajkait enyémekre tapasztotta.

A pillanatnyi megkönnyebülés és boldogság egy perc töredéke alatt elárasztotta testem , szívem nagyot dobbant, ahogy megéreztem a fiú közelségét. Karjaimat szorosan nyaka köré fonva húzódtam hozzá közelebb, elfeledkezve minden kételyemről. Éreztem a testéből áradó hőt, szívének dallamos ütemét, mely mintha egyet járt volna enyémmel. A külvilág pár másodpercre megszűnt létezni körülöttem, csak ő számított és én.

Helyzetjelentés

Sziasztok!
Óriási nagy bocsánat kéréssel tartozom, nagyon nagyon nagyon nagyon sajnálom! Az az igazság, hogy ugye azt mondtam hétvégén jön a rész, de közbejött minden. Sem időm, és az igazat megvallva kedvem nem volt írni, a karácsonyi készülődés elvette minden időm, szinte mindennap jöttek hozzánk, de inkább nem is magyarázkodom. A lényeg, hogy újra itt vagyok, és vagy ma vagy holnap már biztos, hogy hozom a részt ! Remélem azért kitartotok mellettem!
Millió és millió ölelés: Anna

2013. december 17., kedd

Halasztás

Sziasztok !
Sajnálom, de egy kicsit el kell napolnom a részt ! Utolsó hét van még a suliból, és mint az lenni szokott szinte minden nap dolgozat , felelés , és még ugye karácsonyozás stb.. a lényeg, hogy csak hétvégén tudom hozni a részt ! Remélem megértitek, hogy semmi időm sincs, de amint tudom hozom :)
A világ összes ölelése : Anna

2013. december 7., szombat

16.~Jobb, mégsem tökéletes~


Nevetve suhantam a fiú mellett. Összekulcsolt kezeink biztonságot nyújtottak, tudtam, hogyha megbotlok elkap, ha  mégis elesek ő is esik , így nem lesz ideje kinevetni. Bár eddig egyszer sem nevetett ki, inkább csak elmosolyodva felsegített, mely nagyon jól esett. Egyre jobban belejöttem, lassacskán már rendes gyorsasággal suhantam én is, így élvezetesebb volt neki és nekem is. Fekete kesztyűm kissé havas volt és vizes a sok eséstől , sapkám fejembe húztam , ám a szembejövő szél így is hátrafújta fekete loboncom. Niall mosolyogva figyelte minden egyes mozdulatom, készen állva arra, hogy elkapjon.

-Nem kell ennyire féltened - kértem ki magamnak.

-Dehogynem - nevetett fel halkan.

-Már egész jó vagyok - folytattam monológom - Egy kisgyereknek sem kell folyamatos figyelni minden mozdulatát, én is tudok vigyázni...

Befejezni azonban nem tudtam, mivel nem figyeltem merre megyek, így nemsokára találkoztam a fallal. Ijedtemben megbotlottam, és hangosan érkeztem a földre. Csúsztam hátrafelé pár métert majd végül lefékeztem pontosan Niall lába előtt. Pár percig csend telepedett a teremre, majd Niallból óriási nevetés tört elő.

-Kérlek vigyázz rám - hadartam suttogva, mire talpra állított.

Sajgó hátsófelemhez kaptam , mintha ezer darabra törött volna. Niall mosolya lassan lefagyott , aggódva nézett végig rajtam, mire aprót bólintottam , jelezve ,hogy megvagyok.

-Vigyázok - ölelte át derekam óvatosan- Mi lenne , ha innánk egy forrócsokit ?

-Benne vagyok - mosolyodtam el.

Kézenfogva siklottunk az ajtóhoz, melyen ügyetlenül kiléptem. Ahogy beléptünk a kis helyiségbe , rögtön finom meleg csapott meg. Egy fiatal srác állt a pult mögött, éppen egy füzetbe írogatott. Érkezésünkre felkapta a fejét, majd egy féloldalas mosoly kíséretében felegyenesedett.

-Miben segíthetek ? - nézett Niallra, majd rám.

-Két forrócsokit kérünk - lépett a pulthoz Niall és előkereste kabát zsebéből pénztárcáját.

Míg a fiú az italunkat készítette , csendben ácsorogtam az egyik asztal mellett, épp kesztyűmmel bajlódtam. A korcsolyában eléggé ingatag volt az egyensúlyom, így néha a földre kellett néznem, hogy tudjam merre léphetek. A srác elkészült az italokkal, melyeket Niall kifizetett. Kinyitottam neki az ajtót, majd utána én is kiléptem a büféből.

-Hova ülünk ? - léptem mellé, miközben tekintetem végigjárattam az óriási termen.

-A pálya körül vannak padok - vetette fel , majd el is indult körbe a jég körül.

Egy tetszőleges helyre letelepedtünk , majd el is vettem tőle az én bögrém. Beszívtam a gőzölgő ital finom illatát , majd az ölembe helyeztem az italt, mivel inni képtelenség lett volna forrósága miatt. Niall mégis megpróbálkozott, szinte cseppenként kortyolgatott italába.

-A fiúkkal mikor ismerkedtél meg ? - fordultam felé , miközben óvatosan belefújtam poharam tartalmába.

-Még 3 éve - mosolyodott el önkéntelenül - Külön-külön jelentkeztünk az x-faktorba , mégis egy csapatba tettek minket.

-Örültél neki ? - tudakoltam.

-Ki nem örült volna ? - nevetett fel halkan - Azokban a percekben az embernek nincs ideje gondolkodni azon, hogy kikkel tették össze, akkor abban a pillanatban az volt a legfontosabb, hogy tovább jutottam. Azonban minnél jobban megismertem a többieket , rájöttem, hogy náluk jobbat keresve sem találtam volna.

-Őrültebbet sem nagyon - mosolyogtam, majd belekortyoltam forrócsokimba.

-Az a furcsa,hogy mindenki annyira más , mint elsőre gondoltam . A legjobban Zayn lepett meg, először csendesnek, és visszahúzódóbbnak tűnt, pedig egyáltalán nem az - nevetett fel újból, ám mintha a mosolya mögött némi keserűség bujkált volna.

-Nekem Zayn csendesnek és visszahúzódónak tűnt - motyogtam halkan, nem akartam rosszat mondani a fiúról.

Niall arcáról lassacskán alábbhagyott a mosolygás , szemében szomorúsággal kortyolt bele italába, majd az üres bögrét maga mellé helyezte. Sokáig nem szólalt meg, ám számomra a hallgatás is sokat elárult. Kiskoromtól jól tudtam, mit éreznek az emberek, csak egy pillantás kellett, és én már nagyon sok mindent kitudtam következtetni az adott személyről, ahogyan most Niall arcának megkeményedett vonásaiból is sok mindenre következtethettem.

-Nem volt mindig ilyen - szólalt meg- egyáltalán nem . Régen mindig velünk nevetett, poénkodott, hülyéskedett. Sokkal nyíltabb és közvetlenebb volt az emberekkel is. Tudod másfél éve meghalt az apja...azóta sem tudta ezt feldolgozni. Magába roskadt, hónapokig nem beszélt senkivel, még velünk is alig. A barátnője ezt nem bírta már, ezért elhagyta, ami még jobban elkeserítette. Azóta csendesebb, nem sokat beszélünk, eltávolodtunk egymástól.

Csendben meredtem a fiúra, majd lassan elfordítottam a tekintetem. A jeget kezdtem figyelni , ám gondolataim eluralkodtak rajtam. Mindig is úgy gondoltam, hogy az emberek élete könnyű, mesébe illő, és csodás. Úgy gondoltam nekik minden egyszerűbb és szebb. Ezek a gondolatok azonban csak részben állták meg a helyüket. A Pokolnál minden jobb, de semmi sem tökéletes, és ezt van, hogy nehéz elfogadni. Mikor anya elhagyott elhatároztam, hogy a sarkamra állok, hogy nem török össze. Ám míg én kívül mindig erős maradtam, belül teljesen tönkre mentem , ellentétben Miaval, aki inkább magába roskadt, kiadta dühét, és most erősebb mint valaha. Tervei és céljai vannak, melyek elérésében nem érdekli kit kell félrelöknie , tönkrettennie. Mindig eléri amit akar, és ez most sem lesz másképp. Velem ellentétben, ő szereti , azt aki, és sokszor kihasználja, és visszaél hatalmával. Ő nem él kétségek közt mivoltát illetően , nem retteg mi lesz vele, esetleg mással. Nem érdekli....élvezi, ha valakit szenvedni láthat. Én viszont nem tudom mihez fogok kezdeni, csakis azt tudom, hogy nekem már nincs sok hátra...

-Mégis sokat köszönhetek neki és a többieknek is - rántott vissza a sűrű felhőkből Niall hangja, mire felé fordítottam tekintetem - Kaptam 4 testvért a sorstól, kik nagyon sokszor az idegeimre mennek, kiket van, hogy néha elküldenék a francba, de mégsem tudnék mit kezdeni nélkülük.

-Jó lehet , ha van akire mindig számíthatsz - mosolyodtam el keserűen.

-De neked is ott van a testvéred nem ? Meg a barátod...James - nézett rám mosolyogva, mire arcom eltorzult.

Az emlékek felelevenedtek , egymás után követték egymást, és én elvesztem bennük. Keserűség öntötte el testem, úgy éreztem belefulladok az emlékekbe...az igazságba, melyet oly nehezen akartam elhinni. Nem akartam gondolni, egyáltalán nem akartam emlékezni arra, hogy ismertem. Elakartam felejteni, kitörölni az életemből..

-Noah ? - szólított meg Niall aggódva, mire úgy éreztem ideje elmondanom neki egyet s mást.

-Nekem nincs senkim - suttogtam, majd végre ráemeltem tekintetem - Érted ?! Senkim, az ég-világon senkim rajtad kívül.

-De hiszen...

-Nincs ! - vágtam közbe, majd elfordultam - Érzem, tudom, hogy Mia nem fog kiállni mellettem. Más mint én, és ezen az sem változtat, hogy ikrek vagyunk.

-És James ? - kérdezte halkan, mintha tudná a válaszom.

-Nem tudom ki ő ... - csuklott el hangom - számomra már egy senki.

Niall értetlenül meredt rám, most először zavart tekintete. Nem akartam többet beszélni erről a témáról, kiakartam élvezni minden egyes percet melyet vele tölthetek, nevetni, és mosolyogni akartam, mert már nem volt sok időm..

-Mi lenne, ha még kicsit korcsolyáznánk ? - vetettem fel és fel is pattantam- Szeretnék még elesni párszor !

Niall felnevetett , majd ő is felállt. Ahogy a jégre léptem meginogtam, de megkapaszkodtam a falban. Niall mellettem termett, majd újra elindultunk. Kellett egy kis idő, míg újra belerázódtam , ám azután már én is úgy suhantam , mint Niall. Nevetve kapaszkodtam karjába, melyet semmi kincsért el nem engedtem volna.


Mosolyogva figyeltem az egyre ismerősebb házakat, pár perc múlva már az utcába kanyarodtunk be. Összesen 5 ház foglalt helyet a kis utcában, ám mind fényárban fürdött. A fákat égők díszítették, az ablakokban gyertyák és egyéb szarvas és Mikulás figurák néztek vissza rám. A kertekben hóember vagy hókunyhó nézett vissza rám, mire elmosolyodtam. Azonban Niall háza üresen kongott. A kerítés magas volt, nem lehetett belátni, mely ugyan praktikus volt, figyelembe véve, hogy világsztár lakik a házban, mégis túl csupasznak tűnt tőle az egész ház. A gyönyörű kertet nem lehetett látni emiatt, és a ház sem volt teljesen kidíszítve. Kiszálltam a kocsiból, majd lassan a kapuhoz sétáltam. Míg Niall kinyitásával bajlódott, és végignéztem az utcán, és rossz érzés fogott el. Ugyan az utca végén volt a ház, mégis kissé ünnep rontó hangulata volt. Hallottam, ahogy Niall a zárba illeszti a kulcsot, azonban én ezzel egy időben megindultam a ház előtti havas területre. Felhúzva kesztyűm guggoltam le, majd elkezdtem gyúrni a havat egy gömbbé.

-Noah nem jössz ? - érkezett Niall meglepett hangja - Mit csinálsz ?

-Hóembert - jelentettem ki .

-Minek ? - kérdezte megrökönyödve.

-Ünnep rontó a házad, kilóg a sorból - néztem hátra a fiúra, aki a félig kinyitott kapuban ácsorgott.

Niall összeráncolt szemöldökkel méregetett, ám nem foglalkoztam vele. Visszafordultam, majd tovább gyúrtam hóemberem testét. Kesztyűm nem sokat segített, mert pár perc sem kellett és teljesen átázott, mégsem vettem le. Hallottam, ahogy a kapu hangosan csapódik be, ám nem tudtam eldönteni, hogy Niall megunta a várakozást és faképnél hagyott, vagy ő is segíteni akar. Kérdésemre hamar választ kaptam, mikor egy alak guggolt le mellém, és belekezdett a hóember másik testrészébe.

-Szerintem soha sem fogom megszokni a furcsa dolgaidat - nevetett fel, mire elmosolyodtam.

-Ne mond, hogy neked nincsenek - mosolyogtam.

-Én tökéletes vagyok - jelentette ki, mire hitetlenül felnevetettem.

-Persze - hajoltam hozzá közelebb, és puszit nyomtam arcára.

Tovább gyúrtam a hógolyót, melyre egyre növekedett és növekedett. Niall sem lustálkodott, így nemsokára már egyben állt a hóember. Átszaladtam a szembe lévő házhoz, és észrevétlenül elcsórtam pár nagyobb követ a kapuból, melyeket a hóember szájának és szemének szántam.

-Van répa ? - fordultam Niallhoz, aki bólintva besietett a házba.

Míg ő répát hozott én lecsavartam sálam , melyet a hóember nyakára tekertem. Letörtem pár száraz ágat az egyik fáról, melyeket a hóember oldalába szúrtam. Niall közben visszatért és a helyére illesztette a hóember orrát.

-Kész vagyunk - virultam, miközben leporoltam kesztyűm.

Niall mosolyogva nézett végig művünkön, majd hátulról átölelve derekam közelebb vont magához. Állát vállamra támasztotta, majd óvatosan puszit lehelt csupasz nyakamra.

-Nem fázol ? - ölelt át még szorosabban.

-Nem - ráztam meg a fejem mosolyogva.

-Mit szólnál, ha este átmennénk Harryhez ? A többiek is jönnek - kérdezte, éreztem, ahogy elmosolyodik.

-Szuper - mosolyogtam izgatottan - De nem fogok zavarni ? Nem akartok pasis estét ?

-Ne hülyéskedj - nevetett fel - Ha pasis estét terveztek hát így jártak, mert itthon nem hagylak.

-Akkor jó - nevettem fel én is .

Csendben ácsorogtunk , úgy éreztem, ezt a napot semmi sem teheti tönkre. Számra gúnyos mosoly húzódott, úgy tettem, mintha elejtettem volna valamit, ám ahelyett hogy felvettem volna a hóból hógolyót gyúrtam, majd sokat sejtető mosollyal az arcomon a fiú felé fordultam.

-Mi az ? - ráncolta a homlokát.

Válasz helyett előrántottam a hógolyót hátam mögül, egyenesen mellkasának hajítottam. Niall meglepetésében hátratántorodott, majd hitetlenül meredt rám. Hangosan nevettem  fel arcán , mire ő is elmosolyodott.

-Ezt nagyon megbánod !

2013. november 29., péntek

15.~Szeretlek te hülye !~



-Te hülye vagy - rázta a fejét , majd elém lépett . Meglepődötten meredtem rá, mire haloványan elmosolyodott- Szeretlek, oké ?

Kissé megdöbbentem néztem bele a kék szemekbe , melyek most fájdalmasan csillogtak. Arcáról lassan alább hagyott a mosolygás, de ugyan olyan őszinteséggel nézett rám. Úgy éreztem nekem is ezt kéne tennem, őszintén elmondani mi folyik körülöttem, mért nem maradhatok...de féltem. Féltem, mert tudtam ,hogy elítél majd, tudtam, hogy nem fogja elhinni , őrültnek fog hinni. Így haloványan elmosolyodtam, majd lábujjhegyre emelkedve puszit nyomtam homlokára.

-Nem szabad - mondtam ki keserűen - Ne nehezítsd meg kérlek. Jobb mindenkinek ha elmegyek...

-Nekem nem jobb fogd már fel ! - mordult rám dühösen, mire tettem egy lépést hátra.

-Fogalmad sincs mekkora kárt okoztam - ráztam a fejem - nem akarok még ennél is nagyobbat ! Elmegyek !

Megfogtam bőröndömet, majd felállítottam a földről. Niall ledermedten figyelte, ahogy idegességem nem leplezve visszadobáltam belé a ruhákat. A cipzár most könnyen húzódott be, mintha tudta volna, most nem jó az idegeimmel játszani. Elszánt voltam, ugyanakkor dühös és kétségbeesett.Nem maradt már senkim, Mia biztosan elpártol mellőlem, ha megtudja mit tettem. Egyedül leszek, Niallon kívül tényleg nincs senkim...

-Megsem hallgatsz ! - szólalt meg hirtelen a szőke fiú, majd idegesen folytatta - Elhiszem, hogy valami furcsa , idétlen dolog miatt ártasz nekem, elhiszem, hogy bajt okozol , hogy az én érdekemben akarsz elmenni. De ez az én döntésem is, hogy vállalom-e azt a nagy bajt vagy sem ! És nem érdekel semmilyen hülye kitaláció, azt sem ha miután elmész beállít két csuklyás ürge, és az életem kérik ! Azt akarom, hogy maradj legalább addig, amíg tudsz, nem hagyom, hogy elmenj. Ha kell odakötözlek az ágyhoz is !

Ledermedten meredtem a fiúra, kinek elszántságát látva tényleg elhittem, hogy képes akár az ágyhoz is odakötözni. Tiltakozni akartam , rázni a fejem, ellentmondani. Kiabálni, is elérni, hogy elengedjen ,mert úgy a legjobb mindenkinek...de mégsem tettem. Kezeim nem mozdultak , arcomra ráfagyott a döbbenet. Csak guggoltam a bőröndöt szorongatva, vártam mikor szedem össze minden erőm, hogy ellenszegüljek. De az erőm cserbenhagyott...Bekellett látnom, nem tudok mit tenni. Túlságosan fáj elveszteni, pedig ez elkerűlhetetlen volt pontosan tudtam ,mégsem készültem fel rá soha.
Ajkaim alig észrevehetően gördültek feljebb , szemeimbe könnyek gyűltek. Felálltam, majd futva a fiú nyakába vetettem magam. Szorosan öleltem át nyakát, kezei gyengéden ölelték át derekam. Könnyeim utat törtek , majd végigfolytak arcomon. Nem ellenkeztem, nem töröltem le , inkább hagytam hagy tegyék dolgukat... mert most nem fájdalmamban sírtam.

-Szeretlek te hülye - motyogta hajamba.

-Én is szeretlek - öleltem rendíthetetlenül, nem akartam elengedni.

Óvatosan tolt el magától, majd elmosolyodott. Ujjával  letörölte könnyeimet , majd eltűrte hajam, mely már egy ideje elhomályosította látásom. Mosolyogva hajoltam közelebb , ajkaim mohón kaptak övéi után, kezemmel hajába túrva húztam magamhoz közelebb. Elmosolyodott, mire az én ajkaim is felfelé görbültek. Kezeit szorosan derekam köré fonta , úgy ölelt, mintha most tehetné meg utoljára. Minden érzésem próbáltam átadni, a fájdalmat , a tehetetlenséget, a szenvedélyt és a szerelmet, melyhez foghatót még sosem éreztem. Ajkai édesen ízlelgették enyémeket , kezei fenekemre vándoroltak. Lábam dereka köré fontam , így már csak ő tartotta könnyű súlyomat. Éreztem a testéből áradó hőt , szemei pajkosan csillantak meg ,lassan indult meg az ágy felé, majd óvatosan letett rá. Fölém tornyosulva esett újra ajkaimnak , lábaimat még mindig dereka köré fonva húzódtam hozzá közelebb. Szívem hevesen vert, mint még talán soha, és ebben a pillanatban teljesen elfelejtettem ki is vagyok valójában...


Fáradtan fordultam át a másik oldalamra, mire szerencsésen egy testnek ütköztem. Ijedten nyitottam ki szemeimet, mire Niall meglepődött arcával találtam szembe magam.Pár percig farkasszemet néztünk, majd a fiú halkan felnevetett.

-Bocsi - csúsztam volna vissza az én tér felemre, de megragadott, és szorosan magához húzott.

-Nem mész sehova - duruzsolta a fülembe, mire jóleső borzongás futott végig karomon.

Ezt Niall is észrevette, és elégedett mosollyal nyugtázta, mit vált ki belőlem. Mosolyogva fúrtam arcom vállába , miközben beszívtam férfias illatát. Leírhatatlan érzések kavarogtak bennem, a hasamban folyamatosan repkedtek a pillangók, mely kezdett nagyon idegesíteni. Nem gondolkodtam míg vele voltam, egyszerűen csak élvezni akartam minden vele töltött pillanatot. Nem rágódtam a jövőn, a döntéseken, melyeket még meg kell hoznom, sem a sorsomon. Csak magamat adtam és éltem a pillanatnak, mely nem sokszor adódott életem során.

-Akkor áll még a kori ? - kérdezte lágy hangon.

-Sosem korcsolyáztam még - ismertem el szégyenlősen.

-Megtanítalak , nem lesz baj - nyugtatott meg, miközben végigsimított karomon.

-Tudom - nevettem fel halkan, majd tekintetem feljebb emeltem.

Mélyen néztem csillogó szemeit, és azt hiszem elvesztem kékségükben. Szőke haja kuszán állt ide oda, arca nyúzott volt, mégis olyan életerő és vidámság áradt belőle. Még ilyenkor is tökéletes volt...
Kicsit feljebb csúsztam , majd forró csókot nyomtam ajkaira. Épp húzódtam volna el, de nem engedte. Szorosan ölelte derekam , mire felnevettem.

-Jól van elengedhetsz - mosolyogtam, mire halkan felnevetett.

-Szeretnéd mi ? - kérdezte pajkosan, majd ajkait enyémeknek nyomta.

Gondolkodás nélkül csókoltam vissza, kezeimet mellkasán pihentettem. Hirtelen sokat sejtető mosoly ült ki arcára, majd hirtelen hátamra fordított és fölém tornyosulva nyakam kezdte puszikkal behinteni. Nevetve próbáltam lelökni magamról, mire újabb módszerhez folyamodott. Nemsokára már  fulladozva a nevetéstől próbáltam elhárítani , hogy tovább csikizzen, de úgy tűnt eredménytelenül.

-Niall, fejezd be ! - nevettem, de a fiú úgy tett mintha nem is hallotta volna -Komolyan mondtam !

Végre elengedett, majd nehezen ugyan de le is mászott rólam.  Megragadtam a párnám, majd nevetve a fejéhez vágtam , melyet hitetlenül vett tudomásul. Felültem az ágyon , majd beletúrtam valószínűleg égnek álló , sötét hajzuhatagomba. Úgy gondoltam ideje lenne felkelnem és rendbe szednem magam, ahogyan Niallnak is, így nagyot sóhajtva rávettem magam, hogy végre kibújjak a takaró melegéből, ám úgy tűnt a mellettem álmosan elterülő fiú ezt nem így gondolja.

-Hova , hova ? - kérdezte rekedtes hangján , miközben ajkait egy nagy ásítás hagyta el.

-Lezuhanyzok - jelentettem ki, és épp léptem is volna le a hideg parkettára, ám visszarántott.

Mosolyogva terültem el újra az ágyon, és hagytam, hagy öleljen át izmos karjaival. Nem mondta ki hogy szeret , hogy nem akar elveszíteni, még is tudtam. Minden egyes mozdulatával , és rezzenésével ezt sugározta , ahogy átölelt, megcsókolt, vagy egyszerűen csak hozzámért, szívem hevesebben vert, karom libabőrös lett, és én nem értettem mi történik velem.

-Itt akarsz hagyni ? - játszotta a sértettet, miközben ügyelt rá, nehogy szabadulni tudjak öleléséből. Nem mintha annyira harcoltam volna ellene...

-Hogy tanítasz meg korcsolyázni, ha nem indulunk el ?- érveltem szerintem egész meggyőzően.

-Emiatt egy percig se aggódj - nyomott puszit homlokomra, majd elengedett.

Mosolyogva engedtem el karját, melyet eddig oly bőszen szorongattam, majd kikecmeregtem az ágyból. Felkapkodtam ruháimat a földről, majd amilyen gyorsan csak tudtam a fürdőbe sliccoltam. A forró víz kényeztetően folyt végig testemen, miközben gyorsan próbáltam megmosakodni. Kezembe nyomtam a sampont, majd finoman beledörzsöltem hajamba. Miután leöblítettem , úgy döntöttem nem pazarolom tovább a vizet, így kiléptem a kabinból, majd törölközőbe bugyoláltan kiléptem a helyiségből. Niall édesen szuszogott továbbra is az ágyban, úgy tűnt kiélvezi minden percét annak, hogy szabadnapjuk van. Magamra kaptam fekete farmerem, és egy hosszú ujjú , bő fehér pólót. Kedvenc kisautós papucsomban siettem vissza a fürdőbe , ahol hipergyorsasággal megszárítottam hajam, ami így hullámosan omlott vállamra.

-Niall kellj fel - álltam meg az ágy szélénél  , mivel feltűnt, hogy az említett fiú még mindig lustálkodik.

-Inkább te gyere ide - mosolyodott el , mire határozottan megráztam a fejem.

-Ha csinálok reggelit hajlandó vagy lezuhanyozni ? - folyamodtam végső módszeremhez , mire a fiú szeme felcsillant.

Szinte kipattant az ágyból, és mire észbekaptam már be is csukta maga után a fürdő ajtaját. Fejemet ingatva nevettem fel, majd megindultam a konyhába. Érdeklődve kukkantottam be a hűtőbe és , mint azt megszokhattam, dugig volt étellel. Mivel jobb ötletem nem támadt hirtelenjében, úgy gondoltam talán Niall is beéri a szendviccsel , ezért neki is láttam elkészítésének. Magamnak egyet szántam, ám ismertem már annyira a fiút, hogy tudjam, neki 2 dugigpakolt szendvics sem elég , így még javában gyártottam az ételt, mikor Niall megjelent az ajtóban.

-Angyal vagy - lépett mögém, kezeit szorosan összefonta derekamon.

Mosolyogva fejeztem be a reggeli készítését, mire Niall rögtön el is vette az egyiket, majd egy tányérral letelepedett az asztalhoz. Én is helyet foglaltam mellette, majd nekiláttam reggelim elfogyasztásának. Ahhoz képest, hogy én mennyit szenvedtem az elkészítésével, Niall pár perc alatt megette mind a 3 szendvicsét. A tányérokat a mosogatóba helyeztem, majd követtem a fiút, aki az előszobába indult.

-Mehetünk ? - kérdezte aranyos mosollyal arcán.

Beleegyezésem azzal jeleztem, hogy magamra kaptam kötött pulcsim, majd fekete csizmám. Niall hamarabb elkészült, mivel sapkám felvétele kisebb gondot okozott frissen mosott hajam miatt. A fiú kinyitotta az ajtót, majd illedelmesen előreengedett. Arcom hűvös téli szél csapta meg, nyakam idétlenül húztam be, elrejtve ajkaimat sálamba. Niall bezárta az ajtót, majd mellém lépett, kezeinket összekulcsolva indult meg a kocsi felé. Mosolyom már már idétlenül virított arcomon, kezdett idegesíteni . Ennek gondolatára halk nevetés hagyta el ajkaimat, mire Niall is elmosolyodott, bár szerintem ő sem tudta min. A kocsi szélsebesen suhant London forgalmas utcáin, elmélyülten figyeltem az égőkkel díszített házakat , és fákat. Az udvarokról hóemberek mosolyogtak vissza rám , kisgyermekek szaladgáltak és hógolyóztak. Eszembe jutott a délután, mikor végre én is elfelejthettem gondjaim, mikor végre újra kisgyermek lehettem. Elmémbe férkőztek az emlékek, a kisfiú mosolygós szeplős arca, a hógolyók, a csaták, az esések. A nevetések, melyek talán még sosem hagyták el ennyire önfeledten ajkaimat. Az ígéret, melyet a kisfiúnak tettem, miszerint még visszajövök...azóta sem tettem meg, és talán a szíve legmélyén a kisfiú is sejti, hogy mi már nem fogunk találkozni.

-Minden rendben ? - fordult egy pillanatra felém Niall, majd tekintetét gyorsan visszaszegezte az útra.

-Persze - mosolyodtam el halványan, majd újra az ablaknak döntöttem arcom.

A házak tetejét fehér hó födte , a parkokban vígan játszadoztak a gyerekek, és olykor felnőtteket is megpillanthattam. Mindenki boldog volt, önfeledten szórakozott. Úgy éreztem egy álomba csöppentem, hisz nem lehet minden ennyire tökéletes. Ez a valóság, és nem egy film, itt nincs minden rendben, nem minden nap ébredünk mosolyogva. Idétlenül csíptem meg magam, de nem..nem álmodtam. Ajkaim felfelé görbültek, pillantásom a fiúra esett, aki ezt észrevehette, mert tekintetét felém kapta. Elmosolyodott, majd lassítani kezdett. Tekintetem az utcára kaptam, mire egy parkolót pillantottam meg, ám a várt tömeg elmaradt. Egyetlen egy kocsi sem szúrta szemem , a fehér épület, mely előtt leparkoltunk úgy tűnt egyedül árválkodik.

-Hogy, hogy nincs itt senki ? - adtam hangot értetlenkedésemnek.

-Mivel elintéztem - állította le a motort, majd mosolyogva felém nézett - Az egész pályát kibéreltem, így senki sem fog kinevetni, ha elesel.

-Könnyű a kisebbet bántani - emeltem fel a hangom megjátszott sértetséggel .

Niall elmosolyodott,majd közelebb hajolva puszit nyomott ajkaimra. Izgatottan szálltam ki a kocsiból, már a tudat, miszerint itt vagyok is boldogsággal töltött el. Elindultam a fiú oldalán a bejárat felé, miközben próbáltam nem elesni a nagy hóban. Beérve jólesően sóhajtottam fel, a meleg azonnal átjárta testem. Niall a pénztárhoz sietett, majd beszédbe elenyedett az eladóval. Addig én izgatottan pillantottam be az üvegajtón, ami mögül rálátásom nyílt a szabadtéri pályára. Örömömben majdnem ugrottam egyet, de mivel mások is voltak a helyiségben jobbnak láttam nem leégetni Niallt, így inkább csak magamban ujjongtam.

-Jössz Noah ? - szólított meg Niall, mire mosolyogva elébesiettem.

A fiú kinyitotta nekem az ajtót, ami egy hosszú folyosóra nyílt. Mivel fogalmam sem volt merre kéne menni előreengedtem a fiút, aki készségesen indult meg előre. A 4. ajtónál azonban megtorpant, majd a kulcsot, melyet eddig kezében dobált a zárba illesztette, mely halkan engedelmeskedett. Követtem őt az öltözőbe, ahol székek , fogasok és szekrények sorakoztak. Niall az egyik szekrényhez lépett , majd kérdőn fordult felém.

-Hányas lábad van ? - kérdezte, miközben kezével már keresgélni is kezdett a sok korcsolya között.

-Hányas lábam van ? - kérdeztem vissza, majd zavartan felemeltem lábam, és megnéztem csizmám alját - 37.

-Megkellet nézned a cipőd ? - mosolyodott el, majd előkeresett nekem egy 37-es méretű korcsolyát.

-Nem tudtam fejből - motyogtam zavartan, miközben elvettem tőle a korcsolyát.

Niall letelepedett mellém a padra, majd cipőjét kezdte leszedni lábáról. Követtem példáját, majd kíváncsian lestem, hogy is kell becsatolni a korit, mivel jelen pillanatban fogalmam sem volt róla. Mikor nagy nehézségek árán nekem is sikerült rendesen felvennem a lábbelit, Niall a szekrénybe zárta cipőinket, majd segítőkészen felém nyújtotta karját.

-Köszönöm - motyogtam hálásan, miközben megpróbáltam felállni.

Azt hittem ennél nem lesz nehezebb  a jégen , és pár perc múlva, majd mint egy profi korcsolyázó siklok majd...igen, gondoltam én! Csakhogy , mint azt Niall gonoszul megjósolta , ügyetlenül csetlettem botlottam, megállnom is komoly gondot okozott. Míg én egyensúlyom megtartásával bajlódtam, Niall jót szórakozott rajtam. Ő biztosan mozgott a jégen , ide oda cikázott, még hátrafelé is ment neki, ezzel szemben én megállni nem tudtam.

-Azt mondtad segítesz ! - emlékeztettem kétségbeesve, féltem, hogyha nagyot esek az fájni fog.

-Itt vagyok , nyugi - siklott mellém, ám szája szegletén ott bujkált a mosoly, mely elárulta, hogy még mindig jót szórakozik rajtam.

Megkönnyebűlten kapaszkodtam belé, rögtön biztonságba éreztem magam erős karjaiban. Lassan indultunk el , és míg Niall kedvesen oktatta, hogyan is kéne haladnom, én erősen koncentrálva figyeltem szavait. Nem mondanám, hogy hamar, de 1 óra múlva már segítség nélkül siklottam én is a fiú mellett. Azért nekem még nem ment a hátrafelé siklás, de dolgoztam rajta.

-Azért óvatosan - mosolygott rám, mikor látta, hogy túlságosan is begyorsítottam.

-Mért , kezdek végre belejönni -mosolyogtam rendíthetetlenül.

2013. november 19., kedd

14.~Nincs kiút~


A takaró szélével szórakozva ücsörögtem a fotelban, nem igazán kötött le a film. Azonban míg én és Zayn szét untuk magunkat , Liam a telefonjával babrált , Louis pedig teljesen beleélte magát. Izgatottan figyelte a film minden egyes képkockáját , néha még fel is nevetett, az amúgy elvileg ijesztő filmen. Számomra ez olyan volt , mint kisgyermeknek az esti mese, a pokolban nőttem fel, ez a film egy vicc ahhoz képest miket éltem át, ám evvel nem dicsekedtem. Niallt azonban úgy tűnt kissé váratlanul érik az egyes részek, néha elborzalt , testén sokszor futott át a hideg. Ilyenkor elmosolyodtam, és óvatosan lábammal oldalba böktem a fotel előtt ücsörgő fiút .
Épp most is erre készültem, ugyanis Niall ijedten húzta be a nyakát, egy Louis számára azonban felettébb vicces részen. Óvatosan böktem meg a fiút, aki úgy tűnt ezt megelégelte, mert elkapta a lábam , és nem is engedte el . Halkan nevettem fel, majd megpróbáltam visszahúzni lábam, ám úgy tűnt nem engedi. Végül beletörődtem , és inkább lecsúsztam mellé a földre. Szorosan bújtam karjaiba, védelmezően karolt át .
A film a vége felé közeledett , Zayn unottan nyúlt telefonja után , szinte csak Louis és Niall figyelte a tv-t. Fejem Niall mellkasán pihentetve meredtem ki az ablakon. Az utca sötét volt , a lámpa fényében megcsillantak a szállingózó hópelyhek . Tekintetem végigjárattam a szobán, a fiúkon, majd megállapodtam Niallon. Szőke haja kuszán lógott szemébe , arcán hatalmas mosollyal nézett rám. Szemében mintha ezernyi csillag tükröződött volna . Csendesen hajtottam le a fejem , nem tudtam a szemébe nézni a hírtelen rámtörő bűntudattól. Undorodtam magamtól , nem akartam becsapni, nem akartam neki soha ártani, mégis, minden egyes mozdulatommal ezt teszem. Ártok neki...
Elengedtem, majd óvatosan feltápászkodtam. Niall felhúzott szemöldökkel figyelte, épp átszerettem volna lépni, de megragadta a kezem.

-Mi a baj ? - kérdezte aggódva.

-Semmi - ráztam a fejem - Csak levegőzök egy kicsit.

Szorítása gyengült csuklómon, majd elengedett, de szemében ott csillogott a kétely. Gyorsan hagytam el a nappalit , majd az előszobába siettem. Felkaptam csizmám, majd leakasztottam kabátom és a terasz felé vettem az irányt. Ahogy kiléptem a kertbe elhalkult a benti film moraja. Összehúztam kabátom, majd nekidőltem a falnak. Csend vett körül, csak az autók halk moraja és kutyák ugatása hallatszott a távolból. A sötétség körbeölelt, beszőtte elmém. Menekülni akartam, futni messzebb és messzebb az engem tépdeső démonoktól , melyek kezdték felégetni testem. Sosem éreztem még efféle fájdalmat , mert talán sosem szerettem. Tehetetlen voltam és dühös és ez talán a legrosszabb párosítás.
Lehunytam szemeimet , erősen kellett koncentrálnom, nehogy pár kósza könnycsepp elárulja mit érzek. Nem akartam, hogy bárki lássa, hogy belül kezdek egyre tönkremenni, mintha két fal nyomna folyamatosan összébb és összébb. Nem érdekelt , hogy velem mi történik majd, mert azt már úgysem tudom elkerülni. Csak az járt a fejemben, hogy Niallal mi lesz ? Ha bármi bántódása esik , azt soha, de soha nem fogom megbocsátani magamnak.

-Nem maradhatok - suttogtam erőtlenül .

Eddig túl önző voltam, csakis magamra gondoltam, csakis az én javaimat néztem, nem tehetem meg ezt vele. Nem lehetek önző, mindenkinek az lesz a legjobb, ha most elmegyek. Elfelejtenek és mindenkinek jó lesz, az meg már nem lényeges velem mi lesz.

-Hát te ? - érkezett felém egy meglepődött hang, mire ijedten kaptam oda a fejem.

Zayn közeledett felém , értetlenül nézett végig rajtam. Gyorsan rendeztem vonásaimat, ám a kaparó érzés továbbra is ott maradt torkomban. Nagyot szívtam a friss levegőbe , majd szaggatottan fújtam ki...életemben először nem tudtam leplezni érzéseimet.

-Én csak kijöttem egy kicsit levegőzni - mondtam rekedtes hangon.

Zayn nekidőlt a falnak, majd rágyújtott egy cigire. Nagyot szívott a káros anyagba , ami füstként távozott ajkai közül. Elmélyülten figyeltem ahogy az ég felé száll, majd szertefoszlik és keveredik a levegővel.

-Nem jó, hogyha visszatartod az érzéseidet , csak tönkretesznek -nézett rám komolyan, és mintha kicsit megnyílt volna előttem.

-Egész életemben visszatartottam , sosem volt alkalmam kimutatni - suttogtam, nem érdekelt már semmi, csak megakartam szabadulni minden érzéstől.

-Akkor sem megoldás - rántott vállat, majd ellökte magát a faltól.

Csendesen meredtem magam elé , néha megcsapott a cigi illatát, de ezenkívül nem sokat érzékeltem. Megakartam állítani az időt csak egy percre, hogy átgondolhassam mit rontottam el ennyire, hogy most itt tartok. Nem akartam mást, csak egy kis indokot arra, mért születtem annak aki vagyok, egy kis jelet , hogy tudjam mért...semmi mást. És mintha csak meghallotta volna valaki kérésem , kaptam 60 másodpercet. Szemeim előtt sötétedni kezdett minden, nem érzékeltem mi történik.  Azt vártam, hogy testem köddé foszlik, feledésbe merül , de nem történt semmi. Halk sikítás hatolt fülembe, egyre közelebbről és közelebbről szólt. Keserves, kétségbeesett, dühödt ordítás volt , mintha valaki a falat verte volna eredménytelenül...nem volt kiút. Egy labirintus volt, tele zsákutcákkal és akadályokkal , véget nem érő folyosókkal. Egy lány feküdt a földön, hangja víszhangot vert a csupasz falakon. Tehetetlenül kereste a kiutat , mindhiába.
Lassan jutott el tudatomig, hogy magamat látom. Sikításom felerősödött végigjárta testem, én pedig menekülni akartam, de nem engedett. Körbefont , behálózott, összetört...

-Noah - szólított meg valaki, mire kinyitottam a szemeimet.

Ijedten néztem körbe, még mindig a fal mellett álltam, Zayn aggodalmasan szorongatta karom. Szívem hevesen vert , csuklómon éreztem, hogy lüktet a tetoválás.

-Minden rendben ? - kérdezte.

-Nincs semmi rendben - suttogtam megtörten.

-Jobb lenne , ha bemennél, segítsek ? - ajánlotta fel, de hevesen megráztam a fejem.

-Nem , most jobb ha nem megyek be - fújtam ki a levegőt - Sajnálom , nem akartalak megijeszteni.

Zayn megrázta a fejét , majd elengedett. Fürkészve figyelte arcom , azonban én már máshol jártam. Holnap elmegyek , hajnalban...így lesz a legjobb .

-Tudod - hívott vissza a fiú hangja, mire ránéztem - Mióta apa meghalt, szinte senkivel sem beszéltem erről, sőt szinte alig beszélgettem valakivel. De mikor a múltkor beszélgettünk furcsa érzésem volt. Te más vagy.

-Ezt hogy érted ? - nyeltem nagyot.

-Úgy éreztem ismerlek - túrt bele zavartan dús hajába - Hogy ismernelek kéne.

Csendben néztem végig a fiún, barna szemeiben furcsa kételyek csillantak.

-Lehet ismersz - mosolyodtam el , mert meguntam depressziós önmagam.

Hajnalban elmegyek, most már ezt senki sem akadályozhatja meg, de kiélvezem még ezt a pár órát. Zayn viszonozta gesztusom , majd újra a falnak támaszkodott.

-Tényleg más vagy, mint a többi lány - húzta össze szemöldökét - Niall szerencsés , de ezt ő is tudja.


Megeresztettem a csapot, majd alátartottam a poharam. Nagyokat kortyoltam a hideg vízbe, hamar kiürítettem poharam tartalmát. A fiúk már elmentek , este 10 fele járt. A poharat a mosogatóba helyeztem , majd megfordultam. Niall a pultnál álló széken ült , épp a sajtos szendvicsét fogyasztotta el. Elmosolyodtam, majd megindultam az éppen ivó fiú felé. Előtte lecövekeltem, amit szerencsémre észrevett és felém fordult. Mosolyogva közelebb húzott magához , derekam lábai közé zárta.

-Biztos minden rendben ? - kérdezte, eltűrve szememből egyik tincsem.

-Persze - sóhajtottam .

-Noah - emelte fel hangját.

-Minden rendben - erősítettem meg, mire halványan elmosolyodott.

-Akkor jó.

Közelebb hajoltam, ajkaink szenvedélyesen értek össze. Kezemmel hajába túrtam , még közelebb húzva magamhoz. Ajkai édesen ízlelgették enyémeket , kezével hátam simogatta. Óráknak tűnő másodpercek után csókunkat a levegő hiány szakított meg. Mosolyogva húzódtam el, kezemmel combjára támaszkodtam.

-Holnapra szabadnapot kaptunk - jutott eszébe - Arra gondoltam elmehetnénk korcsolyázni.

Arcomról lefagyott a mosoly , keserűen fordítottam el a tekintetem, nem volt szívem közölni vele, hogy elmegyek. Túlságosan fájt őt itt hagyni, de nem tehetek mást.

-Mi a baj ? Mehetünk máshova is - nyúlt állam alá, kényszerítve, hogy szemébe nézzek.

-Niall én... - suttogtam.

-Figyelj - szakított félbe- A film óta nagyon fura vagy, mond el mi bánt, kérlek !

-Én nem...-kezdtem , de elcsuklott a hangom - Holnap el kell mennem !

Niall megrökönyödött, értetlenül nézett rám.

-Miről beszélsz ? - kérdezte aggódva.

-Sajnálom , de nem maradhatok - suttogtam.

Niall elengedett , mire tettem is egy lépést hátra. Idegesen pattant fel a székről .

-Mért ne maradhatnál ? - kérdezte felemelve hangját - Annyiszor mondtad már ezeket , miért nem mondasz el nekem semmit ?

-Én...nem tehetem értsd már meg ! - fakadtam ki - Azt hiszed nem mondanám el ?

-Nem sok esélyt látok rá - mordult rám.

-Sajnálom... - suttogtam - De nem maradhatok, már eldöntöttem ! Túl sokat ártottam már így is ...

Niall tehetetlenül túrt bele hajába , ám szemében düh csillant. Sosem láttam még ilyennek, és talán jobb is lett volna, ha nem látom.

-Fejezd már be komolyan ! Folyamatosan azt hajtogatod, hogy bajt okozol , ártasz nekem ! Ugyan mivel ? - emelte meg hangját.

-Nem akarom , hogy miattam neked legyen bajod értsd meg - léptem közelebb, ám látva dühöt a tekintetében inkább visszaléptem.

-Elegem van a sok hülyeségedből ! - fakadt ki , mire megrökönyödve meredtem rá.

-Ha fele akkora hülyeség lenne, mint igazából nem emlegetném - emeltem meg hangom - De ez komoly Niall , fel kéne fognod végre, hogy nem unalmamban hordok össze mindent !

Hevesen fordultam meg, majd kiviharoztam a konyhából. Felrohantam az emeletre, majd hangosan csaptam be magam után az ajtót. Kiszámíthatatlan állapotban ragadtam meg az ágyon elterülő ruhám, majd erősen hajítottam a bőröndbe. Idegesen guggoltam le mellé, majd a cipzárt próbáltam meg összehúzni, ám az beleakadt a pulóverembe , és nem mozdult sem előre, sem vissza. Türelmemet vesztve kezdtem rángatni, ám ez sem segített. Felálltam , feszülten túrtam bele a hajamba. Soha életemben nem éreztem akkora ürességet a szívemben , mint most. A tehetetlenség dühe kezdett teljesen felemészteni, úgy éreztem belül marnak a kis démonok. Hisztérikusan rúgtam bele a bőröndbe , mely feldőlt, és kiborultak belőle a ruhák. Az ágyra vetődtem, lábaimat törökülésbe húzva görnyedtem össze. Nem sírtam , szemeim szárazak voltak , ám szívemben annál nagyobb volt az űr. Dühös voltam magamra, de most először Niallre is. Mért nem tud komolyan venni ?
Két kéz ölelt át hátulról, észre sem vettem, hogy Niall közben bejött a szobába. Halkan, suttogva ejtette ki a szavakat, forró leheletét éreztem nyakamon.

-Sajnálom - szólalt meg halkan.

-Mért nem tudsz komolyan venni ? - pattantam fel, és szembefordultam a fiúval - Niall ezek nem hülyeségek , nem jókedvemben hajtogatom, hogy ártok neked . Fogalmad sincs ki vagyok , fogalmad sincs miket éltem át. Melletted megtaláltam önmagam, és ezért sem maradhatok !

Niall keserűen nézett rám , majd felállt és lassan mellém sétált. Kezeinket összekulcsolta, ám szemét egy pillanatra sem vette le rólam.

-Muszáj ma menned ? - kérdezte halkan.

Ajkaimba haraptam, majd inkább lehajtottam a fejem. Nem bírtam a szemébe nézni, mert úgy éreztem undorító vagyok. Féltem ha elmondom neki , elítél , ám szám mégis szólásra nyílt.

-Pár nap múlva úgyis elmentem volna, azt még én sem tudom megakadályozni- suttogtam.

-Miről beszélsz ? - értetlenkedett - Noah ezt nekem nem mondtad ! Végig tudtad, hogy el kell menned ?

-Tudtam... - motyogtam , azt hittem nem hallja ám tévedtem.

Elengedett, majd hitetlenül tett egy lépést hátra. Félve emeltem fel a fejem, azt hittem dühös lesz, ám ami szemeiben csillogott még ennél is rosszabb volt...csalódott bennem.

-Sajnálom - fakadtam ki, egy forró könnycsepp hagyta el szemem - Nem így akartam ! Most undorítónak tartasz, azt hiszed kihasználtalak , de nem ! Soha nem tennék ilyet ! Szeretlek , még soha sem éreztem ilyet , ha nem hiszed el akkor is így van. Csak azt akartam, hogy valaki elfogadjon úgy ahogy vagyok... azt akartam, hogy valaki szeressen...

-Mért nem mondtad , ha tudtad ? - kérdezte hűvösen.

-Mert én sem akartam tudomásul venni - vallottam be.

Niall feszülten túrt bele hajába , majd járkálni kezdett a szobában. Megtörten figyeltem , ahogy tehetetlenül keresi a megoldást, vagy legalábbis megpróbálja feldolgozni, azt , amit hallott. Kínos csend telepedett közénk , tehetetlenül toporogva vártam mit reagál.

-8 napot kaptam - szólaltam meg teljesen váratlanul, mire felém kapta fejét- 8 napot...Azután még én sem tudom mi lesz velem, de nem számíthatok sok jóra. Nem mondhatom el mért, de el kell mennem , kérlek értsd meg. Talán neked is jobb ha nem látsz többet , elfelejtesz és tovább lépsz. Jobbat érdemelsz nálam ...

-Te hülye vagy - rázta a fejét , majd elém lépett . Meglepődötten meredtem rá, mire haloványan elmosolyodott- Szeretlek

2013. november 12., kedd

13.~Mozidélután~



                                                                   ~Niall Horan~

Az ébresztő halkan pittyegett mellettem , mire gyorsan kinyomtam, nehogy Noah felébredjen. A lány csendesen szuszogott mellettem , csupasz hátáról lecsúszott a takaró. Elmosolyodtam, majd ráhúztam a paplant, nehogy a végén még megfázzon. Lassan kászálódtam ki az ágyból , majd a szekrényemhez osontam. Magamra rángattam farmerem , kedvenc, 'Crazy Mofos' pólóm , majd hangtalanul a fürdőbe siettem. Pontosan beállítottam hajam , majd egy gyors fogmosás után késznek éreztem magam. Az órára pillantva keserűen vettem tudomásul, miszerint késésben vagyok , úgyhogy sietősen rohantam vissza a szobámba. Felkaptam a telefonom , majd zsebembe süllyesztettem. Még utoljára végignéztem Noah-n , aki még az igazak álmát aludta, majd halkan becsuktam utána az ajtót. Lerobogtam a lépcsőn, majd magamra kaptam a kabátom , és felkapva slusszkulcsom kiléptem az ajtón. Miután bezártam  kezeimet zsebembe rejtettem , majd elindultam a jeges kis úton a kapuig. Korán volt még, és amúgy is kihalt egy utca ez, úgyhogy egy árva lélek sem lézengett erre. Bepattantam a kocsiba , majd miután elhelyezkedtem beindítottam a motort, és kikanyarodtam az útra.

A mai napot magazin fotózással kezdtük , mely sehogy sem akart összejönni. Ez köszönhető annak, hogy a tegnap történtek miatt egyetlen egy komoly képet nem bírtak kicsikarni belőlem , folyamatosan mosolyogtam, mely a fotósoknak annyira nem tetszett. A másik ok Harry , akiből viszont egy kis, halovány mosolyt nem bírtak kierőszakolni. Mióta szakítottak Laurennel és Zayn elmondása szerint a lány boldog, és már új fiúja is van Harry teljesen magába zuhant. A legtöbbször csak ül , és bámul ki a fejéből , a beszédet is minimálisra csökkentette. Ma is így tett , mikor már a fotósok feladták, és szünetet rendeltek el. Elvettem a kávém a gépből, majd a sonkás szendvicsemmel a kezemben elindultam a fiú felé.

-Ha te megpróbálsz mosolyogni , én megpróbálok komoly arcot vágni - ajánlottam fel, miközben helyet foglaltam mellette egy fehér, műanyag széken - Egy órája vagyunk itt , már kezdem unni - sóhajtottam, mire felém pillantott - Kérsz ? - nyújtottam felé szendvicsem, mire megrázta a fejét.

Kicsomagoltam a szalvétából a szendvicset, majd jóízűen láttam neki elfogyasztásának. Harry előre dőlt , könyökével térdére támaszkodott. A stúdióban nyüzsögtek az emberek , a legtöbben papírokat rendezgettek , vagy egyeztettek , beállították a fényeket, vagy éppen próbálták megakadályozni , hogy Louis telefonáljon , Liam ne akarjon hirtelen fotós karrierbe kezdeni , Zayn pedig lehetőleg nyugodtan engedje az újabb adag alapozó felkenését.

-Őrültek háza - jegyeztem meg , miközben idétlenül összegyűrtem a szalvétát.

-Az - értett egyet , majd felém fordította tekintetét - Össze szedem magam.

-Helyes - mosolyodtam el teli szájjal, majd gyorsan korrigáltam is hibám, és becsuktam a szám- Lauren is tovább lépett , neked is ezt kéne tenned.

-Ha az olyan könnyű lenne - nevetett fel kínjában - Egyszer szeretek meg valakit , erre ő kiteszi a szűröm.

-Te is tudod, hogy erről nem Lauren tehet - ittam bele kávémba.

 -Most ki oldalán állsz ? - kért számon, mire elmosolyodtam.

Újat haraptam szendvicsembe , mire Harry elfordította a fejét. Értetlenül vettem észre, hogy már el is fogyott az ételem, megemeltem poharam, majd kiürítettem tartalmát. Jólesően töröltem meg a szám , majd a műanyagpoharat a kukába hajítottam. Egy alak ordibált  nekünk, miszerint kezdés van, és szedjük össze magunkat.

-Na lássam azt a mosolyt - pattantam fel , mire Harry is felállt , ám a világ minden kincséért sem mosolyodott volna el.

Megrántottam a vállam , majd megindultam a vászon felé, ahova nagy nehézségek árán sikerült beterelni a többieket is. Megkezdődött a munka .


-Utolsó kép Niall , könyörgöm , szedd össze magad ! - szólt rám Louis, akinek eléggé mehetnékje lehetett már, pedig még egy interjú is várt ránk.

A kedvéért megerőltettem magam , és komolyságot varázsoltam arcomra. A fotósok gyorsan csináltak még pár fotót, majd fáradtan sóhajtottak fel.

-Mára ennyi - jelentették ki, mire  mindenki fellélegezett.

Az interjú kellemesen telt , szerencsémre a jó hangulat miatt hamar véget is ért a nap. Izgatottan pattantam be kocsimba , Liam is csatlakozott hozzám, a többiek pedig a házhoz jöttek. Beindítottam a motort, majd ki is kanyarodtam az útra. Nem kellett sokat utazni, mire megérkeztünk a házamhoz. Leparkoltam az út szélére, majd ki is szálltam a kocsiból. Hogy kerüljük a feltűnést nem egymás után jöttünk a fiúkkal, így nem lepett meg, hogy a többi 3 srác, már a kapunak dőlve várta, hogy  végre beengedjem őket. Az okosaknak eszébe nem jutott volna csöngetni , melyet meg is jegyeztem.

-Noah itt van , szerintem beengedett volna - nyitottam ki a kaput mosolyogva.

                                                                    ~Noah Smith~

Szemeim csak úgy felnyíltak , mintha nem is aludtam volna. Feltornáztam magam ülő helyzetbe , majd egy ásítás közepette beletúrtam hullámos hajamba. Csak ekkor vettem észre, hogy nem is a megszokott mályva színű szobában voltam . Pár percig elgondolkoztam mit is keresek itt, majd hirtelen elmosolyodtam. Visszadőltem a puha párnák közé , majd átölelve a paplant, mélyet szippantottam a levegőbe. Melegség öntötte el a testem illatának köszönhetően, eszem ágában sem volt kikelni az ágyból. Azonban az órára pillantva mégis rászántam magam , kissé megrémisztett, hogy már dél van. Átcsoszogtam a vendégszobába , majd leguggoltam a bőröndöm mellé. Magamra rángattam fekete farmerem , majd egy hosszú ujjú , bő fehér pólót. Ráérősen sétáltam át a fürdőbe , majd kifésültem fekete loboncom , melyet fejem tetején lófarokba kötöttem.
Korgó gyomorral siettem le a földszintre, majd a konyhába vettem utat. Nem féltem, hogy esetleg nincs itthon semmi étel, Niallt ismerve az kész világ vége lenne. Így hát mosolyogva kerestem elő a müzlit , majd öntöttem egy kis tejet a tálba. Lassan eszegettem , vagy negyed órába telt egy kis müzli elfogyasztása , ám nem csodálkoztam magamon . A mosogatást egy csettintéssel elintéztem, né ugyan nem fogok vacakolni a sok vegyszerrel, melyekről azt sem tudom mi.
Csendesen ballagtam a nappaliba, majd lehuppantam a kanapéra. Lábaimat törökülésbe húztam, majd fürkészve néztem körbe. A kandallóban halkan ropogott a tűz , néhány hópehely landolt az ablakon, majd pár perc múlva elolvadt. A ház csendes volt , úgy éreztem lélegzetvételeim 5-szörösére erősödnek, és mintha vízhangot is vernének. Naivan néztem körbe mégegyszer, hátha történik valami érdekes, vagy észre veszek valamit, amivel elüthetném az időt. Idétlenül kezdtem dülöngélni ültemben , majd pár perc múlva feladtam. Nagy sóhaj közepette borultam el a kanapén , arcom a párnákba fúrtam. Nincs semmi érdekes a házban...
Unalmamban hajamat kezdtem fonogatni, mint egy tudatlan kislány, ám ezt is meguntam. Végső elkeseredésemben felpattantam , majd az előszobába siettem. Magamra húztam bélelt csizmám , majd sálam nyakamra tekertem. Leakasztottam fekete, hosszú kabátom , majd kitártam az ajtót. Pár hópehely szállt az arcomba, melyek valószínűleg eddig az ajtón pihentek. Kezeimet zsebembe süllyesztettem , majd elindultam a kikövezett kisúton a kapuig. Az utca üres volt , nem sokan mászkálnak ilyenkor errefelé. Csak elindultam az egyik irányba , ha eltévedek, majd felhívom Niallt. A frissen hullott hó hangosan ropogott lépteim alatt, ahogy egyre közelebb értem London belvárosába, az emberek is sűrűsödni kezdtek. Kisgyermekek ugráltak a hókupacokba a közeli parkokban, vagy éppen hóembert építettek. Bámészkodásomban sikerült belekeverednem egy hócsata kellős közepébe, így elég váratlanul ért, mikor egy duci hógolyó  landolt vállamon. Felkaptam a fejem, és a hógolyó irányába kaptam a fejem. A kisfiú behúzott nyakkal meredt rám , valószínűleg félt, hogy netalán leszidom. Ám ehelyett inkább elmosolyodtam , és lehajoltam , majd gyúrtam egy szép golyót. A csapat , melynek harcterébe kerültem döbbenten várta a fejleményeket, nem tudták mire vélni reakcióm. A hógolyó nagy lendülettel távozott kezeim közül, egyenesen a kisfiú lábát találta el. Az illető pár percig dermedten meredt lábára, majd elmosolyodott, és kezdetét vette a csata.
Hógolyók repkedtek ide-oda , senki sem úszta meg . Nevetve rohantam egy fa mögé , majd , mint valami bűnügyi sorozatban, nagyokat lihegve vártam hogy erőt merítsek. Azt hittem senki sem vesz észre, ám a kisfiú nem hunyt szemet felettem. Egy nagy hógolyó landolt lábamon, majd , miután az illetőre kaptam fejem, az gúnyosan elmosolyodott, majd kiöltötte nyelvét.

-Ezt visszakapod - fenyegettem meg,és már hajoltam is a földre.

-Úgy sem kapsz el ! - szaladt el nevetve , mire utána iramodtam.

Köszönhetően apró termetemnek , ügyesen kihajolgattam az engem szélbe vevő hógolyók elől, ám így is akadt, ami eltalált. A szőke fiú nevetve loholt előttem, biztos volt győzelmében. Ezt megelégelve hajítottam el a kezemben lévő vizes golyót, mely pontosan háton találtam a fiút, aki meglepetésében megbotlott egy faágban, és a földön kötött ki. Nevetve értem útol , majd óvatosan talpra állítottam.

-Megvagy kislegény ? - poroltam le vastag ruháját.

-Persze ! Ez meg sem kottyant nekem - húzta ki magát.

-Addig jó - mosolyodtam el.

A kisfiú kék szemei boldogan csillogtak, szőke hajában hópelyhek fénylettek. Kék, bolyhos sapkáját fejébe húzta , majd rántott egyet sárga overálján. 7 éves lehetett...

-Lassan mennem kell, örültem ,hogy játszhattam veletek - egyenesedtem föl, mire a kisfiú elszontyolodott.

-Maradj még - kért aranyosan.

-Majd még kijövök valamikor, hátha összefutunk- mosolyogtam.

-Megígéred ? - rángatta kabátomat.

-Meg - bólintottam.

A kisfiú elmosolyodott, majd boldogan futott oda anyukájához, aki a padon ülve olvasott. Elmélyülten figyeltem , amint anyukája ölébe fészkeli magát, majd őrült mesélésbe kezd. Szívem összeszorult , nekem sosem volt anyukám...én sosem élhettem át azt a biztonságot, szeretetet , és boldogságot, melyet egy anya nyújt a gyermekeinek. Túl hamar kellett felnőnöm , sosem volt gyermekkorom, sosem játszottam másokkal .Talán ezért is vágytam rá annyira, hogy szeressen valaki, és vigyázzon rám.
Csendesen indultam tovább a gyermek kacajok egy halkulni kezdtek, már csak távoli zsivajként hangzottak. Az utcák népesedni kezdtek, lassan már alig fértem el. Bőszen kerülgettem az embereket, miközben próbáltam némileg megjegyezni merről jöttem, nem akartam megint eltévedni. Az emberek egytől egyig sietősen szedték lábukat , a legtöbben telefonáltak, vagy zenét hallgattak . Az aluljárókból özönlöttek ki az emberek , ugyanakkor annyian is indultak be. A legtöbben metróval közlekedtek, ám a buszmegállókban is álltak. Míg ezeket tanulmányoztam, rákellett jönnöm , mennyi mindenből is maradtam ki. A pokolban nincsenek közösségi helyek, csak néhány kocsma, de senki sem nagyon jár el otthonról. Mért tennék, hiszen barátságok sem nagyon kötődnek lent. Az ördögök önzők , és gonoszak csak saját magukkal törődnek. Ez alól is állandóan kivétel voltam, és ha belegondolok talán egy kicsit Peter is kilógott a sorból, de őt jobban szeretném elfelejteni. Azóta is nehéz felfogni, mit tett velem , talán még rendesen el sem jutott a tudatomig. Nem akarom még mindig elhinni, hogy átvert az a személy, akit barátomnak hittem , hogy végig csak hazudott...azt meg végképp nem, hogy egy gyilkos. Inkább elfelejtek minden vele kapcsolatos dolgot.

-Bocsánat - szólt hozzám valaki, mire észbekaptam , és elálltam az útból.

Céltalanul indultam meg egy kis utca felé , remélve, hogy valami izgalmas helyen lyukadok ki. Úgy tűnt ma sok minden ellenem van , sikerült egy zsákutcába tévednem. Bosszúsan indultam meg vissza , elpazaroltam 5 percet . Ahogy haladtam furcsa érzésem támadt , éreztem, ahogy tetoválásom körvonala kidudorodik. A levegőben mintha mágia keringett volna, mely rémülettel töltött el. Nem kockáztattam meg , inkább gyorsítottam lépteimen, minél előbb távozni akartam. Úgy éreztem figyel valaki , pulzusom az egekbe szökött. Futásnak eredtem, nem foglalkozva azzal, hogy térdeim remegni kezdtek. Ahogy kiértem az utcából, megszűnt minden rossz érzésem , karomon nem éreztem semmi szokatlant. Furcsállva meredtem az utcára , melyen semmilyen utca tábla nem volt található sehol, pedig megfigyeltem, hogy minden utcának neve van. Nagyot nyeltem, majd inkább elindultam visszafelé.
Büszkén szedtem a lábaimat , a környék ismerős volt, és még csak egyetlen rossz utcába sem tévedtem. Hamar a házhoz értem, a kapu lazán tárult fel előttem. Megkönnyebűlten vetkőztem le, majd a konyhába siettem,és kerestem magamnak egy zsebkendőt.
Hamarosan kulcsok zörgésére lettem figyelmes, majd 5 fiú hangját hallottam meg. A zsepit a szemetesbe hajítottam, majd elindultam az előszoba felé.

-Niall én használatba veszem az ágyad - nyafogott Louis , aki elsőként vetkőzött le.

-De ha hozzányúlsz a kekszemhez ... - fenyegetőzött az ír fiú , mire Louis felvonta a szemöldökét.

-Milyen  keksz ? - értetlenkedett, majd gúnyosan elmosolyodott.

Mint egy rossz kisfiú spurizott a lépcsőig, egy szia ordibálás közepette, melyet nekem szánhatott. Hamar eltűnt a lépcsőfordulóban, és szerintem a kekszet sem fogja Niall megtalálni este. Liam a fejét csóválva lépett beljebb, majd elmosolyodva intett egyet.

-Sziasztok - köszöntem halkan.

Harry egy aprót biccentett, nem lehetett valami jó kedve , ám miután Liam szúrósan ránézett egy mosolyt varázsolt arcára. A két fiú a nappaliba indult, majd mintha otthon lennének leheveredtek az ágyra, és bekapcsolták a tv-t. Zayn még a kabátját küszködte le magáról , míg Niall aranyos mosollyal az arcán megindult felém. Szorosan átölelt , majd egy puha puszit nyomott hajamra. Mosolyogva bújtam hozzá, nem érdekelt, hogy Zayn felvont szemöldökkel figyel.

-Milyen volt ? - érdeklődtem, bár elnézve a sok nyúzott arcot nem számítottam kicsattanó örömre.

-Fárasztó - igazolta be feltevésem.

Bíztató mosolyt küldtem felé , majd csatlakoztunk a többiekhez, akik épp nagyban veszekedtek a távirányítón. Lehuppantam a kis karosszékbe , majd első sorból néztem végig, amint Zayn győzedelmesen megszerzi a kapcsolót. Harry durcásan helyezkedett el a földön, míg Liam felült a kanapéra. Niall letelepedett elém a földre, úgy tűnt mozi délutánt tartunk.

-Rendeljünk pizzát ? - halászta elő telefonját a szőkeség, mire mindenki szeme felragyogott.

Míg Niall telefonált , a többiek nézhető filmet kerestek , csak Louis hiányzott a csapatból. Azonban a film kisebb gondot jelentett, melybe engem is belekavartak.

-Noah, szerinted ? - fordult felém Zayn, kezében 2, számomra ismeretlen filmel.

-Nekem aztán mindegy - ráztam a fejem, fogalmam sem volt miről szólnak az adott filmek.

Harry épp tiltakozni szeretett volna, mikor megjelent Louis az ajtóban. Felé kaptuk a fejünket, megvoltunk  róla győződve, hogy komolyan elaludt.

-Nem alszol ? - kérdezte Liam, mire Louis elmosolyodott.

-Hiányoztatok - rohant oda Harryhez, majd szegény fiúra vetette magát.

Megrökönyödve néztem a két fiú harcát, ahogy Louis próbálja magához szorítani a göndör fiút, aki azonban azon fáradozott, hogy leszedje magáról. Hangosan nevettem fel, mint még soha , Niall , Liam és Zayn is csatlakozott hozzám. Harrynek végül nagy nehezen sikerűlt leráznia a fiút, aki kényelmesen elhelyezkedett a kanapé előtt.

-Ettől még nem úsztad meg - fordult felém Zayn, mire hátrahőköltem - Válasz egyet !

-Mondtam, hogy mindegy - tiltakoztam.

Louis felpattant ültéből és random kivette Zayn kezéből az egyiket.

-Ezt nézzük - jelentette ki, majd a lejátszóba helyezte a dvd-t.

Mindenki elhelyezkedett , majd miután a lámpa is lekapcsolásra került elkezdődött az érdekes mozi délután.

2013. november 1., péntek

12.~Ne szeress~

Sziasztok !
Nagyon sajnálom, hogy ilyen ritkán tudok csak részt hozni , de szinte alig van időm , még így, őszi szünetben is . Azért nagyon remélem ettől még ugyanúgy olvassátok majd, és tényleg nagyon sajnálom !







Izgatottan ácsorogtam a gumit szorongatva. Szinte percenként bukkant fel valaki a fekete lyukban, de eddig még egyik sem Niall volt. Mivel ezen a csúszdán csak egyedül lehetett menni, és sötét volt, inkább nem kockáztattam, így már egy ideje ácsorogtam, várva, hogy a fiú megérkezzen. Hangos kiabálás hallatszott ki a csúszdából, mire elmosolyodtam...igen, ez ő lesz ! Nem sokára egy alak repült ki a csúszdából, majd nagyot csobbanva érkezett a vízbe. Nevetve figyeltem, ahogy feljön a víz alól, majd mint minden fiú, megrázza a fejét.

-Na , milyen volt ? - kérdeztem izgatottan.

-Ha azt mondom borzalmas , elhiszed ? - kecmergett ki a medencéből.

-Nem - ráztam a fejem , majd elmosolyodtam.

-Nem vagy éhes ? - kérdezte csillogó szemmel.

-Gondolom te igen - ráztam a fejem, majd elmosolyodtam - Persze , együnk !

Niall a többi szőnyegre dobta az övét, majd elgondolkodva rám nézett. Furcsállva ráncoltam a homlokom, vártam, hogy kifejtse , ám erre nem sok esélyt láttam.

-Mi az ? - kérdeztem végül én.

-Szerinted mit egyek ? - indult el az étkező felé, mire elnevettem magam.

Lépteink nagyot csobbantak a pocsolyákban, Niall még direkt nagyobbakat is lépett. Mint egy nagyra nőtt gyerek komolyan ! Az étkezőbe érve Niall arca felragyogott. Elvettem egy tálcát, majd elindultam, hogy megnézzem mi a kínálat. Míg én beértem egy kis adag spagettivel , Niall felvásárolta az egész étkezőt. Vett levest , két féle főételt, és még desszertet is. Elképedve meredtem a tálcájára, mikor ő is leült velem szembe az asztalhoz. Észre se véve arckifejezésem látott neki levese elfogyasztásának , majd nemsokára végre rám nézett.

-Mi az ? - nézett rám értetlenül.

-Hogy...hogy tudsz ennyit enni ? - akadtam ki, mire elmosolyodott.

-Egyszerű - rántott vállat, majd újra belemerült levesébe.

Nagy nehezen én is elkezdtem ételem elfogyasztását. Mire végeztem, Niall még javában evett, így mosolyogva hátradőltem. Elmélyülten tanulmányoztam vonásait , teljesen elfeledkeztem magamról. Így, mikor felnézett , idétlenül kaptam el a tekintetem , és inkább a medencéket figyeltem.

-Holnap átjönnek a fiúk - szólalt meg hirtelen, mire mosolyogva felé fordultam.

-Úgy , mint múltkor ? - dőltem vissza .

-Kicsit lehet később , mert van egy interjúnk, ami lehet elhúzódik - nyelte le az utolsó falatot, majd megtörölte a száját.

-Rendben - bólintottam , majd felálltam.

Niall elvette a tálcám , és a visszavitte a helyére. Bevártam, majd együtt elindultunk. Az ajtó felé érve egyre hűvösebb lett, mire kirázott a hideg. Dideregve szedtem a lábaimat , ami Niallnek is feltűnt. Gyorsan sliccoltam be a meleg vízbe, majd megkönnyebűlten sóhajtottam fel.

-Menjünk ki - intett a fejével Niall mire aprót bólintottam , és elindultam az ajtó felé.

Niall nagyot csobbanva ugrott utánam . Ahogy az ajtó kinyílt előttem arcomat hideg, téli fuvallat csapta meg , ám a meleg termálvíz nem hagyta, hogy fázzak. Niall gyorsan beért, majd leelőzve a medence széléhez úszott. Mosolyogva gyorsítottam tempómon, majd leültem mellé.
Csendesen meredtem magam elé , szokatlan volt, hogy kint mindenki kabátban van , mi meg itt ülünk fürdőruhában a medencében.

-Még sosem voltam ilyen helyen - szólaltam meg, megtörve a kellemes csendet - Köszönöm !

Niall mosolyogva felém fordult , szemében furcsa érzések kavarogtak.

-Inkább én köszönöm - mosolygott aranyosan.

-Mégis mit ? - értetlenkedtem - Ha azt, hogy nem ettem meg a sütid, akkor nem szívesen !

Niall hangosan felnevetett , majd szorosan magához húzott. Mosolyogva szívtam be férfias illatát , karjaiban biztonságban éreztem magam.

-Ha szólsz odaadom a sütim - simított végig karomon, mire furcsa , jóleső borzongás futott végig testemen.

-Oda adod a sütid ? - kérdeztem, mire felnevetett, ezzel együtt én is.

-Nem gondolod, hogy ezzel kicsit elkéstél ? - kérdezte, összeráncolt szemöldökkel.

-Ugyan mért gondolnám ezt ? - rántottam vállat , majd mosolyogva ránéztem.

Kék szemei megcsillantak a lámpafényben, én pedig elvesztem bennük. Gyomrom görcsbe rándult , éreztem, ahogy pulzusom az egekbe szökik....nekem nem szabadna éreznem ! Mégis...képtelen voltam bármit is tenni , az érzelmek felülkerekedtek józan eszemen.  Csak meredtem azokba a kék szemekbe, melyek most a csillagoknál is jobban ragyogtak. Megrémisztett, mit vált ki belőlem , mégis én voltam , aki közelebb hajolt. Ajkaink lassan értek össze , mire gyomromban mintha ezer pillangó kapott volna szívrohamot. Édesen ízlelgette ajkaimat , kezével óvatosan végigsimított arcomon.  Megszűnt körülöttem a világ, elfelejtettem, ki vagyok, elfelejtettem, hogy ez nem helyes. Elfelejtettem, hogy ezzel csak neki ártok. Csak arra a furcsa érzésre koncentráltam, mely egész testem melegséggel töltötte el.
Lassan váltunk el egymástól, félve néztem újra rá . Niall aranyosan elmosolyodott , majd szorosan magához ölelt. Csak ekkor tudatosult bennem, mit is tettem, és ezzel mekkora kárt szereztem.



-Hova megyünk ilyenkor ? - kérdeztem, mikor tudatosult bennem, hogy Niall nem éppen haza szándékozik menni.

-Meglepetés - nézett rám egy percre, majd gyorsan visszaszegezte tekintetét az útra.

Elmosolyodtam , majd fejem az ablaküvegnek döntve figyeltem az elsuhanó tájakat. Kisvártatva a kocsi lassulni kezdett, mire felkaptam a fejem. Niall leparkolt az út mellett, mire érdeklődve kémleltem körbe. Kinyitottam a kocsi ajtaját, majd , mint egy kisgyerek kipattantam. Csodálkozva csuktam be az ajtót, majd elindultam a kis pad felé , mely a Temze partja mellett foglalt helyet. Gyönyörködve néztem végig a hóval borított tájon , a Temze hullámzó vizén. A fákat égők díszítették, kellemes hangulatot kölcsönözve a helynek. Tekintetem a vízre vetülő fényekre emeltem, majd elmosolyodtam.
Hideg fuvallat fújt át kabátomon, mire szorosabbra húztam magamon. Két kéz ölelt át hátulról , mire azonnal felmelegedtem. Niall állát vállamba fúrta , majd egy gyors puszit nyomott nyakamra.

-Ez gyönyörű - suttogtam.

-Örülök , hogy tetszik - mondta halkan, mire elmosolyodtam.

Csendben nézelődtem , miközben agyam folyamatosan kattogott. Nem tudtam kiszorítani a kínzó bűntudatot , mely égette lelkem.

-Régen, főleg, mikor magam alatt voltam, mindig kijöttem ide - mutatott a kis padra, mely egyedül árválkodott a parton - Senkinek nem mutattam még meg ezt a helyet...

Lassan fordultam meg , kezeimet mellkasán pihentettem. Niall halványan elmosolyodott, majd szorosabbra fonta kezeit derekamon. Én is elmosolyodtam , bár belül szinte felemésztettek kételyeim. Egyik kezével végig simított arcomon, majd eltűrt egy rakoncátlan tincset.

-Szeretlek - mondta ki.

Letaglózva meredtem rá . Hirtelen töménytelen méreg öntött el. Utáltam magam, mert hazudnom kell neki, undorodtam magamtól, mert becsapom. Csak bajt hoznék rá , különben is, ha lejár a 8 nap...ha lejár én eltűnök, vele meg ki tudja mi történik.

-Ne - suttogtam megtörten, mire éreztem, ahogy Niall elbizonytalanodik.

-Noah ? - nyúlt állam allá, kényszerítve, hogy szemébe nézzek.

-Ne ! - léptem hátra, mire összeráncolta a szemöldökét - Ne szeress !

-Miről beszélsz ? - kérdezte zavarodottan.

Idegesen lépkedtem hátra. Nem bírtam elviselni, azt a fájdalmat, melyet ekkor éreztem. Niall kétségbeesetten nézett rám, nem értette mi bajom. Fejemben James szavai vízhangoztak, és legszívesebben ordibáltam volna...mert igaza volt.

Te sem vagy különb. Ugyanolyan vagy, mint azok . Elhiteted Niallal, hogy mennyire szereted, aztán 8 nap múlva...hoppá , nem leszel sehol !
 

-Ne szeress ! - ismételtem megtörten - Niall , én csak fájdalmat okozok ! Tönkre teszem az életed !

-Mért hajtogatod ezt folyton ? - tárta szét karjait .

-Mert így van - túrtam bele hajamba.

-Figyelj rám ! - fogta meg a kezem, mire inkább léptem egy lépést hátra - Noah !

-Felejts el, jobb lesz neked is ! - ütköztem neki egy fának.

-Noah ! - fogta le a kezem - Ilyet ne kérj tőlem ! Felejtselek el ? Fogalmad sincs mennyit jelentesz nekem ! Szeretlek , érted ? Noah !

Csendben meredtem magam elé , és átkoztam a napot, mikor ördögnek születtem. De talán sors akarta így, ebbe bele kell törődnöm. Mond el neki ! szólalt meg egy hang a fejemben , ám erre képtelen voltam. Ha elmondom neki ki vagyok úgysem hiszi el, csak őrültnek fog hinni!

-Én is szeretlek - suttogtam, és komolyan is gondoltam.

Niall lassan mosolyodott el , majd közelebb lépett. Ajkaim kétségbeesetten tapadtak övéire , miközben görcsösen kapaszkodtam karjaiba. Szükségem volt rá , szükségem volt a szerelmére.

2013. október 22., kedd

11.~Felejts el !~



James arca lefagyott , szemében félelem tükröződött. Visszafojtott lélegzettel vártam reakcióját , agyam folyamatosan kattogott. Tudtam, hogy igazam van, de még mindig nem akartam elhinni...hisz lehetetlen , Kim több , mint 3 éve meghalt !

-Noah, figyelj ...- tárta szét a karját.

-Hogy lehettem ilyen hülye ? - fakadtam ki, meg sem várva magyarázkodását. Kiszámíthatatlan állapotban kezdtem el járkálni - Végig hittem neked ! Azt hittem tényleg a barátom vagy , mindig velem voltál ! Mégis, hogy...hogy történt ez ? Hogy jutottál ki a földre ?

-Figyelj már rám egy kicsit ! - kiáltotta el magát, mire megálltam .

Zavartan meredtem rá , felkészülve a lehető legrosszabbra is, ám James csak tehetetlenül állt, kereste a szavakat.

-Ezt úgysem értenéd ! - szólalt meg végül.

-Most már semmit sem értek megnyugodhatsz - vetettem neki - De mért én ? Mért engem csaptál be ? Mire kellettem neked ?

-Nem lehetne, hogy elfelejtsd , azt amit , most hallottál ? Hogy elfelejts ? - kérdezte kétségbeesve.

-Sok mindent elfelejtettem már, ezt nem fogom ! - emeltem meg a hangom .

James arca elkomorodott, szemében furcsa érzések kavarogtak. Azonban én továbbra is értetlen maradtam, számomra még tisztázatlan maradt ez az ügy.

-Minden hazugság volt , ugye ? - néztem rá.

-Nem ! - jelentette ki, mire értetlenül meredtem rá - Noah, én miattad csináltam !

-Miattam ?! - nevettem fel megrökönyödve.

-Csak megakartalak védeni ! - nézett rám könyörögve.

-Megvédeni ? - akadtam ki végleg- Ugyan mitől ?! Legalább valami jobb hazugságod lenne !

-Nem vagyok egy olyan érzéketlen lény, mint hiszed ! - emelte meg ő is a hangját - Én tényleg szerettelek ! Még mindig a legjobb barátod vagyok !

-Csak voltál... - ejtettem ki ezt a két szót, melyet már oly rég tartogattam - Számomra már nem vagy több azoknál ! Ugyanolyan mélyre süllyedtél , nem vagy több, mint egy folt az életemben !

-Te sem vagy különb - váltott hirtelen gúnyos hangnemre - Ugyanolyan vagy, mint azok . Elhiteted Niallal, hogy mennyire szereted, aztán 8 nap múlva...hoppá , nem leszel sehol !

Megrökönyödve néztem farkasszemet a fiúval, elég nehezen hittem a fülemnek. Eltartott pár percig , míg felfogtam, majd egyszerűen hátat fordítottam , és elindultam .

-Noah ! - hallottam meg még hangját.

-Csak felejts el ! - fordultam vissza, majd futásnak eredtem.

Testem halványodni kezdett futás közben, majd végleg eltűntem. Mikor kinyitottam a szemem Niall háza előtt találtam magam. Feldúlt állapotban masíroztam át a kerten, majd belöktem az ajtót.A ház csendes volt csak hangos , kétségbeesett dühöngésem vert vízhangot. Lerúgtam a csizmám, majd a konyhába siettem. Idegesen löktem a széket a polc alá, majd felállva rá , leszedtem magamnak egy poharat. Kiengedtem a vizet , majd a poharat a csap alá tartva megtöltöttem a poharam. Ezután csend telepedett a házra, csak a csap egyenletes csöpögése hallatszott.
Fogalmam sem volt mit kellett volna tennem, de jelen esetben a menekülés tűnt a legjobb megoldásnak. Elakartam felejteni , mindent , amit megtudtam, de legfőképpen Jamest...
Még mindig feldúltan csoszogtam a nappaliba, majd levetődtem az ágyra. Tekintetemmel a távirányítót kezdtem kutatni , ám hamar rájöttem, hogy az a tv mellett van. Nagyot sóhajtottam, aztán mégis inkább csak egy csettintéssel intéztem el a dolgot. A távirányító felemelkedett a helyéről, majd egyenletes ütemben indult meg felém. Gyorsan elkaptam, mielőtt még leesett volna, majd lustán bekapcsoltam. Mivel nem voltam hozzászokva ezekhez a csatornákhoz, és műsorokhoz, érdeklődve kezdtem kapcsolgatni. Érdeklődésem azonban pár perc múlva alább hagyott, látva, hogy nincs semmi nézhető műsor ezeken az adókon. Végül az egyik zene csatornánál állapodtam meg. Kényelmesen elterültem a kanapén, és egy idő után arra lettem figyelmes, hogy szemeim nehezedni kezdenek. Lustán pislogtam párat , ám a fáradtság ellen nem tudtam mit tenni. Szemeim lecsukódtak...


Mikor újra kinyitottam szemeimet , már csak az üres, fekete tv-vel találtam szembe magam. Furcsállva néztem végig a barna takarón, nem emlékeztem, hogy betakaróztam volna. Fülem halk dudorászás csapta meg, majd megjelent az ajtóban Niall. Mikor észrevette, hogy fent vagyok elmosolyodott, és elindult felém.

-Jót aludtál ?- huppant le mellém szó nélkül.

-Azt hiszem... - ültem fel - Te takartál be ?

Niall arcán gyermeki mosoly terült el , amit igennek vettem. Mosolyogva hámoztam ki magam a puha takaró fogságából , majd kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat. Niall elmélyülten meredt maga elé, majd hirtelen felragyogott az arca. Idétlenül mosollyal az arcán nézett felém, mire összeráncoltam a homlokom.

-Min vigyorogsz ? - nevettem fel.

-Nincs kedved kiruccanni egy kicsit ? - nézett rám sokatmondóan, majd felpattant, magával rántva engem is.

-Mi ? Hova ? - értetlenkedtem, miközben elindultam utána az emeletre.

-Elég annyi, hogy rakj el fürdőruhát és törölközőt is - mosolygott rendíthetetlenül, mire teljesen elképedtem.

-De hát tél van! - értetlenkedtem.

-Igen - mosolygott, majd szépen betuszkolt a szobába.

Pár percig furcsállva álldogáltam, majd megrántottam a vállam . Izgatottan vetettem rá magam a bőröndömre , és kezdtem kutatni a fürdőruhát...vagyis reméltem azt is varázsoltam bele. Megkönnyebűltem lélegeztem fel, mikor végre kezem ügyébe akadt a fehér ruhadarab. Kerestem egy törölközőt , és  papucsot is , majd ezeket beraktam egy kistáskába. Épphogy kész lettem, mikor Niall dugta be a fejét a szobába.

-Kész vagy ? - kérdezte, mire lehetetlenül megráztam a fejem.

-Igen - kaptam fel a táskám, majd elindultam a fiú után.

Mire leértem , Niall már a kabátját akasztotta le a fogasról. Hitetlenül meredtem rá, mire felhúzta a szemöldökét.

-Te aztán izgatott vagy - mosolyodtam el .

Niall halkan felnevetett, majd szájára húzta a kabátját. Táskám után nyúlt, majd intett egyet, miszerint siessek , majd el is tűnt az ajtóban. Gyorsan magamra rángattam a bakancsom, majd felkaptam a kabátom, és a sapkám a fejemre húzva elindultam a fiú után. A téli szél teljesen átjárta testem, ezért sietősen pattantam be a kocsiba, mellyel Niall már kiparkolt . Kezeimet idétlenül rejtettem el kabátom ujjában, melegítve magamat. Niall gyorsan felkapcsolta a fűtést, majd kikanyarodott az utcából. Nemsokára meleg árasztotta el a kocsit , átmelegítve testem. Mosolyogva figyeltem az elsuhanó tájakat, melyek egyre idegenebbel lettek.



-Hol vagyunk ? - néztem körbe , mikor Niall leparkolt.

Egy nagy épület előtt találtam magam , a parkolóban megdöbbentően sok kocsi parkolt. A bejáratnál emberek ácsorogtak, voltak akik épp bementek, de a többség épp most készült elindulni. Érdeklődve szálltam ki , majd megkerültem a kocsit, hogy kivegyem a táskám.

-Csúszdapark - mosolyodott el, majd kinyitotta a csomagtartót.

-Komolyan ? - lepődtem meg, majd mosolyogva Niall karjaiba fészkeltem magam -Nem félsz, hogy  ilyen sokan vannak ?

-Már elintéztem - legyintett, mire elengedtem.

Elvettem a táskám , majd sapkám a fejemre húzva megkerültem a kocsit. Niall fejére húzta  a kapucniját, majd megfogva kezem, elindult a bejárat felé. Próbált nem feltűnést kelteni, ami sikerült is, csak pár értetlen, gondolkodó tekintet akadt meg rajtunk, ám senki sem jött rá, hogy ki ő. Míg Niall megvette a jegyeket, én érdeklődve kezdtem figyelni, az egyik csúszdát, melyet látni lehetett . Soha életemben nem voltam ilyen helyen, csak remélni tudtam, hogy úszni azért tudok.  Mikor végre bejutottunk , izgatottan kerestem meg a szekrényem , mely nem messze volt Niallétól. Az öltöző kezdett kiürülni, mintha záróra lenne, azonban, mire kiléptem az öltözőkabinból, már szinte senki sem maradt. Niall épp a szekrénybe pakolta a táskáját, mikor megpillantott. Arcán mosoly terült el , mire inkább én is elhelyeztem a cuccaimat. Mikor mindketten kész lettünk, együtt indultunk meg a fürdő felé.

-Hogy csináltad, szinte kiürült a hely ! - lepődtem meg, mikor beértünk.

-Nem nehéz rávenni az embereket - legyintett, majd izgatottan elmosolyodott - Hol kezdjük ?

-Valami kisebbnél - húztam össze magam, mire Niall felnevetett.

Izgatottan indultam el egy , számomra egyszerűbb csúszdához, mire Niall is követett. Odaérve azonban furcsán vettem tudomásul, hogy valami úszógumival kell csúszni.

-Inkább nézzünk meg valami mást - fordultam vissza, de Niall megragadta a karom.

-Úgyis kipróbálod előbb utóbb - nevetett, majd felkapott két gumit.

Félve indultam meg utána a lépcsőn , leplezni sem tudtam izgalmam. Rátett egy lapáttal, hogy a csúszda ugyan nyitott volt, de egy barlangon át vezetett. Niall felém nyújtott az egyik sárga gumit , majd izgatottan megállt a csúszda előtt. Én is beálltam mellé , mire Niall rám mosolygott, majd egy nagy ugrással elindult. Ráültem a gumira, majd nagy nehezen én is elindítottam magam. A víz az arcomba csapott , majd sebesen suhantam a fiú után. Kezdeti félelmem elmúlt, nevetve figyeltem, ahogy bekanyarodok. Hangos üvöltözést, majd csobbanást hallottam, mire hangosan felnevettem...Niall már leért. A gumi hirtelen begyorsított, majd pár másodperc múlva az arcomba csapott a víz. Megkönnyebűlten vettem tudomásul, hogy sikerült rajta maradnom , ám leszállnom így is le kellett.

-Na ? - mosolygott Niall, mikor kikecmeregtem a medencéből.

-Ez nagyon jó - nevettem, mire Niall sokat tudóan bólintott.

-Én megmondtam - mosolygott , mire óvatosan oldalba böktem- Van ennél jobb is.

-Fedettben nem megyek - jelentettem ki azonnal.

-Szinte csak fedett van - rakta le a gumit, mire én is követtem a példáját.

-Akkor sem - erősködtem, lerítt rólam, hogy félek.

-Együtt ? - indult el.

Nem válaszoltam, csak gyorsan utána iramodtam. Lépteink nagyokat placcsantak a vizes tócsákban, míg elértünk a következő csúszdához. Niall felkapott egy kettes gumit, majd aranyos mosollyal az arcán nézett rám. Nagyot sóhajtottam, majd inkább elindultam a lépcsőn, csakhogy ne lássam győztes mosolyát.

-Nincs itt valami lift ? - kérdeztem nyúzott hangon, mikor már a 7. lépcsőfordulóban fordultunk be.

-Az tényleg jól jönne - értett egyet.

-Mégis ,milyen magas ez a csúszda ? - néztem körbe , ám a falakon kívül nem sokat láttam.

Fáradtan lépkedtem, mire végre megpillantottam a csúszdák nyílásait. Izgatottan néztem hátra , majd bevártam Niallt, aki rögtön elindult a középen lévő csúszdához.

-Szállsz előre ? - mutatott a gumira , mire bólintottam.

Óvatosan léptem be a nyílásba, majd ügyetlenül elhelyezkedtem. Niall is beszállt mögém, majd mikor elhelyezkedett meglökte a gumit, ami elindult a sötét járatban. Ijedten kerestem meg kezét, azt sem tudtam hol vagyok , csak a dülöngélésből következtettem helyzetünkre.

-Ez sötét ! - sikítottam, mire Niall felnevetett.

Halovány fényt pillantottam meg az egyik kanyarban, majd nemsokára világító körök övében találtam magam. A gumi sebesen suhant, miközben Niall nagyokat kurjongatott.

-Uramisten ! Hogy vettél rá erre ? - kiabáltam

-Nem volt olyan nehéz - emlékeztetett , mire végre elmosolyodtam.

Újra sötétség borult a csúszdára, ám már kezdtem megszokni, ezzel együtt élvezni is. Mosolyogva kiáltottam is egyet, mire Niall is utánozott. Hirtelen gyorsulni kezdett a gumi, majd megpillantottam a kijáratot. Gyorsan csapódtunk bele a vízbe , egyenesen a medence végéig siklottunk. Nevetve dőltem hátra , majd végre elengedtem a fiú kezét, melyet egész idáig szorongattam.

-Megyünk még ? - kérdezte Niall .

-Persze - kecmeregtem ki a gumiból a vízbe- Kezdek belejönni !