19.~Ha minden kötél szakad~

Sziasztok!
Remélem nem csúsztam olyan nagyon sokat a résszel, megpróbálom mindig hozni időben de ez sokszor nem sikerül. Ezért nagyon nagy bocsánatkéréssel tartozom, de megpróbálom hozni amint tudom.A részhez annyit fűznék hozzá, hogy ez most Mia szemszögéből íródik, remélem tetszeni fog!

Millió és még annál is sokkal több ölelés:Anna

~Mia Smith~

Az ablak törött. Szilánkok a földön. A bútorok feldőlve.Az ágy a szekrények feltúrva. Papírok szétszórva. Könyvek, tárgyak eltörve. A csillár megrepedve.

Légzésem elakadt, testembe merev mozdulatlanság költözött. Kintről hűvös szél lengette meg a függöny ép részét, felkeverve a földön kiterülő, megtaposott, tépett lapokat. A szekrény feldőlve hevert a szoba közepén, könyvek, tárgyak, ruhák szétdobálva mindenhol. Döbbenten néztem végig a szobán,melyből már semmi sem emlékeztetett régi önmagára. Életemben először tanácstalannak és értetlennek éreztem magam, pár pillanatig a veszteség hulláma söpört át testemen, de ezt az érzést egy másodperc alatt elűztem. 

Erős vagy.

Ez a sorsod.

Ne gondolj rá.

Bizonytalanul léptem beljebb, tekintetemmel nyomokat vagy bizonyítékot kerestem. Az egész szoba teljesen felismerhetetlen lett, minden egyes lépésem alatt megroppant vagy összetört valami. Nem értettem ki tehette és azt sem mért? Mit kereshettek Noahnál, hogy így feltúrtak mindent? 

Valami fontosat. Ebben biztos voltam, ám továbbra is értetlenül kémleltem a szobát, melyet nem is olyan régen még Noah hangja töltött be.

Fejezd be Mia.

Erős vagy!

Tekintetem megakadt egy képkereten, mely egy széttépett könyv maradványai alól nézett rám. Lassú, óvatos léptekkel indultam meg felé, ám hamar rájöttem nincs értelme figyelnem hova lépek, itt már semmi sem maradt épségben. Lehajolva azonban ismét figyelmesen emeltem meg a könyv lapjait, majd kiemelve a képet a törött keretből felegyenesedtem. Éreztem, ahogy testem szokatlan, furcsa érzés járja át, mely ellen sehogyan sem tudtam védekezni.Szemeim kissé elhomályosodtak, mire erőszakosan töröltem meg őket, majd erőszakosan kényszerítettem magam, hogy ne érezzek. Tervem bevált, nemsokára már hűvös, hideg szívvel figyeltem a két egyforma lányt, amint a képről mosolyognak rám.

  -Rég volt már, nem igaz ? - léptem csendben Noah mellé. Kezével végigsimított a kereten , mintha ezáltal az elméjébe akarná vésni a képet , két kislányról , akik nem törődve a szabályokkal, önfeledten élvezik egymás társaságát.
   -Rég ... - ismételte halkan, majd visszatette a képet a helyére.

Rezzenéstelen arccal meredtem magam elé, az emlékek felülkerekedtek akaratomon, befolyásolva ezzel pillanatnyi gondolkodásom. Valahogy egy percre úgy éreztem rosszat tettem. Rosszat tettem mikor úgy döntöttem nem foglalkozok másokkal, mikor elfordultam Noahtól, mikor magamba roskadtam ahelyett, hogy segítettem volna. Rosszat tettem, mikor minden gátlás és érzés nélkül megöltem a fiút, és mikor visszajöttem nem törődtem senkivel. Rosszat tettem, mikor azt hittem jól cselekszem. 

Azonban az ennek az érzésnek már nem maradt helye testemben, szívem helye újra megkeményedett, arcaim vonása újra érzelemmentessé vált. Ne maradt más, csak hideg, ördögi gonoszság, mely eddigi életem végig kísérte. A fényképet dühösen ejtettem ki kezemből, azonban tekintetemmel végigkövettem, ahogy szét lassan a földre hullik, majd elveszik az emlékeim szűkös börtönében. Gyors léptekkel indultam meg kifelé, nem néztem vissza, szélsebesen viharoztam ki a házból. Úgy éreztem menekülnöm kell és ezegyszer nem az eszem diktált. Futva suhantam el az ördögök mellett, akik mérgesen morogva kiabáltak utánam, de nem érdekeltek. A város szélén járhattam már, mikor valami érzés költözött testemben, mely nem hagyott nyugodni. Eszem vitt volna tovább, ment volna addig, amíg végül el nem érek oda, ahol nincs semmilyen elvárás, semmilyen fenyegetés, azonban lábaim megtorpantak. Az út közepén dermedtem le, fejem vészjóslóan kapkodtam két irányba. Tovább megyek és pár órára elmenekülök a sok teher elől, vagy azt teszem, amit érzek és talán elkövetem éltem legvégzetesebb hibáját. A döntés egyszerű volt, azonban valami nem engedte, hogy most is a könnyebb utat válasszam és ebben a percben valamiért úgy éreztem cselekednem kell.

-Mit keresel itt?- kerekedett ki James szeme, mikor ajtót nyitva megállapodott a tekintete rajtam.

-Beengedsz?- lestem át a válla felett ellenőrizve, hogy nincs-e vele valaki.

A fiú habozott, nem értette mit akarok tőle, ám pár perc múlva félreállt, így beléptem a sötét lakásba. Fekete magassarkúm hamar letornáztam magamról, majd James oldalán beljebb lépkedtem a lakásban. Sosem voltam még nála, így a kelleténél kicsit több időt töltöttem a ház feltérképezésével. Az előszobától jobbra rögtön nyílt egy kis nappali, melynek közepén egy fekete kanapé foglalt helyet. A fal mentén üvegszekrények sorakoztak, melyekben többnyire mappák, iratok és papírok voltak, ám némelyiken pár képet véltem felfedezni. Balra egy kisebb konyha nyílt, az asztalon épp James ebédjének maradékai hevertek, valószínűleg megzavartam ebédjét, de ez most hidegen hagyott. Az előszobával szemben egy lépcső vezetett fel az emeletre, ahonnan misztikus, fekete áradt.

-Mit akarsz tőlem?- tért a lényegre a fiú, mikor mindketten beléptünk a nappaliba, ám egyikünk sem szándékozott leülni. Zavartan, feszülten ácsorogtunk mindketten, éreztetve, hogy most nem bájcsevegésről lesz szó.

-Te is tudhatott, hogy nem magamért jöttem- emeltem meg fejem, mire a fiú tekintete hirtelen elborult-Tudom, hogy tudod mi történik Noahval és ebből nem zárhatsz ki!

James arca hirtelen komorult el, már végképp nem próbált meg úgy tenni, mintha szívesen látna. Tekintete ködös maradt, hideg, hűvös szemekkel vizslatott. Várta mikor török meg. Azonban álltam tekintetét, arckifejezésem eltökélt maradt.

-Tudom ,hogy nem érdekel -mosolyodott el gúnyosan, majd megindult az ajtó felé, melyet ki is tárt-Most menj el.

-Nem fogok James, jól tudod- néztem vele farkasszemet - Engem nem kényszeríthetsz, én viszont tudlak téged!

-Ugyan mivel?- nevetett fel kényszeredetten.

-Tudom a titkod James - fontam össze karjaimat mellkasomon, miközben ráerősen vizslattam vonásainak változását-

-Dehogy tudod - rázta a fejét, mire rajtam volt újra a sor,hogy gúnyosan elmosolyodjak.

Pár percig csendben meredtünk egymásra, a feszültség csak úgy vibrált, még ha nem is álltunk közel egymáshoz. Végül keserűen elfordítottam a fejem, testemmel a falnak dőlve figyeltem az emeletről leszűrődő furcsa derengést. Az emlékek megint elöntöttek, ereim megfeszültek, de túlságosan fájt küzdenem.

-Mindig is lenéztél - mosolyodtam el fájdalmasan és úgy éreztem megtört a jég. Az eddig viselt álarc megrepedt, majd a porba hullott és ekkor olyan védtelennek és sérthetőnek éreztem magam, mint soha- Én voltam a kis húg, aki magába roskadt, mert nem bírta el a terhet. Ezt gondoltad te is, nem? Sosem gondoltál rám úgy, hogy én Mia vagyok, neked csak Noah testvére voltam. Sosem gondoltál rám, úgy, mint én rád. 

-Mondtam, hogy félreértés volt...- vágott közbe, idegesen kezdett mentegetőzni.

-Részedről- néztem bele kék szemeibe, melyekben értetlenség csillant-Több vagyok, mint aminek hiszel, sokkal több vagyok és voltam is! Nem tudod mire vagyok képes, nem tudod miket vittem véghez. Erősebb vagyok Noahnál, mindig is az voltam, de erősebb vagyok nálad is. Mert te gyáva vagy James! Nem vagy több azoknál, akik gyáván meghúzzák itt magukat!

James tekintete eltorzult, kezei hirtelen ökölbe szorultak. Láttam a dühöt testében, éreztem heves szívdobogásait, de álltam tekintetét. Lassan indult meg felém, fenyegetően, idegesen meresztette rám szemeit, de nem mozdultam. Vártam. A fiú hangosan kiáltott fel, megindult felém. Keze lendült, ám nem talált célba. Ehelyett a falba verte kezét, majd mely ezután elernyedt, a fiú nagyokat lihegve döntötte homlokát a falnak. Csendesen álltam a fal mellett, megviselt vonásait tanulmányoztam. Nem lepődtem meg tettén, tudtam, hogy nem mer bántani és pont az önbizalmam volt ami megtévesztette és ezért nem ütött. Rájött, hogy engem nem tud megijeszteni.

-Mit akarsz tőlem? - fordult felém ziláltan, mire sóhajtva ellöktem magam a faltól.

-A múltat nem tudjuk letagadni, bele kell törődnöd. Megtörtént és kész. És bár nem akarom, de miattad elfelejtem- álltam meg vele szemben - Viszont jogom van tudni mi történik Noahval, hogy hol van, vagy épp hogy halad a tervel.

James még mindig megtörten állta tekintetem, éreztem, ahogy gondolatok ezrei játszódnak le benne, de elgondolkodott szavaimon. Pár percig némán néztünk farkasszemet, majd James ajkait fájdalmas sóhaj hagyta el.

-Feladta- szólalt meg fáradtan, ám szavai mögött mérhetetlen keserűség bujkált.

-Mi?-ráncoltam szemöldököm döbbenten.

-Feladta, nem csinálja- mordult fel idegesen.

-James velem ne viccelődj!- emeltem meg hangom frusztráltan, azonban én is tudtam, hogy ilyennel nem viccelne-Mért tenne ilyet?

-Mert szerelmes, Mia- vicsorgott gúnyosan, ám tekintetéből mérhetetlen fájdalom áradt- Nem öli meg a fiút, te is tudod, hogy nem képes rá.Inkább vállalja , hogy száműzik, hogy megölik, vállalja a Seolt.

-Nem!- kiáltottam el magam, mire James szemei kissé kikerekedtek-Noah lehet, hogy nem ördög, de van esze! Egy emberért nem tesz ilyet!

Hevesen ráztam a fejem, tiltakoztam, hinni akartam, hogy James hazudik. De a fiú csak állt, tekintete üveges maradt, keserűen nézett rám. Lassan tértem csak magamhoz, mikoris tudatosult bennem szavai súlya. Azonban ekkor olyan történt, mint soha. A tekintetem elhomályosult és nem tudtam megakadályozni. Az első könny kicsordult szememből, mire fájdalmamban felordítottam.James ijedten kapott utánam, megelőzve, hogy a földre zuhanjak, ám a fájdalom nem lankadt. Minden egyes könnycseppel, mintha vágást ejtettek volna szívemen. A fájdalom erősödött, mire végre összetudtam szedni magam annyira, hogy felegyenesedjek. Könnyeim elapadtak, ám James rémült tekintetéből már mindent értettem. Lassan indultam meg a tükör felé, ám nem mertem belenézni. Ördögnek nem szabad érzelmet kimutatni, nem szabad megtörnie. Míg nem teljes értékű, csak tanonc, addig nem lesz következménye, azonban ha már ördög, ez nem így van.

Arcizmaim megfeszültek, tekintetem rémült és ijedt volt, amint megpillantottam tükörképem. Arcomon véres csíkok húzódtak, nyoma sem volt könnynek. Egy ördög nem sír, csak a szíve vérzik.

-És te meg otthagytad? - fordultam dühösen a fiú felém, nem törődve kinézetemmel- Nem ellenkeztél, nem szembesítetted a következményekkel?!

-Rájött a titokra - tárta szét karjait tehetetlenül - Rájött, hogy megöltem Kimet!

-És?- mordultam rá hevesen-Hiszen...

-Nem tudja!- vágott közbe - Nem tudja mért tettem.

Szemeim kikerekedtek, döbbenten néztem a fiúra. Mindig is azt hittem, Noah tudja mit tett James, vagy legalábbis azt tudja, hogy veszélyben volt.De úgy tűnt James nem mondott neki semmit, így Noah nem tudhatja mekkora veszélyben van.

-Te barom!- kiáltottam rá-Megfogják ölni, erre nem gondoltál?

-Elviharzott - védekezett, mire hitetlenül meredtem rá.

Nem szóltam, csak keserűen tettem csípőre kezem. Gondolataim átvették az irányítást, ide oda cikáztak fejemben, én pedig nem tudtam logikusan helyre tenni őket. Csakis egyet tudtam. Noah nem hallhat meg!

-Szereted?- néztem fel rá és bár fájt, de álltam tekintetét.

-Sajnálom- suttogta, mire csak ajkaimba harapva megráztam a fejem.

-Mindig is tudtam- suttogtam- Fáj, hogy csak játszottál velem.

-Mia én - lépett közelebb, de hevesen elhúzódtam.

-Nincs szükségem rád James, már nincs. Elfelejtem ami volt, Noah miatt- néztem keményen - De nem hagyom, hogy Noaht is elvegye tőlem a sors!

-Mit akarsz mit tegyek?- tárta szét karjait tanácstalanul.

-Ma van a nyolcadok nap, nincs sok időnk - túrtam bele hosszú hajamba, majd nagy levegőt vettem-Ki kell játszanunk a Halált.

-Megőrültél!- tiltakozott fejét rázva.

-Csak megakarom menteni, te nem?!- kiabáltam rá, mire ledermedve megadóan bólintott.

Mindketten gondolataink gödrébe zuhantunk, ahonnan úgy éreztem nincs kiút. Görcsösen erőltettem, hogy megoldást találjak, de minél jobban erőlködtem, annál tanácstalanabbnak éreztem magam. Ha minden kötél szakad, nincs már mit veszteni. Noah nem tudja mekkora veszélyben van, nem sejtheti és ez a mi hibánk. Mindketten tudtuk, de nem szóltunk. James azt hitte megvédi ezzel, de a Halált nem lehet sem becsapni, sem lealkudni. Amit akar véghez viszi, főleg ha az a valaki akkora veszélyt jelent mint Noah. Ő nem tudja ki is valójában, vagy ki nem. 

Lábaim sokszor remegtek meg, magabiztosságom elszállt és hirtelenjében elfelejtettem ki vagyok. Csakis az számított, hogy megpróbáljam rendbe hozni, amit 4 éve elszúrtam. Így hát újra felhelyeztem álarcom, tekintetemre kifejezéstelenséget erőltettem, szívemre újra jég költözött. Magamra öltöttem a régi szerepet, ám most már sokkal több erő kellett, hogy megőrizzem a látszatot. Nem szabadott rosszra gondolnom, elkellet felejtenem a bukás bármilyen esélyét, mert csak így nyerhettem.

Erős vagy.

Ez a sorsod.