Meghoztam a részt, legközelebb megpróbálom előbb hozni,de inkább nem ígérek semmit.Szeretném megköszönni, hogy ennyien olvastok, nagyon sokat jelent! Köszönöm.
ui.:A főcímdalt megváltoztattam, ha érdekel valakit nyugodtan nézze meg!
Millió ölelés és puszi:Anna
~Noah Smith~
-Niall ne! - ráztam nevetve fejem, miközben próbáltam kihátrálni, ám a fiú erősen tolt a kerítés felé-Meg fog enni!
-Dehogy fog- nevetett fel aranyosan, folyamatosan tolva az állat felé.
-Nem akarom- ellenkeztem félve, megfordult a fejemben, hogy az állat leharapja a kezem-Meg fog harapni!
-Noah, növényevő- mosolygott rám kedvesen, ám ezzel sem segített sokat.
-Uramisten!- ráztam a fejem, mikor kezem már közelített az óriás nyakú élőlény felé, melyhez hasonlót még életemben nem láttam.
A Pokolban nincsenek állatok és kezdtem megérteni mért. A nagy állat, mely ha jól emlékszem a zsiráf nevet kapta, bizarrul nyújtogatta felém nyelvét, remélve, hogy eléri a kezemben tartott ételt. Furcsa félelem lett úrrá rajtam, melyen Niall jól szórakozott, ám számomra már nem volt kellemes. Két nagydarab biztonsági őr ácsorgott mellettünk, mivel a menedzser nem engedte volna el Niallt nélkülük. Az egyik, kissé nagyobb, néger férfi keresztbe font karral, unottan nézelődött, nem is próbálta leplezni mennyire unja a mi kis kiruccanásunk,azonban a másik, sokkal szimpatikusabb férfi mosolyogva, visszafojtott nevetéssel figyelt mindket. Jót szórakozott bénaságomon, melyet a másik férfi csak olykor olykor egy lenéző pillantással nyugtázott.
-Csak nyújtsd a kezed te kis beszari- mosolygott folyamatosan az engem ölelő fiú, mire idétlenül követtem utasítását.
Az állat mohón nyúlt kezem után, mire furcsa grimasszal az arcomon inkább lehunytam szemeimet, ám mire újra kinyitottam már hűlt helye volt a zoo csemegének, az állat elégedetten hajolt arrébb a többi felé nyújtott finomságért.
-Látod még élsz - nevetett ki Niall, mire kínosan elmosolyodtam.
-Nem láttam még ekkora állatot- védtem magam.
Niall idétlenül mosolyogva bámult rám, mire fejem rázva elnevettem magam. Karjaimat szorosan dereka köré fonva bújtam hozzá, mire karjai automatikusan öleltek át. Mosoly az arcomon levarkarhatatlannak bizonyult, miközben erősen beszívtam férfias illatát. Nem akartam elengedni soha, ám pillanatnyi boldogságom valami mindig keresztbe húzta. Tekintetem pár másodpercre elhomályosult, ajkaimba harapva akadályoztam meg, hogy előtörjenek belőlem az érzések. Megakartam védeni és ehhez az kellett, hogy elengedjem. Mégsem voltam képes minden bűntudat és lelkiismeret furdalás nélkül a szemébe nézni. Így mikor megéreztem puha ajkait arcomon, számba keserű íz költözött, mégis felhelyeztem az álarcom és mosolyt erőltettem magamra.
-Na, akkor mehetünk?- mosolyodott el izgatottan- Azt mondtad még egy állatot megnézünk és aztán mehetünk az étterembe.
-Ezt mondtam?-ráncoltam homlokom, mire elnevette magát, majd intett a két biztonságiőrnek, akik miután kijelentette, hogy meghívja őket, már sokkal barátságosabban indultak el velünk.
Niall szorosan ölelve derekam lépkedett mellettem, arcán gyermeki mosollyal figyelte az állatkerti étterem kibontakozó körvonalait. Páran rögtön felismerték és nagy fanatikushoz híven megpróbáltak a közelébe férkőzni, ám a biztonsági őrök keresztbe húzták számításaikat, mikor megkérték őket, hogy most ne zavarjanak minket. Persze a megszokott kérdések sem kerülték el figyelmem, melyet ma már párszor el kellett viselnem. Ki ez? Mit akar ez Nialltól? Együtt vannak? Ezek tartoztak a jó kategóriába, ám volt aki olyan trágár módon nyilvánította ki véleményét, hogy azt már Niall sem hagyhatta szó nélkül. Így lehetett, hogy a biztonsági őröknek nem Niallt, hanem a rajongókat kellett megvédeniük, a kicsit ingerült fiú elől. Azonban ez a nap folyamán csak egyszer történt meg, azóta Niall kordában tartja feltörekvő indulatait.
-Mivel szolgálhatok?- állt meg az asztalunk mellett egy idősebb éveit taposó férfi, kezében egy noteszt tartva érdeklődve pásztázta tekintetünket.
Míg Niall és az őrök megrendelték az összes létező ételt az étlapról, én beértem egy kávéval és egy kis brownieval. Az asztalunk épp az ablak mellett foglalt helyet és mivel a két fickó belülre parancsolt minket azzal az indokkal, hogy megvédjenek az őrült rajongóktól ha kell, így tökéletes kilátásom nyílt a tóra, mely az állatkert középpontjában foglalt helyet. Tél lévén nem sok állat fürdött a nagy vízben, inkább a parton, összebújva melegedtek, vagy a nekik dobált kenyeret és egyéb finomságokat csipegették. Az emberek mosolyogva, vidáman sétálgattak, vagy éppen igyekeztek valamely állathoz. Gyermekek teljes eksztázisban rohangáltak, vagy sétáltak szüleik mellett, párok ücsörögtek egymást mellett a padokon, jól összebújva, nehogy fázzanak. Számra mosoly húzódott, fejem az ablaknak döntve kortyoltam bele kávémba, melyet közben a pincér elém helyezett. Niall boldogan látott neki étele elfogyasztásának, ám az őröknek kisebb erőfeszítésébe került, hogy két rajongó tudtára adják, hogy most nem fotózkodhatnak. Láttam a tekintetükben a csalódottságot, mintha egy álmuk hullott volna a porba éppen. Számon keserű mosollyal figyeltem,ahogy arrébb sétálnak, majd letelepedve az egyik asztalhoz, azért távolról figyelnek bennünket. Kissé meglepett, hogy ők nem tették szóvá jelenlétem, nem dühöngtek és nem is törtek ki nagy féltékenységi rohamban. Ehelyett, mikor észrevették, hogy figyelem őket elmosolyodva intettek felém egyet, mire meglepetésemben először fel sem fogtam, majd idétlenül visszaintettem. Figyelmem inkább a browniemnak szenteltem, miközben hallgattam a barátságosabb őr és Niall beszélgetését.
-Niall, ha nem jössz megkereslek és elcipellek-figyelmeztette, mire értetlenül a fiúra kaptam tekintetem.
-Nekem az megfelel- mosolyodott el, mire a mellette ücsörgő őr megcsóválta a fejét, ám szája szegletén mosoly bujkált.
-Zayn nem nyavalyog annyit mint te-tekintett vissza ebédjére.
Erre már Niall nem válaszolt, csak egy futó mosolyt villantott felém, majd újra az ebédjébe merült. Nem igazán értettem miről lehet szó, de a fiút ismerve nem lehet olyan fontos, különben úgyis tudnék róla. Fejem az ablak felé fordítottam, érdeklődve kémleltem körbe a tavat. Tekintetem hirtelen akadt meg egy fiún, szemeim kikerekedtek,lélegzetem egy másodpercre elakadt. A fiú háttal állt, ám még így is felismertem.
Lehetetlen.
Képzelődsz.
Azonban testem ledermedt, szaggatott lélegzetvételekkel figyeltem az alakot ám az nem fordult meg. Láttam, hogy keres valakit,idegesnek tűnt, testtartása és az, hogy fejét ide oda kapkodja erre utalt. Nemsokára egy kapucnis, alacsony lány sietett mellé, fejét rázva adta tudtára, hogy nincs meg akit keresnek. Dermedten figyeltem őket, ám nem fordultak meg, ehelyett elindultak az ellenkező irányba.
-Noah, mi a baj?-rántott vissza Niall hangja, mire kissé ijedten felé fordultam-Sápadt vagy..
-Semmi - ráztam a fejem,arcomra mosolyt varázsoltam.
Csak beképzeled magadnak.
Nem ő volt.
Lassan befejeztük az étkezést, az őrök kiengedtek minket, majd oldalunkon megindultak a kijárat felé. A két lány szomorúan figyeltek minket, mire furcsa érzés kerített hatalmába. Hirtelen torpantam meg, mire a két őr és Niall is értetlenül felém kapták fejüket.
-Egy fotót sem lehet?- néztem a barátságosabb őrre, remélve, hogy megtudom hatni.
-Nem- rázta a fejét.
-Egy képbe senki sem hal bele- húztam ki magam, mert idegesítően felém magaslott a férfi-Nézze milyen csalódottak.
-Akkor sem- ellenkezett, ám már koránt sem olyan határozottan.
-Ne már Paul, egy kép belefér- bökte oldalba Niall, mire hálásan elmosolyodtam.
-Nem lehet és most menjünk- lökött rajtam egyet a fekete bőrű, komor őr, mire megbotlottam és nem sokon múlott, hogy el ne essek.
-Elment az esze?!- húzott magához Niall bosszúsan.
-Mennünk kell, a kisasszony csak hátráltat- bólogatott, mire éreztem,ahogy Niall izmai megfeszültek.
-Megcsináljuk a képet, azután meg gondoskodom, hogy magának ne legyen több munkája!- emelte meg a hangját, majd karom fogva átfurakodott a két férfi között.
Paul arcán gúnyos mosoly jelent meg, ám ezt hamar leplezte és elindult utánunk, míg a másik kelletlenül toporgott egy helyben minket figyelve. A két lány, akik valószínűleg fül- és szemtanui voltak a kisebb összetűzésnek most elképedve bámulták a feléjük közeledő fiút.
-Sziasztok-mosolygott rájuk Niall, mire a két lány majdnem felsikított-Úgy hallottam szeretnétek egy képet.
-Uramisten..-suttogta az egyik, hosszú barna hajú.
-Igen- mosolygott euforikus állapotban a barátnője is.
-Megcsináljam?- ajánlkoztam fel kissé félve, mire a lányok felpattannak.
-Megtennéd?- pislogtak rám csodálkozva, mire csak elvettem a felém nyújtott fényképezőt.
A két lány beállt Niall két oldalára, én pedig hátrébb lépkedtem, hogy mindenki benne legyen. Mosolyogva készítettem el a fotókat, Niall adott pár autogramot, majd egy kicsit még beszélgetett is a lányokkal, akik óriási boldogságukban volt, hogy válaszolni is alig tudtak. Mosolyogva figyeltem őket, mígnem Paul már ránk szólt, hogy tényleg menni kéne.
-Köszönjük- pillantott rám hálásan a barna hajú, mire csak elmosolyodtam-Niall nagyon szerencsés.
-Tudom - nevetett a fiú, miközben átölelte derekam lassan elindultunk Paul után.
Kissé meghatódva intettem nekik még egy utolsót, majd kiléptünk a meleg étteremből. Azonnal megcsapott a téli hideg szél, mely átfújt sálamon, így megremegtetve testem. Lassan lépkedtünk le a lépcsőn, majd a tó irányába indultunk. Gyomrom görcsbe ugrott, tekintetemmel ijedten kezdtem keresni az előbb látott alakot, ám már hűlt helye volt. Nyugodtságot erőltettem magamra, nem akartam elszúrni ezt a pár órát, míg még vele lehetek, ám szorongásom és a torkomban lévő gombóc továbbra sem távozott.
Képzelődtél.
Nem szúrhatod el.
Mosolyt varázsoltam arcomra, majd szorosan a fiúhoz simulva lépkedtem tovább mellette. Tekintetemmel sokszor kerestem az ismerős alakokat, ám miután tíz perc múlva sem adták jelét, hogy ők lennének, inkább bebeszéltem magamnak, hogy csak képzelődtem. Niallal kézenfogva sétálgattunk, miközben Paullal beszélgettünk, aki közben már teljesen elfelejtette, hogy neki most vigyázni kéne ránk. A másik őr, kinek már nevére sem voltam kíváncsi csendben kullogott mögöttünk és elküldte a kelletlen rajongókat.
-A többiek mit csinálnak?-érdeklődtem a fiútól, mikor megálltunk a tó mellett.
-Louis és Liam úgy tudom a barátnőikkel vannak, míg Harry és Zayn hazalátogattak-gondolkodott el, mire elmosolyodtam.
-Te szoktál hazamenni?- pillantottam rá, mire szorosabbra fűzte karjait derekamon.
-Nem nagyon -mosolyodott el szomorúan- Inkább a családom jön hozzám, de nagyon ritkán. Fogalmam sincs mikor jártam otthon utoljára. Talán 1 éve.
-Nem gondoltam volna, hogy ez az egész ilyen nehéz-motyogtam halkan.
-Mi?
-Híresnek lenni. A legtöbben szerintem úgy gondolják, hogy ez csakis a zenéről a rajongókról szól. Pedig ennél ez több és nehezebb is sokkal-gondolkodtam el.
-Imádom csinálni, de néha szívesebben lennék hétköznapi srác, hétköznapi dolgokkal és barátokkal- ismerte be.
-Szívesebben lennél olyan, mint a többiek- szólaltam meg halkan-Hogy úgy élhess, mint mindenki más, olyan lehess mint ők. Hogy ne tűnj ki a sorból, ne kelljen úgy élned, hogy te más vagy.
-Pontosan- bólintott, majd mosolyogva rám pillantott.
-Ha olyan vagy, mint mindenki nem ítélhetnek el- suttogtam, erősen kellett koncentrálnom, nehogy megtörjek-Megígérsz nekem valamit?
-Persze-vont magához még közelebb.
Tekintetem a távolba meredt, nem volt erőm a szemébe nézni. Féltem ha meglátom kék szemeit végleg megtörök. Megtörök és már sosem tudom majd eljátszani, hogy minden rendben. Nem lesz már vissza út, a lejtő olyan meredek lesz alattam, hogy már senki sem menthet meg a mélytől. Úgy érzem folyamatosan zuhanok. Zuhanok egy olyan gödörbe, aminek nincs vége sosem, ám ha leérek már nem jutok ki sosem. Nem lesz senki, aki segítene, egyedül maradok egy olyan helyen, ahol már nincs értelme küzdeni. Már nem lesz ki, akiért megérne harcolni, hiszen nincs senkim. Mindenkit elvesztettem, aki valaha fontos volt, nem maradt más, csak a tátongó üresség.
-Bármi történik is - szólaltam meg vékony, akadozó hangon - Emlékezni fogsz rám!
-Mért mondod ezt?- fordult felém kétségbeesetten.
-Ígérd meg!- hunytam le szemeimet, melyek kezdtek elhomályosulni.
-Sosem felejtenélek el- ölelt át szorosabban.
Szemeimet lassan nyitottam ki, ám egy óvatlan könnycsepp így is legördült arcomon. Ajkaimba harapva ráztam meg a fejem, nem akartam gyengének tűnni, nem akartam elrontani semmit. Niall óvatosan törölte le arcomról a könnyet, kezével állam alá nyúlva húzott magához közelebb. Ajkaink finoman értek össze, ám ez a csók most más volt. Tele félelemmel, kételyekkel, féltéssel, kérdésekkel. Kétségbeesetten kapaszkodtam karjában, úgy éreztem, ha elengedem örökre elveszítem.
-Szeretlek- motyogtam ajkaira, mire elmosolyodott.
-Szeretlek.
Niall idétlenül mosolyogva bámult rám, mire fejem rázva elnevettem magam. Karjaimat szorosan dereka köré fonva bújtam hozzá, mire karjai automatikusan öleltek át. Mosoly az arcomon levarkarhatatlannak bizonyult, miközben erősen beszívtam férfias illatát. Nem akartam elengedni soha, ám pillanatnyi boldogságom valami mindig keresztbe húzta. Tekintetem pár másodpercre elhomályosult, ajkaimba harapva akadályoztam meg, hogy előtörjenek belőlem az érzések. Megakartam védeni és ehhez az kellett, hogy elengedjem. Mégsem voltam képes minden bűntudat és lelkiismeret furdalás nélkül a szemébe nézni. Így mikor megéreztem puha ajkait arcomon, számba keserű íz költözött, mégis felhelyeztem az álarcom és mosolyt erőltettem magamra.
-Na, akkor mehetünk?- mosolyodott el izgatottan- Azt mondtad még egy állatot megnézünk és aztán mehetünk az étterembe.
-Ezt mondtam?-ráncoltam homlokom, mire elnevette magát, majd intett a két biztonságiőrnek, akik miután kijelentette, hogy meghívja őket, már sokkal barátságosabban indultak el velünk.
Niall szorosan ölelve derekam lépkedett mellettem, arcán gyermeki mosollyal figyelte az állatkerti étterem kibontakozó körvonalait. Páran rögtön felismerték és nagy fanatikushoz híven megpróbáltak a közelébe férkőzni, ám a biztonsági őrök keresztbe húzták számításaikat, mikor megkérték őket, hogy most ne zavarjanak minket. Persze a megszokott kérdések sem kerülték el figyelmem, melyet ma már párszor el kellett viselnem. Ki ez? Mit akar ez Nialltól? Együtt vannak? Ezek tartoztak a jó kategóriába, ám volt aki olyan trágár módon nyilvánította ki véleményét, hogy azt már Niall sem hagyhatta szó nélkül. Így lehetett, hogy a biztonsági őröknek nem Niallt, hanem a rajongókat kellett megvédeniük, a kicsit ingerült fiú elől. Azonban ez a nap folyamán csak egyszer történt meg, azóta Niall kordában tartja feltörekvő indulatait.
-Mivel szolgálhatok?- állt meg az asztalunk mellett egy idősebb éveit taposó férfi, kezében egy noteszt tartva érdeklődve pásztázta tekintetünket.
Míg Niall és az őrök megrendelték az összes létező ételt az étlapról, én beértem egy kávéval és egy kis brownieval. Az asztalunk épp az ablak mellett foglalt helyet és mivel a két fickó belülre parancsolt minket azzal az indokkal, hogy megvédjenek az őrült rajongóktól ha kell, így tökéletes kilátásom nyílt a tóra, mely az állatkert középpontjában foglalt helyet. Tél lévén nem sok állat fürdött a nagy vízben, inkább a parton, összebújva melegedtek, vagy a nekik dobált kenyeret és egyéb finomságokat csipegették. Az emberek mosolyogva, vidáman sétálgattak, vagy éppen igyekeztek valamely állathoz. Gyermekek teljes eksztázisban rohangáltak, vagy sétáltak szüleik mellett, párok ücsörögtek egymást mellett a padokon, jól összebújva, nehogy fázzanak. Számra mosoly húzódott, fejem az ablaknak döntve kortyoltam bele kávémba, melyet közben a pincér elém helyezett. Niall boldogan látott neki étele elfogyasztásának, ám az őröknek kisebb erőfeszítésébe került, hogy két rajongó tudtára adják, hogy most nem fotózkodhatnak. Láttam a tekintetükben a csalódottságot, mintha egy álmuk hullott volna a porba éppen. Számon keserű mosollyal figyeltem,ahogy arrébb sétálnak, majd letelepedve az egyik asztalhoz, azért távolról figyelnek bennünket. Kissé meglepett, hogy ők nem tették szóvá jelenlétem, nem dühöngtek és nem is törtek ki nagy féltékenységi rohamban. Ehelyett, mikor észrevették, hogy figyelem őket elmosolyodva intettek felém egyet, mire meglepetésemben először fel sem fogtam, majd idétlenül visszaintettem. Figyelmem inkább a browniemnak szenteltem, miközben hallgattam a barátságosabb őr és Niall beszélgetését.
-Niall, ha nem jössz megkereslek és elcipellek-figyelmeztette, mire értetlenül a fiúra kaptam tekintetem.
-Nekem az megfelel- mosolyodott el, mire a mellette ücsörgő őr megcsóválta a fejét, ám szája szegletén mosoly bujkált.
-Zayn nem nyavalyog annyit mint te-tekintett vissza ebédjére.
Erre már Niall nem válaszolt, csak egy futó mosolyt villantott felém, majd újra az ebédjébe merült. Nem igazán értettem miről lehet szó, de a fiút ismerve nem lehet olyan fontos, különben úgyis tudnék róla. Fejem az ablak felé fordítottam, érdeklődve kémleltem körbe a tavat. Tekintetem hirtelen akadt meg egy fiún, szemeim kikerekedtek,lélegzetem egy másodpercre elakadt. A fiú háttal állt, ám még így is felismertem.
Lehetetlen.
Képzelődsz.
Azonban testem ledermedt, szaggatott lélegzetvételekkel figyeltem az alakot ám az nem fordult meg. Láttam, hogy keres valakit,idegesnek tűnt, testtartása és az, hogy fejét ide oda kapkodja erre utalt. Nemsokára egy kapucnis, alacsony lány sietett mellé, fejét rázva adta tudtára, hogy nincs meg akit keresnek. Dermedten figyeltem őket, ám nem fordultak meg, ehelyett elindultak az ellenkező irányba.
-Noah, mi a baj?-rántott vissza Niall hangja, mire kissé ijedten felé fordultam-Sápadt vagy..
-Semmi - ráztam a fejem,arcomra mosolyt varázsoltam.
Csak beképzeled magadnak.
Nem ő volt.
Lassan befejeztük az étkezést, az őrök kiengedtek minket, majd oldalunkon megindultak a kijárat felé. A két lány szomorúan figyeltek minket, mire furcsa érzés kerített hatalmába. Hirtelen torpantam meg, mire a két őr és Niall is értetlenül felém kapták fejüket.
-Egy fotót sem lehet?- néztem a barátságosabb őrre, remélve, hogy megtudom hatni.
-Nem- rázta a fejét.
-Egy képbe senki sem hal bele- húztam ki magam, mert idegesítően felém magaslott a férfi-Nézze milyen csalódottak.
-Akkor sem- ellenkezett, ám már koránt sem olyan határozottan.
-Ne már Paul, egy kép belefér- bökte oldalba Niall, mire hálásan elmosolyodtam.
-Nem lehet és most menjünk- lökött rajtam egyet a fekete bőrű, komor őr, mire megbotlottam és nem sokon múlott, hogy el ne essek.
-Elment az esze?!- húzott magához Niall bosszúsan.
-Mennünk kell, a kisasszony csak hátráltat- bólogatott, mire éreztem,ahogy Niall izmai megfeszültek.
-Megcsináljuk a képet, azután meg gondoskodom, hogy magának ne legyen több munkája!- emelte meg a hangját, majd karom fogva átfurakodott a két férfi között.
Paul arcán gúnyos mosoly jelent meg, ám ezt hamar leplezte és elindult utánunk, míg a másik kelletlenül toporgott egy helyben minket figyelve. A két lány, akik valószínűleg fül- és szemtanui voltak a kisebb összetűzésnek most elképedve bámulták a feléjük közeledő fiút.
-Sziasztok-mosolygott rájuk Niall, mire a két lány majdnem felsikított-Úgy hallottam szeretnétek egy képet.
-Uramisten..-suttogta az egyik, hosszú barna hajú.
-Igen- mosolygott euforikus állapotban a barátnője is.
-Megcsináljam?- ajánlkoztam fel kissé félve, mire a lányok felpattannak.
-Megtennéd?- pislogtak rám csodálkozva, mire csak elvettem a felém nyújtott fényképezőt.
A két lány beállt Niall két oldalára, én pedig hátrébb lépkedtem, hogy mindenki benne legyen. Mosolyogva készítettem el a fotókat, Niall adott pár autogramot, majd egy kicsit még beszélgetett is a lányokkal, akik óriási boldogságukban volt, hogy válaszolni is alig tudtak. Mosolyogva figyeltem őket, mígnem Paul már ránk szólt, hogy tényleg menni kéne.
-Köszönjük- pillantott rám hálásan a barna hajú, mire csak elmosolyodtam-Niall nagyon szerencsés.
-Tudom - nevetett a fiú, miközben átölelte derekam lassan elindultunk Paul után.
Kissé meghatódva intettem nekik még egy utolsót, majd kiléptünk a meleg étteremből. Azonnal megcsapott a téli hideg szél, mely átfújt sálamon, így megremegtetve testem. Lassan lépkedtünk le a lépcsőn, majd a tó irányába indultunk. Gyomrom görcsbe ugrott, tekintetemmel ijedten kezdtem keresni az előbb látott alakot, ám már hűlt helye volt. Nyugodtságot erőltettem magamra, nem akartam elszúrni ezt a pár órát, míg még vele lehetek, ám szorongásom és a torkomban lévő gombóc továbbra sem távozott.
Képzelődtél.
Nem szúrhatod el.
Mosolyt varázsoltam arcomra, majd szorosan a fiúhoz simulva lépkedtem tovább mellette. Tekintetemmel sokszor kerestem az ismerős alakokat, ám miután tíz perc múlva sem adták jelét, hogy ők lennének, inkább bebeszéltem magamnak, hogy csak képzelődtem. Niallal kézenfogva sétálgattunk, miközben Paullal beszélgettünk, aki közben már teljesen elfelejtette, hogy neki most vigyázni kéne ránk. A másik őr, kinek már nevére sem voltam kíváncsi csendben kullogott mögöttünk és elküldte a kelletlen rajongókat.
-A többiek mit csinálnak?-érdeklődtem a fiútól, mikor megálltunk a tó mellett.
-Louis és Liam úgy tudom a barátnőikkel vannak, míg Harry és Zayn hazalátogattak-gondolkodott el, mire elmosolyodtam.
-Te szoktál hazamenni?- pillantottam rá, mire szorosabbra fűzte karjait derekamon.
-Nem nagyon -mosolyodott el szomorúan- Inkább a családom jön hozzám, de nagyon ritkán. Fogalmam sincs mikor jártam otthon utoljára. Talán 1 éve.
-Nem gondoltam volna, hogy ez az egész ilyen nehéz-motyogtam halkan.
-Mi?
-Híresnek lenni. A legtöbben szerintem úgy gondolják, hogy ez csakis a zenéről a rajongókról szól. Pedig ennél ez több és nehezebb is sokkal-gondolkodtam el.
-Imádom csinálni, de néha szívesebben lennék hétköznapi srác, hétköznapi dolgokkal és barátokkal- ismerte be.
-Szívesebben lennél olyan, mint a többiek- szólaltam meg halkan-Hogy úgy élhess, mint mindenki más, olyan lehess mint ők. Hogy ne tűnj ki a sorból, ne kelljen úgy élned, hogy te más vagy.
-Pontosan- bólintott, majd mosolyogva rám pillantott.
-Ha olyan vagy, mint mindenki nem ítélhetnek el- suttogtam, erősen kellett koncentrálnom, nehogy megtörjek-Megígérsz nekem valamit?
-Persze-vont magához még közelebb.
Tekintetem a távolba meredt, nem volt erőm a szemébe nézni. Féltem ha meglátom kék szemeit végleg megtörök. Megtörök és már sosem tudom majd eljátszani, hogy minden rendben. Nem lesz már vissza út, a lejtő olyan meredek lesz alattam, hogy már senki sem menthet meg a mélytől. Úgy érzem folyamatosan zuhanok. Zuhanok egy olyan gödörbe, aminek nincs vége sosem, ám ha leérek már nem jutok ki sosem. Nem lesz senki, aki segítene, egyedül maradok egy olyan helyen, ahol már nincs értelme küzdeni. Már nem lesz ki, akiért megérne harcolni, hiszen nincs senkim. Mindenkit elvesztettem, aki valaha fontos volt, nem maradt más, csak a tátongó üresség.
-Bármi történik is - szólaltam meg vékony, akadozó hangon - Emlékezni fogsz rám!
-Mért mondod ezt?- fordult felém kétségbeesetten.
-Ígérd meg!- hunytam le szemeimet, melyek kezdtek elhomályosulni.
-Sosem felejtenélek el- ölelt át szorosabban.
Szemeimet lassan nyitottam ki, ám egy óvatlan könnycsepp így is legördült arcomon. Ajkaimba harapva ráztam meg a fejem, nem akartam gyengének tűnni, nem akartam elrontani semmit. Niall óvatosan törölte le arcomról a könnyet, kezével állam alá nyúlva húzott magához közelebb. Ajkaink finoman értek össze, ám ez a csók most más volt. Tele félelemmel, kételyekkel, féltéssel, kérdésekkel. Kétségbeesetten kapaszkodtam karjában, úgy éreztem, ha elengedem örökre elveszítem.
-Szeretlek- motyogtam ajkaira, mire elmosolyodott.
-Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése