4.~Ne felejtsd el ki vagy!~

Nagy ásítás közepette fordultam bal oldalamra , a takarót a fejemre húztam, így eltakartam a függöny résein beszűrődő halovány fényt, mely bántotta a szemem. Jóleső sóhaj hagyta el a szám, ahogy beszippantottam a paplan friss virág illatát , mely mintha új erőt adott volna . Ellazítottam a végtagjaimat , így átadva magam a pihenés gyönyörű érzésének.
Aztán, mintha csak fejbe csaptak volna, jutott a tudatomig hol is vagyok igazából . Felcsaptam a takarót , és villámsebességgel ültem fel , talpaim a hideg talajhoz simultam. A hirtelen jött világosság bántotta a szemem , így nagyokat pislogtam, mire végre hozzászoktam. Testsúlyom lábaimra helyeztem, majd óvatosan felálltam , és a nagy gardróbhoz csoszogtam. Szélesre tártam , mire nem várt meglepődöttség ült ki az arcomra. A ruhák élükre vasalva pihentek szépen sorban a polcokon , a legtöbb azonban fogasokra akasztva lógott alább, szépen egymás után rakva.  Mindegyik különféle színekben pompázott , nem úgy, mint az én szekrényemben , ahol minden egyes ruha fekete . Lányos izgalommal simítottam végig a ruhák selymes anyagán , majd a felénél széttoltam őket, és egyesével nézegetni kezdtem. Nehezen, de sikerült kiválasztanom mai  szerelésem  , mely talán legjobban illett jellememhez, mégis annyira idegen volt.
Csendben baktattam le a lépcsőn , leérve azonban nem tudtam mit tegyek. Illetlenségnek véltem csak úgy beülni a fotelba, és TV-ni , vagy kutakodni a hűtőben. Azonban legnagyobb szerencsémre kinyílt a konyhaajtó , és egy kócos hajú fiú lépett ki rajta.

-Jó reggelt ! - mosolygott rám , kezében két bögrét tartva.

-Szia - köszöntem zavartan.

-Csináltam kávét - emelte meg az egyik kezében tartott csészét - Kérsz ?

-Még sosem ittam, de szívesen megkóstolom - mosolyodtam el , teljesen megfeledkezve arról , hogy elárulhatom magam.

-Nem ittál még kávét ? - húzta fel a szemöldökét furcsállva.

-Ugyértem , hogy...még a tiédet nem kóstoltam - mentettem a menthetőt.

Legszívesebben a falba vertem volna a fejem , hogy mondhattam ilyet ? ,,Szép" szavak áradatát zúdítottam magamra, majd erőt vettem magamon , és mosolyt erőltettem az arcomra. Niall furcsállva nézett, majd egy válrándítással lezártnak tekintette az ügyet.  Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szám, majd követtem a fiút a nappaliba. Lehuppantam a kanapéra , és érdeklődve figyeltem Niall minden mozdulatát, amint a dohányzóasztalra helyezi a bögréket, majd ő is leül mellém. Szótlanul vettem a kezembe a forró italt , melynek tetejét tejszínhab díszített. Niall közben a fekete távirányító után nyúlt , amivel bekapcsolta a TV-t. Hidegen hagyott a képernyő , inkább a fekete lé, mely a bögrémben kavargott , kötötte le a figyelmem. Végülis, a forrócsoki isteni volt, akkor ez sem lehet rossz. Óvatosan emeltem a számhoz a csészét , a forró gőz , mely az italból távozott, jólesően csapta meg az orrom. Lassan kortyoltam bele az italba, de a várva várt  hatás elmaradt. Kesernyés íz töltötte be a szám, mire akaratom ellenére fintorodtam el. Leemeltem a bögrét a számtól , közben vonásaimat próbáltam rendezni.

-Azt hiszem, nem szeretem a kávét ... - jegyeztem meg halkan, mire Niall felém kapta a fejét.

-Nem ízlik ? - szontyolodott el.

-Az igazat megvallva - kezdtem magyarázkodni - nem szeretem , csak azt hittem a tiéd ízleni fog, de sajnos ezt a löttyöt nem nekem találták ki !

Niall szája mosolyra húzodott, miközben ajkait halk nevetés hagyta el. Az én szám is mosolyra húzódott , majd nevetés tört fel belőlem is. Hátradőltem a kényelmes ülőgarnitúrán, miközben nevetésem töltötte be az egész helységet. Niall keze véletlen a combomra tévedt , mire összerezzentem. Furcsa érzés járta át a testem , melegség öntött el , szívem nagyot dobbant. Ijedten kaptam mellkasomhoz, miközben tiltakozóan ráztam a fejem.

-Nem , nem , nem , nem , nem ! - suttogtam épphogy hallhatóan.

Dobogott...dobogott a szívem, méghozzá nagyon hevesen . Félelem lett urrá rajtam... mi történik velem ?

-Noah ? - nézett rám aggódva Niall - Jól vagy ?

-Igen , persze , megbocsátasz pár percre ? - feleltem zaklatottan, miközben tekintetem ide-oda járattam az ajtó, és a fiú között.

-Persze - ráncolta össze a szemöldökét, de én már el is tűntem az ajtó mögött.

Sietősen futottam fel a lépcsőn , és berontottam a szobába. Annyi erőm még volt, hogy becsukjam az ajtót , de aztán lábaim elgyengűltek. Erőtlenül csuklottam össze , és zuhantam a földre , melyet nagy koppanás jelzett. Csuklómba elviselhetetlen fájdalom nyilalt , mire gyötrelmes sikoly hagyta el a szám. Szemeimet görcsösen szorítottam össze , remélve, hogy enyhül a fájdalom. Légzésem lihegéssé változott , a levegőt szaggatottan vettem. Csukott szemhéjaim alatt összegyűltek a könnyek, kinyitásra késztetve szemeimet. Lassan engedelmeskedtem , könnyeim patakként folytak végig arcomon , égetve puha bőröm. Körmeimet a szönyegbe mélyesztettem, ajkaimat összeszorítottam, elfolytva újra feltörő kiáltásaimat. Hajam csapzottan lógott előre , olyan voltam, mint egy tehetetlen oroszlán , ki csak szenvedni tud, mert nem tehet semmit.
Tekintetem a csuklómra tévedt , mire szemeim kikerekedtek. A tetoválás, mely földreszállásom után jelent meg karomon , vörös tűzként izzott. Körvonalai kidudorodtak , és vészjósló piros színben zárták közbe a holdat ábrázoló képet. Az egész alkarom egyenletes ütemben lüktetett , látásom homályosodni kezdett , míg végül már nem maradt semmi, csak sötétség...
Ne felejtsd el ki vagy , és miért jöttél ! 
Hang behálózta az elmém , vízhangként ismétlődött , mintha csak mellőlem szólt volna . Fejem lüktetett , tüdőm összeszorult , alig jutottam levegőhöz. Majd egyszerre elmúlt minden fájdalom , látásom újra kitisztult.
A szoba csendjét csak hangos lihegésem törte meg , mely mintha felerősödött volna , így, hogy nem talált vetélytársat, ki hangosabban szólna nála. Homlokom verejtékezett , fekete hajzuhatagom csapzottan lógott előre , végei a padlót súrólták. Ne felejtsd el ki vagy ... ez a mondat ismétlődött  bennem folyamatosan, miközben minden erőm összeszedve kiegyenesedtem ültemben.

-Meg kell keresnem ! - suttogtam , hangom mégis határozottságot sugárzott.

Súlypontom lábaimra helyeztem, majd lassan felálltam. Kezeim még mindig remegtek , azonban döntésem végleges volt. Nem várhatok itt  hogy megjöjjön , nekem kell mennem. Magabiztos léptekkel indultam meg az ágyhoz , melynek takarója pont úgy állt, ahogy reggel hagytam. Közvetlenül előtte álltam meg , szemeimet lehunytam , és erősen koncentráltam. Halk puffanás jelezte , hogy tervem bevált , és mire szemeim újra kinyíltak, már egy ruhákkal megpakolt táska hevert a franciaágy közepén. Mosoly kúszott a számra, miközben megmarkoltam a fülét , és egy könnyed mozdulattal leemeltem az ágyról. Az ajtó egy csettintésre kinyílt előttem , én pedig azonnal ki is léptem rajta , majd az irányt a földszint felé vettem.

-Már kezdtem aggódni, hogy valami bajod van ! - sóhajtott megkönnyebülten Niall, mikor meglátott a lépcsőfordulóban - Mész valahova ?

Csendben lépkedtem le a lépcsőn, majd megálltam előtte , tekintetem övébe fúrtam. Magasabb volt nálam , ami hatására aprónak, és elnyomottnak éreztem magam, pedig ha úgy vesszük, én vagyok fölényben. Zavartan szorongattam táskám fogantyúját , majd egy nagy sóhaj közepette belekezdtem.

-Nagyon köszönöm , amit értem tettél, de nem maradhatok tovább ! Neked is jobb lesz , így nem tudok bajt hozni a fejedre ! - mondtam határozottan.

Niall arca elkomorult , vonásai megkeményedtek. Csalódottság ült ki arcára , mely legbelül megdöbbentett, azonban tartottam magam elhatározásomhoz.

-Mért hoznál bajt a fejemre ? - kérdezte erőteljes hangon .

-Ez bonyolult , elég annyi , hogy nem lenne jó vége, ha maradnék - bólintottam, megerősítve mondandóm.

-És hol fogsz aludni ? - húzta fel a szemöldökét.

-Boldogulok majd valahogy - rántottam a vállamon - Köszönök mindent !

Pár percig csendben álltam, majd mosolyt erőltettem arcomra , és kikerülve őt a bejárati ajtó felé indultam. Magamra kaptam a kabátom , és a csízmám , majd még egy utolsó pillantást vetve a döbbenten álló szőkeségre, kiléptem a kertbe. A téli csípős szél azonnal elkapott , és arcomba fújta göndör hajam. Testem megremegett, de tartottam magam, így tettem egy lépést a hóban, mely kis híján a térdemig felért. A vizes anyag egy szempillantás alatt beszivárgott csízmám résein , eláztatva a zoknim , és nadrágom. Bosszús sóhaj tört fel belőlem , ám folytattam utam. Táskám alja súrólta a havat, félő volt, hogy az is elázik . Nagy nehezen kiértem a kapuig , ám kinyitása komoly gondot okozott, ugyanis a zár megfagyott. Óvatosan körbekéleltem , majd miután meggyőződtem róla, hogy senki sem figyel , kezem a zárhoz nyomtam , és koncentrálni kezdtem. Piros lángok szabadultak fel tenyeremből , megolvasztva a reteszt, mely halk kattanással jelezte, hogy feladja a harcot. Önelégült mosollyal az arcomon léptem ki a kertből , de mosolyom azonnal lefagyott. Egy kocsi suhant el előttem , felverve a lagyakot, mely rajtam landolt.

-Ezt nem hiszem el ! - néztem végig magamon fancsali képpel.

Hajamból barna sár csöpögött , fehér bakátomat pedig inkább feketének nevezném . Hisztérikusan dobbantottam egyet tehetetlenségemben , miközben undorodva lesöpörtem kabátom ujjáról a szutykot.

-Boldogulok majd valahogy - hallottam meg a hátam mögül egy ismerős hangot - Ezt te sem gondoltad komolyan !

Lassan fordultam meg , mire Niallt pillantottam meg, amint az ajtó előtti oszlopnak dőlve állt. Szégynekezve húztam be a nyakam... tényleg nem gondoltam végig !

-Ezzel nem számoltam ...-ismertem be.

A fiú arcán győsztes mosoly terült szét , majd ellőkte magát az oszloptól, és elém sietett. Kérdezés nélkül elvette a táskám, majd mosolyogva a ház felé intett.

-Mondom , hogy csak bajt hozok rád ! - tiltakoztam .

Olyan kedves, és nagylelkű volt ez a fiú... és én csak rosszat okozok neki, pedig nem akarok . Viszont, mivel ismeri Zaynt , remélhetőleg nemsokára találkozhatok vele is... csak ki ne fussak az időből, mert az az életembe kerülhet.

-Ugyan mivel ? - nevetett fel édesen - Gyere már !

Hezitáltam, de végül megadtam magam, és tenyerem Niallébe illesztve elindultam a ház felé. Beérve jóleső meleg csapott meg , mely megváltásként köszöntött . Lerúgtam magamról a csízmám , majd gyorsan kibújtam zoknimból, mely mintha csak egy hideg zuhanyt vett volna. Lábujjhegyen lépkedtem fel az emeletre , ügyelve, hogy ne vizezzek össze mindent. A fürdőben leaggadtam magamról piszkos ruháimat, és a mosdókagylóba helyeztem őket , hogy majd átöblítsem. Beléptem a zuhanykabinba , és rögtön magamra engedtem a forró vizet, mely kényeztette bőröm.
Ha valahogy kapcsolatba tudnék lépni Miával , akkor ő biztos tudna segíteni... Mia igazi ördög . Kívül bájos, és gyönyörű, ám belül verejéig gonosz , furfangos és ravasz. Senki, és semmi nem álhat az útjába, ha valamit akar, azt úgyis megszerzi, bármi is legyen az ára. Én viszont kívül is ugyanolyan vagyok, mint belül... bizonytalan, ha döntést kell hozni, ám annál inkább kíváncsi, ha az emberekről , és a szokásaikról van szó.
Elzártam a csapot , és kicsavarva a hajamból a vizet, kiléptem a kőre. Apró testem törölközőbe bugyoláltam , megtöröltem a hajam , majd belebújva a kölcsönkapot papucsba, kiléptem a helységből. A folyosói hőmérséklet sokkal hidegebb volt, mint a fürdőben uralkodó , párás, meleg levegő, így gyorsan besliccoltam a szobába. Magamra kaptam egy sima fehér , hosszú újjú pólót , és egy fekete cicanadrágot , majd visszasiettem a fürdőbe , ahol nagy nehézségek árán, de előkutattam a hajszárítót. Miközben fekete hajam száradt , addig én a gondolataimba merűlve meredtem tükörképemre . Szokatlan volt magamat így látni... emberként . Én más vagyok , vagy mégsem ? Furcsa gondolat vert táborhelyet elmémben , melynek következtében a hajszárító is megállt a kezemben. Vagy mégsem... ? Gyorsan megráztam a fejem, így a gondolat továbbszállt, ám a kétely továbbra is bennem élt.


-Mit szoktál csinálni, mikor egyedül vagy ? - tudakoltam, miközben lábaimat törökülésbe húztam a kanapén.

-Nem sok időm van kikapcsolódni - jegyezte meg Niall, miközben nagyot harapott a szendvicsébe - Mikor van egy kis szabad időm , általában ha tehetem meglátogatom az anyukám , de a legtöbbször elmegyünk valahova a srácokkal.

-Srácokkal ? - kérdeztem , bár tudtam kikről beszél.

-A bandatársaim - bólogatott , majd zsebébe nyúlt , és egy apró készüléket halászott ki onnan.

Felhúzott szemöldökkel figyeltem, amint megnyomott egy gombot , mire az egész képernyő kivilágosodott. Kíváncsian , ugyanakkor megrökönyödve néztem, amint a felülethez ér , mire az feloldódik, és egy kép jelenik meg rajta. Niall a képernyő jobb sarkába kattintott, mire valami menü szerűség jelent meg a kijelzőn. Ide oda kattingatott , és huzogatta a képernyő felületét , mire végre ujjai megállapodtak egy képen, melyre rá is nyomott. Ugyanaz az 5 fiú mosolygott rám , melyből kettőt ismerek is.

-Ők azok - mosolyodott el , miközben féloldalasan rám nézett - Louis , Harry , én , Liam...

-És Zayn - fejeztem be suttogva.

-Ismersz minket ? - húzta fel a szemöldökét, miközben teljesen felém fordult.

-Igazából láttalak a nagy plakáton - ismertem be, mire Niall halkan felnevetett.

-De akkor honnan tudod Zayn nevét ? - kérdezte kíváncsian.

-Hát... egy újságban volt róla egy cikk , amit olvastam , és megjegyeztem a nevét - improvizáltam , mely már kezd mindennapos lenni.

-Jah, értem - bólintott , majd lezárta a képernyőt .

Félve nézett rám, mire összeráncoltam a szemöldököm , nem értettem...

-Te már nagyjából ismersz , de én nem tudok rólad semmit - szólalt meg halkan, mire bennem az ütő is megállt.

-Meséljek...magamról ? - nyeltem nagyot.

-Igen - mosolyodott el .

Dermedten ültem , és törtem az agyam . Hazudnom kell , jól tudtam, de mégis annyira nehezemre esett. Hiszen Niall olyan közvetlen, és kedves volt velem, megosztotta velem az életét , nekem meg hazudnom kell az enyémről .

-Hol is kezdjem... - kezdtem bele  , mire Niall szeme felcsillant.

3.~Mért segítesz rajtam ?~

Lehajtott fejjel szedtem a lábaimat , a hó ropogott talpam alatt. Az utca kihalt volt, az egyetlen fényforrás a lámpa pislákoló fénye  , és néhány ház ablakain kiszűrődő lámpa volt. Szemem már hozzászokott a Pokolban uralkodó sötétséghez, így ez különösebb gondot nem okozott. A havazás már elállt, azonban az eget sötét felhők takarták el. Csípős szél fújdogált, amire rendszeresen beleremegett testem.  Már órák óta bolyongtam hontalanul a városban , utcáról utcára mentem, de nem tudtam mitévő legyek. Mindenre felkészültem, csak arra nem gondoltam, hogy hol fogok aludni?
Elkeseredetten adtam fel , és behúzódtam egy ház eresze alá. Lesöpörtem a havat a kis padkáról, majd letelepedtem rá. Lábaimat felhúztam, majd átkaroltam őket , így melegítve magam. Nem voltam hozzászokva az efféle hideghez, a Pokolban mindig 25 fok volt, se nem hideg, és nem izzasztóan meleg.
Kapucnimat fejemre húztam, így kicsit elviselhetőbb lett a szél . Kezem remegett a hidegtől ,ahogy egész testem. Mindent megadtam volna egy meleg italért, vagy egy takaróért, ha már itt kell éjszakáznom , de senki nem jött segítségemre... mért is tették volna ? Egy idegen lány gubbaszt a padkán... én sem tennék semmit ! Különösen, hogy egy árva lélek nem mászkál ilyenkor ezen az utcán. Azonban az is feltűnt, hogy összesen 4 ház található itt, pedig elég hosszú az utca .
Hangos koccanások sorozata adta tudatomra, hogy fogaim is vacognak. Még jobban összegömbölyödtem , és törni kezdtem az agyam. Vajon Mia , és James mit csinál ? Valószínúleg ők szerencsésebbek, és már meg is találták kiszemeltjüket... bár csak nekem is lenne annyi erőm, hogy felálljak, és megkeressem a fiút . Csak sajnos, én nem ilyen vagyok ! Nem vagyok sem ravasz, sem eltökélt, bátor meg végképp nem !
Más vagyok, mint a többiek ... nem vonz a kegyetlenség , sőt undorodom  , és talán valahol mélyen, még félek is tőle. Én nem tudom élvezni, ha valaki szenved, vagy haldoklik. , nem tudom fapofával nézni mások gyötrelmeit. Kiskoromtól kezdve vonzott az emberi élet , de most, hogy a megfagyás szélén állok, már nem is olyan izgalmas , mint hittem.
Nehezen vettem a levegőt, lehelletem páraként távozott ajkaim közül . Szemeimet lehunytam, majd fejem az ég felé emeltem.  Csukott szemhéjaim alatt felidéztem James arcának vonásait, erőt merítve belőle . Meghalni nem tuok, hiszen ördög vagyok , vagyis halhatatlan , viszont ugyanúgy érzem a fájdalmat, a kínt , a szenvedést . Ugyanúgy fáj ha megégetnek, ha megsebeznek, ha megütnek, ha éppenséggel mindjárt megfagyok, azzal a különbséggel, hogy meghalni nem tudok , én csak szenvedek. Ezért sem kerülhetek a mennybe , és vissza a pokolba sem , nem tudok meghalni... az én sorsom ennél ezerszer rosszabb ! A Seol... az elveszett lelkek közé űznek, hogy ott éljem le életem , jégbefagyva, de tudatában a történéseknek... és ez rosszabb minden kínzásnál !
Fülem lépések tompa zaja ütötte meg , melyek vízhangot vertek a csupasz falakon. Szemeim kipattantak, miközben fejem a hangok irányába kaptam. A sötétből egy alak körvonalait véltem felfedezni . Az alak egyre tisztábban rajzolódott ki elöttem , és mikor a lámpa fényének körébe ért, végre megpillanthattam . Fekete bakancsot, és sötét farmert viselt , azonban kabátja kapucniát fejébe húzta, így arca rejtve maradt előlem.
Sóhajtva kaptam vissza a fejem , és térdemre támasztva meredtem magam elé. Végső elkeseredésemben megpróbáltam kizárni a fejemből, hogy milyen hideg van, ám ez lehetetlennek bizonyult. Kapucnim teljesen fejemre húztam, de a szél így is behatolt a réseken , beleremegtetve testem.
Egy bakancs haladt el előttem, majd megtorpant , és némi hezitálás után felém indult. Értetlenül kaptam fel a fejem , mire a srácot pillantottam meg , közvetlen elöttem .

-Ilyen hidegben veszélyes itt gubbasztani ! - jegyezte meg, miközben kezét felém nyújtotta.

Ajkamba harapva vettem számításba esélyeimet, majd némi hezitálás után , jéghideg kezem, a fiúéba helyeztem.

-Nem szívesen teszem - válaszoltam , miközben felálltam.

-Nincs hol aludnod ? - tette fel a logikus kérdést.

-De , ez a padka csak rám vár - mutattam eddigi ülőhelyemre.

A fiú száját halk nevetés hagyta el, majd a zsebében kezdett kutatni. Pár másodperc múlva egy furcsa , ujjas valamit húzott elő , és felém nyújtotta.

-Tessék, vedd fel addig - szólalt meg, majd kezembe nyomta a furcsa, ugyannakkor meleg anyagot - Itt lakok az utca végén , szerintem az ágyam kényelmesebb, mint a padka !

-Ez mi ? - csúszott ki a számon - Vagyis... köszönöm !

Halovány mosoly jelent meg az arcomon, miközben a fiú oldalán elindultam. Fogaim még mindig vacogtak , de most lekötött, megmentőm tanulmányozása. Furcsa volt ez a fiú , túlságosan közvetlen. Tekintetem a furcsa anyagra siklott, melyet kezeim közt szorongattam. Ekkor tűnt fel a hasonlóság a kézfejem, és a ruhadarab között. Némi hezitálás után , óvatosan felhúztam őket kezemre , de a biztonság kedvéért a zsebembe rejtettem , mert ha nem erre való, azt nehezen magyaráznám ki.
Éveknek tűnő percek múlva egy nagy házhoz értünk, melynek szomszédai nem voltak. A srác, kinek még a nevét sem tudom, kutakodni kezdett kabát zsebében, majd hangos zörgések között egy kulcscsomót húzott ki onnan. Kiválasztotta az egyiket, majd a zárba helyezte, mely halk kattanással ki is nyílt . Beléptem rajta , és elámulva néztem végig az előkerten, mely még így , fehér takaróba burkolva is gyönyörűen nézett ki. A fiú az ajtó felé kezdett terelni, majd azt is kitárta előttem.

-Várj , még a nevedet sem tudom ! - torpantam meg hirtelen.

-Niall , Niall Horan - mosolyodott el kapucnija alatt , majd beljebb tolt - Téged hogy hívnak ?

-Noah Smith - válaszoltam , majd utat engedtem a fiúnak.

A házban megnyugtató meleg uralkodott , dermedt tagjaim kezdtek kiolvadni. Lehámoztam magamról a kabátom, sálam sapkám , majd visszaadva a kezemet melegítő tárgyat beljebb léptem a lakásban. Csodálkozva néztem végig a hatalmas lakáson , mely 3-szor akkora volt, mint a miénk. Balra egy szépen berendezett nappali nyílt , honnan fahéj illat áradt. Jobbra a konyhát véltem felfedezni , mely talán még a nappalinál is nagyobb volt.

-Gondolom jól esne egy forrócsoki , vagy valami forró - mosolygott rám Niall .

Közben róla is lekerült a kabát, így szemügyre tudtam venni arcát. Szőke haja kócosan meredt a feje tetején , száját aranyos mosolyra húzta. Kék szemei megcsillantak a lámpafényben  , ahogy  végigmért.

-Igen, az jólesne, köszönöm ! - mosolyodtam el halványan .

Csendben követtem a konyhába, majd némi habozás után letelepedtem az egyik székre. Niall a polchoz sétált , és két bögrét helyezett az asztalra , majd kihalászta a tejet a hűtőből , és teletöltötte a bögréket.

-Kérdezhetek valamit ? - szólaltam meg halkan.

-Persze ! - fordult egy pillanatra felém, majd vissza a mikróhoz.

-Mért segítesz rajtam ? - böktem ki, mi a lelkem nyomta.

Niall furcsállva fordult felém , kék szemeit enyémekbe fúrta. Várakozóan néztem a szőkeségre , várva a választ.

-Egy ilyen szép lányt , csak nem hagyok magára ilyen hidegben - rántott vállat, de szavai mögött valami furcsa bujkált.

Elém helyezte a barna lével teli bögrét, majd helyet foglalt velem szemben. Megköszönve a kezembe vettem a gőzölgő italt , és hagytam, hogy a meleg átjárja testem. Óvatosan kortyoltam bele , majd , mivel nagyon melegnek bizonyult , visszahelyeztem az asztalra .

-Nagyon szép lakás - jegyeztem meg , miközben tekintetem végigjárattam a kitapétázott falon.

-Köszi - mosolyodott el megint Niall.

Nagyokat kortyolva az italba hagytam, hogy testem visszakapja eredeti melegét. Mintha csak egy jégkockából olvadtam volna ki. Meglepetten néztem bögrém aljára , mely üresen nézett vissza rám.

-Gondolom fáradt vagy - állt fel Niall - Gyere , megmutatom a vendégszobát !

Engedelmesen pattantam fel a székről , és a fiú után iramodtam. Csendben követtem a lépcsőn  , ám mikor felértünk, újabb ámulat ragadott magával.  A szobákat összekötő folyosó kör alakban fonódott össze , falai halvány kék árnyalatban tündököltek. A folyosóról vagy 6 ajtó nyílt , ami számomra szokatlan volt, figyelembe véve, hogy csak egyedül lakik itt.

-Itt van - mutatott a legközelebb eső ajtóra - Az én szobám szembe van , a legutolsó pedig a fürdőszoba.

-Köszönöm - mosolyogtam, majd megindultam a mutatott szoba felé.

Kezem a kilincsre helyeztem , majd óvatosan lenyomtam, mire az ajtó könnyedén feltárult. Csodálattal néztem végig a szobán, melyhez foghatót soha életemben nem láttam. A fal mályva színben tündökölt , melyet ízlésesen néhol, mintás tapéta borított . Az ajtóval szemben egy hatalmas francia ágy foglalt helyet, mindkét oldalán egy-egy éjjeliszekrénnyel.  Balra egy hatalmas gardróbot véltem felfedezni , mellette egy hatalmas tükörrel. Tátott szájjal léptem beljebb, kezemmel óvatosan végigsimítottam a takaró puha felületén.

-Tetszik ? - lépett be Niall is.

-Ez... ez gyönyörű - néztem körbe mégegyszer.

-Azért ne ájulj el ! - forgatta meg a szemeit, de szája szegletén mosoly bujkált.

-Igyekszem ... - jegyeztem meg gúnyosan.

-Van a szekrényben tiszta ruha - mutatott az említett tárgyra

-Köszönöm - mondtam hálásan.

Niall bólintva megfordult , de az ajtóból még visszanézett rám.

-Jó éjt, Noah ! - köszönt.

-Jő éjt ! - viszonoztam.

Az ajtó halkan becsukódott, én pedig magamra maradtam a kétségeimmel. Tudtam, hogy nem ördöghöz méltóan viselkedtem , egész este olyan kedves voltam, mint valami angyal... bár , sosem voltam igazán gonosz.
Niall ...Niall...Niall ... törtem a fejem. Olyan ismerős volt nekem , az arca , és az a gyönyörű kék szeme. Az ablakhoz sétáltam, és elhúztam a függönyt , így rálátásom nyílt a sötét, néptelen utcára. Újra eszembe jutott a küldetésem, melyet erre a pár órára , melyet Niallal töltöttem , sikerült elfelejtenem . Egy kép ugrott be , melyről 5 fiú mosolygott rám , köztük Zayn is ...

-Uramisten ! - sikítottam fel halkan.

Kezem szám elé kaptam, majd megfordultam , és arra a pontra meredtem, ahol pár perce még Niall állt... hiszen ő Zayn barátja !

2.~Bátorság!~

-Nem tetszik ez nekem ! - suttogtam , miközben erősen kapaszkodtam James karjába.

A Halál megjelenése sosem jelentett jót, ahol megjelent csak pusztítás és kegyetlenség  maradt utána. Sosem volt még, hogy maga a Pokol vezére jelent volna meg az ünnepségen.
Feszült csend lepte be a teret , eltorzult , rémült arcok látványa letaglózott. A Haláltól mindenki félt , legyen az ember, állat , angyal, vagy éppenséggel ördög.

-Figyelmet kérnék ! - szólalt meg egy mély, érdes hang, mire mindenki a színpad felé kapta a fejét.- Változások jöttek létre az ünnepséget illetően !

Mozgolódás támadt a tömegben, értetlen arcok meredtek egymásra , majd a színpadon álló öltönyös ördögre.

-Ettől a naptól kezdve 18 éves korban kell bizonyítani ! Az ünnepséget holnapra halasztjuk, a 18 és 19 éves ördög tanoncoknak 1 napjuk van, hogy valamelyest felkészüljenek a megpróbáltatásokra. Megkérek minden érintettet, hogy fáradjon eddigi felkészítőihez, akik az iskolában várják önöket. Holnap a 18, 19, és 20 éves tanoncok indulnak a földre.

Döbbenten meredtem a színpadra, ahol már csak szürke porfelhő emlékeztetett az imént ott álló ördögre. Az elmém nehezen engedte be az információt, vagy csak nem akartam elhinni. A rémült , izgatott sikítások, kétségbeesett , bíztató szavak már csak tompa zajként jutottak a tudatomig. A fejem lüktetett , a kezem pedig remegett. ,,Egy napjuk valamelyest felkészüljenek a megpróbáltatásokra.... 18 éves korban kell bizonyítani...fáradjon eddigi felkészítőihez.... indulnak a földre , indulnak a földre, indulnak a földre..."
Kétségbeesetten kaptam a tekintetem Jamesre, akinek ugyanolyan rémült volt, mint nekem. A tömeg mozgolódni kezdett , ennyi idő kellett , hogy mindenki felfogja a történteket. Két ördög sietett el mellettem, magukkal rántva engem is.

-James ! - kiálltottam, miközben próbáltam kikeveredni a tömegből.

A kezemet nyújtva igyekeztem visszatalálni barátomhoz, de mindhiába. A hömpölygő áradat magával ragadott, és sodort az áradattal.

-Noah ! - hallottam meg még James hangját, de már túl messze voltam.

Feladva a harcot sietős léptekkel próbáltam tartani az ütemet, miközben kijjebb verekedtem magam.
1 nap...ennyi időm maradt felkészülni testileg, és lelkileg is arra, hogy helytálljak. Nem tartottam magam elég erősnek ahhoz, hogy végigcsináljam. Túl hamar, és felkészületlenül ért a csapás, mely most a vállamat nyomta. Egy részem azonban ujjongott örömében, mert oda mehettem, ahova születésem óta akarok....az emberekhez!
Idegesen siettem fel az iskola lépcsőjén, majd a terem felé vettem az irányt.Elhaladva a 2. terem mellett, Miát pillantottam meg, amint gúnyos mosollyal az arcán hallgatta barátnőjét. Ő kész volt...egész biztos voltam benne, hogy erre várt már mióta.
A termünkben már mindenki ott volt, ezért becsuktam az ajtót, majd a helyemre siettem.

-Mindenki itt van ? - nézett körbe a tanárnő , majd egy nagy sóhaj kíséretében folytatta. - Személy szerint engem is váratlanul ért , miszerint ilyen hamar küldenek titeket a földre. De a döntés végleges, így szitkozódás helyett , próbáljunk meg koncentrálni.

A csend, mely az osztályra telepedett már, már ijesztő volt. Mrs. Mckeel a táblához sétált, és a krétát a kezébe véve , magyarázni kezdett a szabályokról. Minden figyelmemet a tanárnőre fordítottam, kizártam a zavaró kérdéseket, és kételyeket , így koncentrálva minden szóra.

                                                                        *********

Szemeimet erőszakosan hunytam le, miközben szinte már görcsösen kapaszkodtam törökülésbe húzott lábaimba.  A szobám sötét volt, mint mindig, de most még a lámpát sem kapcsoltam fel. Magamban újra elismételtem a tanárnő szavait, elmémbe vésve azokat.
Az órám hajnali 2-t ütött , de eszem ágában sem volt lefeküdni. Tudtam, hogy úgy is csak forgolódnék, annak, meg mi értelme lenne ? Szemeim felnyíltak , de továbbra is csak meredtem magam elé , pontosabban a borítékra, mely felnyitva hevert az ágyam szélén. Már 6-szor néztem meg, de mindig úgy éreztem nem elég. Lassan nyúltam az említett tárgyért , kihalásztam belőle a fényképet, majd a borítékot visszadobtam a helyére.

Egy fekete, tökéletesen belőtt hajú , sejtelmesen mosolygós fiú nézett vissza rám. Barna szemei nyugalmat sugároztak, ránézésre titokzatos , mégis izgalmasnak ígérkezett.
 Zayn Malik
Olvastam fel a nevet . Elmélyülten nézegettem a képet, egyszer-kétszer végig is simítottam egyenletes felületén. Vajon van családja ? Barátai ? Barátnője ? Vagy  elvesztette mindenét ?
Nem tudom...egy biztos! Ha nem akarom elveszteni Jamest...tönkre kell tennem az életét !

                                                                      *********

Mély levegőt vettem, majd egyenletesen kifújtam. Ökölbe szorított kezem szétnyílt , és hanyagul lógott testem mellett.

-Nem értem, mért izgulsz ennyire ? - nézett rám Mia kíváncsian .

-Te is tudod, hogy nem állok készen - tanulmányoztam csizmába bújtatott lábam.

-Csak hinned kell magadban , és abban , hogy ide tartozol , Noah ! Én hiszek benned - fogta meg kezeimet, melyek kisebbek voltak övéinél.

Hálásan néztem ikerhúgomra, kinek határozott , bíztató tekintete mosolyt varázsolt arcomra. Aprót bólintva elengedtem kezét , majd elindultam a megadott kapu felé. Előtte már ördögtanoncok sorakoztak, kik izgatottan, kik feszülten, kik pedig elszántan. Miával való beszélgetésem erőt öntött belém , megerősített .

-Készen állok ! - suttogtam halkan.

Gúnyos mosollyal az arcomon meredtem a fekete kapura , mely alól misztikus fekete füst gomolygott. A tömeg, mely a téren összegyűlt hirtelen elcsendesedett, mire tekintetem odakaptam.

-Köszöntök mindenki a 756. Sötétség napján ! - szólalt meg az öltönyös műsorvezető - Ez egy különleges nap a számunkra, ilyenkor derül ki , ki az, aki közénk való , és ki az , aki megszégyeníti nemzedékünket. Ma azonban nem csak a 20 éves tanoncok mennek a földre, hanem a 18 , és 19 éves ördögöknek is bizonyítani kell.

Hangos üdvrivalgás tört ki a nézőtéren , mire gyomrom görcsbe rándult. Már csak pár perc...

-Ne húzzuk tovább az időt ! - kiálltott a férfi.

A hangos kiálltásokat ezer kapu nyikorgása törte meg. Fekete füst áradt szét a téren , belepve a ördögöket. Feszülten vártam, míg az előttem sorakozó ördögtanoncokat elnyelte a kapuk sötétje. Én jöttem... Éreztem, ahogy gyomrom görcsbe rándul, kezem remegett az idegességtől , fejem dübörgött. Bizonytalanul tettem meg az első lépést, majd erőt véve magamon beléptem a kapu sötétjébe.
Hirtelen eltűnt a talaj a lábam alól , én pedig őrült zuhanásba kezdtem. A világ forogni kezdett körülöttem, azt hittem menten szétszakadok. A levegő süvített a fülem mellett, szemeim akaratom ellenére lecsukódtak , hányinger kerülgetett. Szúró érzést éreztem egész testemben , mintha ezernyi kést döftek volna belém.
Aztán hirtelen elmúlt a fájdalom , a forgás abbamaradt. Szemeim kipattantak , mire egy sötét sikátorban találtam magam. A hányinger még mindig kerülgetett , és szédültem is, ezért megkapaszkodtam a nyirkos falban. Sötét épületek magasodtak apró termetem felé , a talajt valami fehér takaró borította.

-Furcsák ezek az emberek ! - gondoltam.

Óvatosan lehajoltam, hogy megérintsem  de mikor hozzáértem kezem visszarántottam. Az anyag, mely a talajt takarta hideg, és vizes volt. Felegyenesedtem, és összeráncolt szemöldökkel méregettem a fehér izét. Soha életemben nem találkoztam , még csak hasonlóval sem , bár figyelmeztettek, hogy az embereknél vannak furcsa dolgok, de erre nem gondoltam. Végignézve magamon megállapítottam, hogy az emberek öltözéke eltér az milyénktől. A szürke mamuszcsízma, mely lábfejem takarta szokatlan volt számomra , nem is beszélve a cicanadrágról. Lent mindig szoknyát , és magassarkút viseltem. A sál , ha ez a neve , szúrta a nyakam , viszont a pulcsi egész tűrhető volt, és kényelmes. Éjfekete hajam  hullámosan omlott vállamra , ahogy bizonytalanul elindultam . A fehér anyag ropogott a talpam alatt, ahogy egyre biztosabban lépkedtem .
Ahogy kiértem a sötét sikátorból szokatlan fényesség csapott meg, mely számomra idegen volt.Nagyokat pislogtam, mire végre kitisztult a látásom , de a látvány megdöbbentet. Tátott szájjal néztem végig a nyüzsgő téren , melyet kivilágított fák szegélyeztek. A tér közepén egy óriási fenyőfa volt felállítva, kicsicsomázva mindenféle csillogó dísszel. Elámúlva indultam meg az ember tömegen keresztül , sosem láttam ehhez foghatót. Az égből fehér pehelyszerű anyag  szállingózott , ahogy leszállt a kezemre , szinte azonnal el is olvadt.

-Elnézést ! - szólítottam meg egy srácot - Ez mi ?

A fiú megütközve meredt rám, mint valami őrültre , amit nem értettem.

-Hó ... - válaszolt furcsán, majd faképnél hagyott.

Érdeklődve nézegettem az égből alábbhulló képződményt... ez így nem lesz jó ! Semmit nem tudok az emberekről , a szokásaikról, a viselkedésükről. Egyáltalán , hogy a fészkes fenébe találjam meg azt a fiút ? Zaynt, vagy kit !

Hirtelen elviselhetetlen fájdalom hasított a csuklómba, mire egy halk sikoly hagyta el a szám.
Csuklóm után kaptam , és felhúztam a pulcsim ujját. Hitetlenkedve meredtem a hold alakú tetoválásra, mely szinte izzott. Értetlenül néztem körbe, majd a sikátor felé kezdtem futni. Bebújtam a szemetes mögé , és ajkamba harapva , óvatosan megérintettem a fájó pontot. Gyötrelmes sikoly szökött fel torkomból , szemeim lehunytam , és koncentráltam. Képek , jelenetek játszódtak le előttem, elmémbe vésődve.
Mikor újra kinyitottam a szemem, elmúlt a fájdalom , én pedig mintha megvilágosodtam volna. Tudtam, mi az a hó, eső , napsütés, évszakok . Viszont azt továbbra sem, hogy hol keressem a fiút , és azt sem, hogy mégis , hogy kéne tönkre tennem.
Határozottabb léptekkel indultam meg a tömeggel , hagytam, had sodorjon , én úgysem tudom hol vagyok.

-Elnézést ! - szólítottam le , most egy babakocsit toló nőt - Megtudná mondani hol vagyok pontosan ?

-Londonban ! - mosolygott a fiatal hölgy.

-Ohh...értem, köszönöm ! - bólintottam, majd kiverekedtem a tömegből .

London...London..London... görcsösen próbáltam emlékezni bármiféle információra a városról, azonban , mintha csak tűt kerestem volna a szénakazalban. Elkeseredetten adtam fel , és inkább elindultam a forgalmas utcán.
Megkell találnom a fiút, aki valószínűleg Londonban él, mert ide dobott a kapu. Nos, ha valami csoda folytán megtalálom akkor... akkor fogalmam sincs mi lesz ! Kellett nekem ördögnek születnem !
Kíváncsian lépkedtem a népes utcán , ámulattal néztem a színes épületeket  , a kivilágított, feldíszített házakat... mért csicsáznak ki így mindent ? Sapkám, melyet közben fejemre húztam , kellemesen melegítette a csípős széltől kipirosodott arcom. Ahogy haladtam beljebb az utcákon egyre néptelenebb lett minden, a hangzavar már csak tompa háttérzajként jutott el fülemig. Elsétáltam egy hatalmas plakát előtt , mire megtorpantam . Lassan sétáltam vissza a tárgyhoz, és hitetlenkedve meredtem rá. 5 srác mosolygott rám vissza onnan, köztük a keresett fiú is.

-One Direction élő koncert December 23.-án - olvastam fel.

Örömömben legszívesebben ugrándoztam volna  , de azért az furcsa lett volna, így nem tettem , csak belül őrjöngtem. Elmegyek a koncertre , és valahogy felkutatom a srácot... igen ez így egész jó !  Mégsem lesz olyan nehéz, mint hittem !

1.~Pokol~

Sötét....ez az első szó , mely eszembe jut unalmas, sötét szobámról. A falak és bútorok korom feketék, akárcsak az ágynemű , és a ruhák . Az egyetlen fényforrás a lámpa, mely pislákolva világítja meg a helyiséget.
Minden zegét-zugát ismerem, az ágytól kezdve a plafonig, és pont ez teszi unalmassá. Mennyivel jobb lenne , ha mondjuk lenne egy titkos ajtó a falon, mely mondjuk valami kísérteties szobába vezetne...vagy az emberekhez ! Igen, az maga lenne a menyország ! Észrevétlenül kijuthatnék , és még csak fel sem tűnne senkinek...Miket is beszélek ? Elkapnának , és száműznének örökre, azt pedig nem akarom!

-Noah ! Gyere egy kicsit ! - hallottam meg egy ismerős hangot.

Felálltam a székről , és visszatoltam a helyére, hogy ne legyen útban. Kezemmel kisimítottam szoknyám redőit , majd határozott léptekkel indultam meg a nagyszoba felé. Kilépve a szobám melegéből, megcsapott a folyosó hideg levegője. Nem tétováztam sokat, sietős léptekkel indultam meg jobbra, elhaladva 2 szoba mellett . Nem kellett sokat mennem , el is érkeztem az óriási boltívhez, mely utat nyitott a szobába. Utáltam ezt a helyet , hűvös és rideg volt számomra, fekete falai vészjóslóan figyelték minden mozdulatom , mikor megálltam a kanapé mögött.

-Itt vagyok ! - jelentettem ki , mert ikerhúgom nem nagyon vette észre közelségem.

-Oh, nem vettelek észre - fordult felém kedves mosollyal az arcán- Milyen csini vagy , készülsz valahova ?

Meglepett milyen érdeklődéssel mér végig , mosolya szokatlan volt számomra, megszoktam mindig kemény tekintetét.

-Nem, nem megyek sehova - mondtam hűvösen - Mit akartál mondani ?

Mia-t meglepte gorombaságom, mely még nekem is szokatlan volt. Kettőnk közül mindig is ő volt az erősebb és a bátrabb, annak ellenére, hogy én születtem elöbb. Magánakvaló és titokzatos jelleme szöges ellentéte volt az én kíváncsi , és nyitott természetemnek. Kiskorunkban még nagyon jóban voltunk , de Mia megváltozott. Visszahúzódó lett, mióta anyánk itthagyott minket. Már nem tudok megbízni benne , hűvős tekintetében van valami ... ami kételyeket kellt bennem.
Mia arcáról lefagyott a mosoly , helyét átvette a már jól ismert kifejezéstelen arc.

-Ma van az ünnepség , gondoltam segíthetnél ruhát választani - mondta rezzenéstelen arcal.

-Persze - mosolyodtam el halványan , majd elindultam a szobája felé.

Mia csendesen követett , tekintete lyukat égetett bőrömön . Benyitottam a szobába , és meglepődötten konstantáltam, mennyire idegen számomra. Utoljára 14 évesen jártam itt , mikor még közös szobánk volt. Azóta nagyon megváltozott , érettebb ls nőiesebb lett. A játékok helyét, melyek régen még a polcokon sorakoztak, átvették a kisebb nagyobb szuvenírek , fényképek, sötét könyvet , parfümök és egyéb dolgok. Tekintetem megakadt  egy fényképen , mely az íróasztalán foglalt helyet. Közelebb léptem ,  felemeltem a már poros fényképet , és a kezemmel óvatosan letöröltem . Két egyforma kislány nézett vissza rám ,egymás kezét szorongatva. Nagyot nyelve gyűrtem le a torkomban lévő gombócot. Csak ekkor fogtam fel, hogy a szakadék, mely kettőnk között keletkezett , milyen mély is.

-Rég volt már, nem igaz ? - lépett  mellém csendben  Mia.

Kezemmel végigsimítottam a kereten , mintha ezáltal az elmémbe akarnám vésni a képet , két kislányról , akik nem törődve a szabályokkal, önfeledten élvezik egymás társaságát.

-Rég ... - ismételtem halkan, majd visszatettem a képet a helyére - Na  válasszunk valami ruhát !

Mia arcán halovány mosoly jelent meg , majd megfordult, és a szekrényhez sétált. Miközben kutakodott végigjártam a szobáját , megnéztem a fényképeket,  könyveket, megcsodáltam az ékszereit , és kacatjait.

-Ez milyen ? - lépett ki a gardróbból húgom.

- Hu , nagyon szép ! - néztem végig a csipkés  ruhán.

Mia megállt a tükör elött , és komoly arcal nézett végig magán. A fekete  ruha hozzátapadt testéhez , karcsúsítva így is szép alakját.  A csipkék elegánsá tették és feldobták a ruhát.

-Ez valahogy nem én vagyok... - tűnődött el, tekintetünk találkozott a tükörben - Mi lenne , ha inkább te vennéd fel ?

-Tényleg ? - lepődtem meg.

Mia kibújt a ruhából, és válaszképpen a kezembe nyomta. Míg ő a gardróbban keresgélt levetköztem, és belebújtam a ruhába. A tükör elött megállvameglepődötten néztem végig magamon. A ruha kiemelte karcsúságom , mondhatni szép voltam benne.

-Hozzád jobban illik, nagyon szép vagy ! - lépett elő Mia .

Új ruhája tényleg jobban illett jelleméhez. A fekete miniruha, amit viselt vagány külsőt kölcsönzött neki.
Végignéztem magunkon... ha valaki nem ismer , nem tudna megkülönböztetni minket, pedig tisztán kivehető különbségek vannak rajtunk. Mia arcának vonásai jóval keményebbek , míg az én arcom kerekded. Emellett Mia szeme feketén ragyog , míg az én szemeim sötétkék árnyalatot öltenek. Talán ez a legeltérőbb tulajdonságunk, jellemünk után. Mia határozott , kemény kisugárzása , elüt az én inkább vidám, kíváncsi természetemtől.

-Készülődnöm kéne - mosolyodtam el , majd az ajtóhoz sétáltam.

Belépve a szobámba a tükrömhöz sétáltam , és a kezembe vettem a kefém. Óvatos mozdulatokkal fésültem ki koromfekete hajam, ami lassan a derekamig ért. Miután kifésültem , begöndörítettem , és a fejem tetején lófarokba kötöttem, de pár tincset kihagytam, amik így vígan lengedeztek.Szemceruzával kihúztam a szemem , és raktam fel egy kis szempillaspirált. Vörös rúzsom még vonzóbbá tette megjelenésem.
Belebújva a magassarkúmba kiléptem a szobámból , és szinte nekiütköztem Jamesnek, aki épp be akart kopogni.

-Noah...- ámult el, mikor meglátott - Gyönyörű vagy!

Mosolyogva néztem végig legjobb barátomon, ki elismerően méregetett.

-Mehetünk ? - nyújtotta felém a kezét.

-Igen - mosolyogtam, majd belékaroltam.

Elindultunk a bejárat felé , ahol James ajtót nyitott . Vidáman léptem ki a sötét utcára , ami már nyüzsgött az ördögöktől. Itt lent örök sötétség honolt, nem létezett nappal, vagy éjszaka. A messzi tájban ahova mindenki igyekezett vörös fény lézengett. Az volt a központ , ahol minden évben, ugyanazon a napon felküldtek minden 20 évest a földre , hogy bizonyítson. Engem a csábításra képeztek, míg Mia a kegyetlenségben éli ki magát. Ez itt természetes , engem mégis borzongással tölt el. Talán ez is oka annak, hogy Miával így eltávolodtunk egymástól. Pedig mióta anya itthagyott , nagyobb szükségem lenne rá, mint valaha. 

-Minden rendben ? - húzott közelebb magához James , hogy halljam mit mond.

-Igen , csak...mindegy hülyeség ! - ráztam a fejem.

Tudtam, hogy James átlát rajtam , de nem kérdezett semmit. Kiskorunk óta ő a legjobb barátom, mindig számíthattam rá a nehezebb időkben is. Mikor Miával egyedül maradtunk, ő segített újra kezdeni mindent , minden nap, míg bele nem jöttem a főzésbe , hozta nekünk az ételt , és egy-egy vicces beszólással jobb kedvre derített. 
Apám már születésünk elött továbbállt, és anya sem volt igazi anya. Már kiskoromban megtanultam , hogy az életben, és főleg egy ilyen gonosz helyen , csak magamra számíthatok.
Szorosan bújtam barátom karjaiba , nehogy elsodródjak a hömpölygő tömeggel. Mindenkinek kötelező volt a részvétel , aki nem jött el, azt örökre száműzték a Seolba.

-Jövőre neked is menned kell a földre....- szólaltam meg keserű mosollyal az arcomon - Mi lesz ha elbuksz ? Mit fogsz csinálni ? Mi lesz velem ? A bátyáddal ? 

James búskomor arcal, mereven nézett előre. Nem szólt, és ez rosszabb volt, mintha beszélt volna.Mindketten tudtuk, ha elbukunk, soha sem látjuk egymást újra. Száműzik, bukott ördög lesz.

-Ráér ezt jövőre megbeszélni ! - szólalt meg végül halk, mégis komoly hangon.

Komor arcal nyomultunk előre a tömegben , helyet keresve magunknak. Az ég vörös fényárban fürdött , miközben Jamessel befurakodtunk az első sorba. A tér közepén egy óriási , fekete, kőből faragott szék foglalt helyet, ahonnan rálátás nyílt az össze kapura, melyek még csukva álltak az óriási téglafal oldalában. Sötét, vészjósló füst gomolygottki alóluk , körbevonva az elöttük sorakozó csapatokat, kik a kinyitásra vártak, hogy végre belekezdhessenek a feladatukba. Lányok és fiúk feszülten figyekték a trónt , mely szinte vonzotta a tekinteteket.
A falon őrök kémlelték a központot , rendbontás esetén, akár a Seolba is űzhették a rendbontókat.
 A levegő hirtelen megfagyott , a beszélgetések abbamaradtak, a levegőben a rettegés hulláma söpört végig. A trón elött fekete füst gomolygott a talajból. Először épphogy észre lehetett venni , aztán a feketeség egyre sűrűsödött , végül már teljesen ellepte a széket. A füstből egy alak bontakozott ki , először csak a körvonalát lehetett látni, majd a füst oszlani kezdett , végül megpillantottuk. Fekete csuklyája a földet súrolta, miközben helyet foglalt a széken. Arca sötét volt, csuklyája  kapucnija elrejtette tekintetét. Bőr és hús már lerohadt testéről , csontos ujjai kilátszottak köpenye ujjából. A levegőben tisztán érezni lehetett a félelemmel teli irtózatot. Ott ült elöttünk mindenki rémálma, a kegyetlenség megtestesítője.....Maga a Halál tette tiszteletét az ünnepségen!

Bloglovin

<a href="http://www.bloglovin.com/blog/10182267/?claim=9c2nee6zjnf">Follow my blog with Bloglovin</a>