Kissé késve de meghozom, bár úgy gondolom eléggé unalmasra sikeredett az előző kettő fejezet. Azért továbbra is írom és megpróbálom kicsit izgalmasabbá tenni!
Millió ölelés:Anna
Sebesen haladtam James után, szemeim sokszor elhomályosodtak ám végig küzdöttem. Mia mögöttem lépkedett, feszülten siettetett ahányszor csak lassítottam vagy megtorpantam. Mindenki ideges volt, ezt tetőzte, hogy fogalmam sem volt mi folyik körülöttem. Csakis azt láttam, hogy a környék egyre kihaltabb és ismeretlenebb lesz, míg végül egy erdőhöz értünk. James és Mia szó nélkül indultak meg, ám én megtorpantam, furcsállva néztem végig a fák csupasz ágain, melyek kísértetiesen ismerősen reccsentek meg a szélben. A hó errefelé már elolvadt, csak tócsák és egy egy fehér folt emlékezetetett rá.
-Noah gyere már- kiabált vissza James.
-Hova megyünk?- néztem rá idegesen, elegem volt, hogy semmit sem tudok és folyton megmondják mikor hova lépjek,.
-Az életeddel játszol! Bent megtudsz mindent de most mozogj- sürgetett Mia.
Szemeimet egy pillanatra lehunytam, lenyeltem szívem nyomó megjegyzésem, majd nagy léptekkel megindultam a többiek után. Itt már Mia ment elől, James szorosan mellettem lépkedett, éreztem tekintetét arcomon, de makacsul Mia lábait figyeltem. Türelmetlenül hajoltam el a faágak elől, azonban a legtöbbet egyszerűen letörtem. A száraz gallyak ropogtak lépteink alatt, a sok gyökeret kerülgetve siettünk előre. Gondolataim örült kavalkád közepette követték egymást, nem tudtam rendesen figyelni a körülöttem zajló eseményekre. Félelem lett úrrá rajtam, eszembe jutottak Mia szavai, miszerint az életemmel játszok. Azonban ez hidegen hagyott, sokkal inkább foglalkoztatott, hogy Niallnak baja esik. Elűztem a gondolatot, ő biztonságban volt. Mégis valami nem hagyott nyugodni. Körmeim bőrömbe mélyedtek, éreztem, ahogy a vér kicsordul ereimből, ám örültem a fájdalomnak, mely elvonta figyelmem a valós problémáktól. Ajkaimat összeszorítottam, tűrtem a fájdalmat, erőltettem magam, hogy csakis arra koncentráljak. Nem figyeltem merre megyek, követtem Miát, így is történhetett, hogy egy óvatlan pillanatban lábam beakadt egy gyökérbe és már túl későn eszméltem fel. James ijedten kapott karom után, még az esés előtt visszarántott.
-Megvagy?-kérdezte, mire csak bólintottam- Noah tudom, hogy haragszol rám de.
-Nem érdekel- ráztam a fejem, karom erőszakosan rántottam ki kezei közül.
-Végig sem hallgatsz-emelte meg hangját.
-Nem- értettem egyet, majd elindultam húgom után, aki már türelmetlenül várt ránk.
James feszülten követett, ezután már szigorúan mögöttem lépkedett, tekintete lyukat vájt bőrömön, de nem törődtem vele. Körmeimet továbbra is erőszakosan mélyesztettem bőrömbe, érezni akartam, ahogy a vér végigfolyik ujjaimon. Lassan a fák ágai ritkulni kezdtek, mire végre gyorsíthattunk lépteinken. Mia hirtelen torpant meg, mire Jamesel kissé meglepődve ütköztünk össze. A fiú rögtön kikerült, majd Mia elé sietett. Értetlenül indultam meg feléjük, végre felhagytam önkínzásommal, ujjaim elernyedtek. Azonban mikor Mia mellé értem ledermedtem. Egy kőfal húzódott nem messze tőlünk, oldalait már itt ott benőtte a gaz, teteje leomlott és romos volt, azonban nem ez volt ami megdöbbentett. Szinte pontosan szembe velünk egy kapu nyílt a falból, furcsa, misztikus ám annál ijesztőbb pirosas fény áradt belőle, a fekete füst beszőtte az előtte álló fa törzsét. Pár perc néma, mozdulatlan csend után végül Mia elmosolyodott, éreztem, ahogy megkönnyebbülten kifújja a levegőt.
-Rendben- fordult felém, arcán halovány mosoly jelent meg.
-Mi ez az egész? Elegem van abból, hogy kisgyermeknek néztek és nem mondtok el semmit!-fakadtam ki, idegesen pillantottam a háta mögött ácsorgó fiúra.
-Figyelj Noah- túrt hajába, majd kikerülve az őt figyelő Miát egyenesen előttem cövekelt le- Nem így akartam, hogy megtudd, sőt sosem akartam elmondani. Megakartalak védeni, de most még nagyobb bajba sodortalak. Csak annyit kérek, hogy értsd meg én miattad tettem.
-Megölted! Megölted James!-mordultam rá hisztérikusan.
-Ha nem teszem téged ölnek meg!-kiabált rám, mire megrökönyödve léptem hátrébb.
-Mi?-néztem fel sötét szemeibe.
James idegesen pásztázta arcom, vonásai hirtelen elernyedtek, keserűen mosolyodott el. Mia dermedten ácsorgott mögöttünk, tekintetünk találkozott és tudtam, hogy is tudta. Mindenki tudta csak én nem. A fiú nagyot sóhajtva túrt bele hajába, éreztem, ahogy keresi a szavakat.
-Egyik nap haza indultam, de bent hagytam valamit a suliban így visszamentem érte. Az egyik teremben a tanárod beszélgetett valakivel és meghallottam- halkan kezdett bele, tekintetét mélyen enyémekbe fúrta- Azt mondták a Halál nem vár, még gyenge vagy, így most végez veled.
Testem megmerevedett, az iszonyattal teli rettegés futott végig rajtam. Ajkaim remegve nyíltak szét, hirtelen égő tenyerem is eltörpült amellett a fájdalom mellett mely belepte lelkem. Nem értettem semmit.
-Csak úgy menthettelek meg ha megölöm Kimet. Akkor még nem tudhattam, hogy ez is csapda-rázta a fejét, keserűen figyelte arcom, mely éreztem, hogy teljesen elsápad.
-Én erről-meredtem magam elé teljesen hitetlenül-Én erről, hogy nem tudtam?
-Aludtál- lépett a fiú mellé Mia is.
-Ez nem egy éjszaka volt- ellenkeztem.
-Nem- ismerte el James is, mire eltátottam a szám.
-Egy hétig aludtál- suttogta Mia.
-Lefeküdtem és egy hét múlva keltem fel, miközben végig azt hittem az csak egy éjszaka volt?-akadtam ki.
-Igen-bólintott James.
Hitetlenül néztem hol Miára hol a fiúra, majd végül idegesen elfordultam. Feszülten kezdtem járkálni, gondolatok követték egymást ám egyiknek sem tudtam értelmét venni. Össze voltam zavarodva, testem reszketett, mint még soha. Hajamba túrtam, hagytam, hogy a könnyek lefollyanak arcomon. Halkan zokogtam, úgy, hogy csak én hallhattam. A sok fájdalom és a félelem könnyek formájában hagyták el testem. Idegesen meredtem kezemre, melyre már rászáradt a vér, hisztérikusan próbáltam eltüntetni a jeleket.
-Noah- szólalt meg Mia halkan.
-Mért jöttünk ide?- fordultam hirtelen feléjük.
-Veszélyben vagy. Miattad hozták előbbre a korhatárt, mert a Halál fél. Ha sikerült volna a feladatod, akkor is megölt volna. Az egész egy csapda. Erősebb vagy, mint hiszed és ezt a Halál is tudja.
-Mim van, ami nektek nem?- értetlenkedtem.
-Szíved, Noah-nézett rám Mia, ajkai szélén halovány mosoly jelent meg- Érzel és szeretsz.
-Ez nagyobb fegyver, mint a varázserő- bólintott James is.
-Mégis, hogy győzhetném le a Halált a szívemmel? Ennél nagyobb hülyeséget sem hallottam még!-ráztam a fejem.
-Nem is lesz egyszerű, legyőzni nem tudod, mert a Halált nem lehet megölni. Viszont véget vethetsz a szenvedésnek és az ártatlanok gyilkolásának-vágott közbe James.
Dermedten ácsorogtam, tekintetem a földre helyeztem. A sok eddig eltitkolt információ túl gyorsan zúdult vállamra, oly annyira, hogy úgy éreztem nem bírom elviselni a terhet. Egyszerűen képtelen voltam felfogni amit mondanak, az agyam nem tudta befogadni az információt. Hallottam de nem értettem semmit. Fülemben folyamatosan szavaik víszhangoztak, én pedig menekülni akartam, de nem tehettem.
-James-emeltem rá tekintetem ijedten-Hogy értetted, hogy csapda?
A fiú arca elkomorodott, Mia ijedten kapta felé tekintetét. Éreztem, ahogy szívem kihagy pár ütemet, a felismerés hirtelen csapott le rám, túl hirtelen. Lassan indultam meg feléjük, figyeltem, ahogy arcuk lesápad. Tudtam, mégsem akartam elhinni.
-Mondjátok, hogy csak rosszra gondolok- néztem rájuk könyörögve-Mondjátok, hogy nem igaz!
-Noah, figyelj- nyelt nagyot James.
-Niallt fogja felhasználni ellenem ugye?!-üvöltöttem könnyekkel küszködve.
-Nyugodj meg- lépett közelebb Mia.
-Végig tudtátok! Megint becsaptatok-kiabáltam teljesen elvesztve a fejem.
-Ha vele maradsz nagyobb veszélybe sodrod magad, ő nem tudhat rólunk semmit!-védte magát James.
-Hát nem érted? Engem nem érdekel mi lesz velem! Mióta a földön vagyok azért könyörgök, hogy neki ne essen baja, erre ti még a Halál kezére is játszotok-förmedtem rájuk.
-Kérlek higgadj le- nézett rám kétségbeesve Mia is.
-Úgy kezeltek, mint egy kutyát! Nem mondhatjátok meg, hogy mit csináljak- tiltakoztam.
-Noah, ha fél órán belül nem megyünk át a kapun neked véged! Nem tudsz elmenekülni, lejár az idő- emelte meg a hangját Mia.
Nem figyeltem rá, erősen ráztam meg a fejem, majd kihasználva, hogy ledöbbentek átvágtam köztük. Futva indultam meg az erdő felé, James kapcsolt előbb, azonnal utánam iramodott, míg Mia csak utána tért magához.
-Noah állj meg, őrültséget csinálsz!- ordibált utánam a fiú.
Nem foglalkoztam vele, szélsebesen rohantam a fák között, nem törődtem az ágakkal, melyek megkarcolták bőröm. Kétségbeesetten futottam előre, kizártam minden gondolatot, csakis arra koncentráltam, hogy minnél előbb hazaérjek. Tekintetem a földet pásztázta, nagy lendülettel ugrottam át a gyökereket, gödröket, ügyeltem, nehogy elessek, mert akkor utolérnek. Könnyeim összegyűltek szemeimben, elhomályosították látásom, de erős akartam lenni. Nem engedtem, hogy lefollyanak, erőszakosan töröltem meg nedves arcbőröm. A fák újra ritkulni kezdtek, lépteim megkétszereződtek, nemsokára már a tisztáson futottam.
-Noah állj meg!-hallatszott mögülem James hangja.
Fejem kétségbeesetten kaptam hátra, túl közel járt. Kabátja lobogott a szélben, eltökélten rohant utánam, nem messze tőle Mia is feltűnt. Visszakaptam a fejem, éreztem, ahogy egy könnycsepp végigszántja az arcom. Belül éreztem, hogy ha megteszem elkövetem életem talán legnagyobb őrültségét, de mégis valami hajtott. Szemeimet egy pillanatra lehunytam, hallottam még, ahogy James utánam ordibál, de nem volt visszaút. Testem elhalványult és még mielőtt James karom után kaphatott volna, köddé vált.
A kertben találtam magam, a szél itt már jóval gyengébben fújt, ám égő arcbőröm és hangos lihegésem az erdőre emlékeztetett. Kezemmel óvatosan tapintottam meg arcom, a fájdalomtól felszisszentem és már előre tudtam, hogy az ágak nagyobb vágásokat ejtettek, mint hittem. Ujjaim véresek lettek, tudtam, hogy nem nézek ki túl jól, ám ekkor már nem érdekelt semmi.
-Niall- kiáltottam el magam, futva indultam meg a bejárathoz.
Válasz koránt sem érkezett, a csönd, mely a házra telepedett megrémisztett. Nagy lendülettel rúgtam be az ajtót, mely hangosan csapódott ki, ám ezen kívül semmilyen hang nem ütötte meg fülem.
-Niall!- üvöltöttem hisztérikusan, kétségbeesetten néztem körbe a házban.
Semmi válasz nem érkezett. Ijedten léptem beljebb, gyorsan futottam a nappaliba, ám semmi jel nem mutatott arra, hogy a fiú ott tartózkodna.
-Noah!- Mia hangja halk sikolyt csalt fel ajkaim közül, ám nem foglalkozva vele siettem át a konyhába.
Hisztérikusan kezdtem kutatni a fiút, de sehol sem találtam. Gyorsan viharoztam fel a lépcsőn, Mia és James feszülten követett. Nagy lendülettel zuhantam be a szobájába, ám az ágya úgy állt, mint reggel. Könnyeim lefolytak arcomon. marták sebeimet, ám nem éreztem. A szívembe költöző fájdalom nagyobbnak bizonyult.
-A francba már, Niall! - üvöltöttem.
-Noah- ragadta meg karom James, ám erőszakosan kirántottam.
-Lehet csak dolga van, stúdiózik, a fiúkkal van- hadartam, hisztérikusan indultam meg a szobám felé.
-Nincs itt, Noah- suttogta a fiú -Mennünk kell, különben minden hiába volt!
-Itt van!- zokogtam, idegesen rontottam be a vendégszobába.
Légzésem elakadt, szívem kihagyott pár ütemet. Kezem megállt a levegőben, testem ledermedt. James ijedten sietett utánam, ám ő is megtorpant. Sokáig nem fogtam fel amit látok, ám amint eljutott tudatomig, valami végleg eltörött bennem. A remény kialudt, így már nem maradt semmi. Térdeim megbicsaklottak, hangosan zuhantam a földre, mire Mia ijedten sikított fel.
A szoba már nem hasonlított arra a barátságos helyiségre, mint pár órája, az ablak betörött, millió szilánk hevert a földön. A szekrények feldőlve hevertek a földön, szakadt könyveket és fényképeket kevert fel a hűvös szél. A szék feldőlve hevert a fal mellett, melyen hátborzongató felirat emlékezetetett rá, hogy elkéstem.
Az élet véges
-Rendben- fordult felém, arcán halovány mosoly jelent meg.
-Mi ez az egész? Elegem van abból, hogy kisgyermeknek néztek és nem mondtok el semmit!-fakadtam ki, idegesen pillantottam a háta mögött ácsorgó fiúra.
-Figyelj Noah- túrt hajába, majd kikerülve az őt figyelő Miát egyenesen előttem cövekelt le- Nem így akartam, hogy megtudd, sőt sosem akartam elmondani. Megakartalak védeni, de most még nagyobb bajba sodortalak. Csak annyit kérek, hogy értsd meg én miattad tettem.
-Megölted! Megölted James!-mordultam rá hisztérikusan.
-Ha nem teszem téged ölnek meg!-kiabált rám, mire megrökönyödve léptem hátrébb.
-Mi?-néztem fel sötét szemeibe.
James idegesen pásztázta arcom, vonásai hirtelen elernyedtek, keserűen mosolyodott el. Mia dermedten ácsorgott mögöttünk, tekintetünk találkozott és tudtam, hogy is tudta. Mindenki tudta csak én nem. A fiú nagyot sóhajtva túrt bele hajába, éreztem, ahogy keresi a szavakat.
-Egyik nap haza indultam, de bent hagytam valamit a suliban így visszamentem érte. Az egyik teremben a tanárod beszélgetett valakivel és meghallottam- halkan kezdett bele, tekintetét mélyen enyémekbe fúrta- Azt mondták a Halál nem vár, még gyenge vagy, így most végez veled.
Testem megmerevedett, az iszonyattal teli rettegés futott végig rajtam. Ajkaim remegve nyíltak szét, hirtelen égő tenyerem is eltörpült amellett a fájdalom mellett mely belepte lelkem. Nem értettem semmit.
-Csak úgy menthettelek meg ha megölöm Kimet. Akkor még nem tudhattam, hogy ez is csapda-rázta a fejét, keserűen figyelte arcom, mely éreztem, hogy teljesen elsápad.
-Én erről-meredtem magam elé teljesen hitetlenül-Én erről, hogy nem tudtam?
-Aludtál- lépett a fiú mellé Mia is.
-Ez nem egy éjszaka volt- ellenkeztem.
-Nem- ismerte el James is, mire eltátottam a szám.
-Egy hétig aludtál- suttogta Mia.
-Lefeküdtem és egy hét múlva keltem fel, miközben végig azt hittem az csak egy éjszaka volt?-akadtam ki.
-Igen-bólintott James.
Hitetlenül néztem hol Miára hol a fiúra, majd végül idegesen elfordultam. Feszülten kezdtem járkálni, gondolatok követték egymást ám egyiknek sem tudtam értelmét venni. Össze voltam zavarodva, testem reszketett, mint még soha. Hajamba túrtam, hagytam, hogy a könnyek lefollyanak arcomon. Halkan zokogtam, úgy, hogy csak én hallhattam. A sok fájdalom és a félelem könnyek formájában hagyták el testem. Idegesen meredtem kezemre, melyre már rászáradt a vér, hisztérikusan próbáltam eltüntetni a jeleket.
-Noah- szólalt meg Mia halkan.
-Mért jöttünk ide?- fordultam hirtelen feléjük.
-Veszélyben vagy. Miattad hozták előbbre a korhatárt, mert a Halál fél. Ha sikerült volna a feladatod, akkor is megölt volna. Az egész egy csapda. Erősebb vagy, mint hiszed és ezt a Halál is tudja.
-Mim van, ami nektek nem?- értetlenkedtem.
-Szíved, Noah-nézett rám Mia, ajkai szélén halovány mosoly jelent meg- Érzel és szeretsz.
-Ez nagyobb fegyver, mint a varázserő- bólintott James is.
-Mégis, hogy győzhetném le a Halált a szívemmel? Ennél nagyobb hülyeséget sem hallottam még!-ráztam a fejem.
-Nem is lesz egyszerű, legyőzni nem tudod, mert a Halált nem lehet megölni. Viszont véget vethetsz a szenvedésnek és az ártatlanok gyilkolásának-vágott közbe James.
Dermedten ácsorogtam, tekintetem a földre helyeztem. A sok eddig eltitkolt információ túl gyorsan zúdult vállamra, oly annyira, hogy úgy éreztem nem bírom elviselni a terhet. Egyszerűen képtelen voltam felfogni amit mondanak, az agyam nem tudta befogadni az információt. Hallottam de nem értettem semmit. Fülemben folyamatosan szavaik víszhangoztak, én pedig menekülni akartam, de nem tehettem.
-James-emeltem rá tekintetem ijedten-Hogy értetted, hogy csapda?
A fiú arca elkomorodott, Mia ijedten kapta felé tekintetét. Éreztem, ahogy szívem kihagy pár ütemet, a felismerés hirtelen csapott le rám, túl hirtelen. Lassan indultam meg feléjük, figyeltem, ahogy arcuk lesápad. Tudtam, mégsem akartam elhinni.
-Mondjátok, hogy csak rosszra gondolok- néztem rájuk könyörögve-Mondjátok, hogy nem igaz!
-Noah, figyelj- nyelt nagyot James.
-Niallt fogja felhasználni ellenem ugye?!-üvöltöttem könnyekkel küszködve.
-Nyugodj meg- lépett közelebb Mia.
-Végig tudtátok! Megint becsaptatok-kiabáltam teljesen elvesztve a fejem.
-Ha vele maradsz nagyobb veszélybe sodrod magad, ő nem tudhat rólunk semmit!-védte magát James.
-Hát nem érted? Engem nem érdekel mi lesz velem! Mióta a földön vagyok azért könyörgök, hogy neki ne essen baja, erre ti még a Halál kezére is játszotok-förmedtem rájuk.
-Kérlek higgadj le- nézett rám kétségbeesve Mia is.
-Úgy kezeltek, mint egy kutyát! Nem mondhatjátok meg, hogy mit csináljak- tiltakoztam.
-Noah, ha fél órán belül nem megyünk át a kapun neked véged! Nem tudsz elmenekülni, lejár az idő- emelte meg a hangját Mia.
Nem figyeltem rá, erősen ráztam meg a fejem, majd kihasználva, hogy ledöbbentek átvágtam köztük. Futva indultam meg az erdő felé, James kapcsolt előbb, azonnal utánam iramodott, míg Mia csak utána tért magához.
-Noah állj meg, őrültséget csinálsz!- ordibált utánam a fiú.
Nem foglalkoztam vele, szélsebesen rohantam a fák között, nem törődtem az ágakkal, melyek megkarcolták bőröm. Kétségbeesetten futottam előre, kizártam minden gondolatot, csakis arra koncentráltam, hogy minnél előbb hazaérjek. Tekintetem a földet pásztázta, nagy lendülettel ugrottam át a gyökereket, gödröket, ügyeltem, nehogy elessek, mert akkor utolérnek. Könnyeim összegyűltek szemeimben, elhomályosították látásom, de erős akartam lenni. Nem engedtem, hogy lefollyanak, erőszakosan töröltem meg nedves arcbőröm. A fák újra ritkulni kezdtek, lépteim megkétszereződtek, nemsokára már a tisztáson futottam.
-Noah állj meg!-hallatszott mögülem James hangja.
Fejem kétségbeesetten kaptam hátra, túl közel járt. Kabátja lobogott a szélben, eltökélten rohant utánam, nem messze tőle Mia is feltűnt. Visszakaptam a fejem, éreztem, ahogy egy könnycsepp végigszántja az arcom. Belül éreztem, hogy ha megteszem elkövetem életem talán legnagyobb őrültségét, de mégis valami hajtott. Szemeimet egy pillanatra lehunytam, hallottam még, ahogy James utánam ordibál, de nem volt visszaút. Testem elhalványult és még mielőtt James karom után kaphatott volna, köddé vált.
A kertben találtam magam, a szél itt már jóval gyengébben fújt, ám égő arcbőröm és hangos lihegésem az erdőre emlékeztetett. Kezemmel óvatosan tapintottam meg arcom, a fájdalomtól felszisszentem és már előre tudtam, hogy az ágak nagyobb vágásokat ejtettek, mint hittem. Ujjaim véresek lettek, tudtam, hogy nem nézek ki túl jól, ám ekkor már nem érdekelt semmi.
-Niall- kiáltottam el magam, futva indultam meg a bejárathoz.
Válasz koránt sem érkezett, a csönd, mely a házra telepedett megrémisztett. Nagy lendülettel rúgtam be az ajtót, mely hangosan csapódott ki, ám ezen kívül semmilyen hang nem ütötte meg fülem.
-Niall!- üvöltöttem hisztérikusan, kétségbeesetten néztem körbe a házban.
Semmi válasz nem érkezett. Ijedten léptem beljebb, gyorsan futottam a nappaliba, ám semmi jel nem mutatott arra, hogy a fiú ott tartózkodna.
-Noah!- Mia hangja halk sikolyt csalt fel ajkaim közül, ám nem foglalkozva vele siettem át a konyhába.
Hisztérikusan kezdtem kutatni a fiút, de sehol sem találtam. Gyorsan viharoztam fel a lépcsőn, Mia és James feszülten követett. Nagy lendülettel zuhantam be a szobájába, ám az ágya úgy állt, mint reggel. Könnyeim lefolytak arcomon. marták sebeimet, ám nem éreztem. A szívembe költöző fájdalom nagyobbnak bizonyult.
-A francba már, Niall! - üvöltöttem.
-Noah- ragadta meg karom James, ám erőszakosan kirántottam.
-Lehet csak dolga van, stúdiózik, a fiúkkal van- hadartam, hisztérikusan indultam meg a szobám felé.
-Nincs itt, Noah- suttogta a fiú -Mennünk kell, különben minden hiába volt!
-Itt van!- zokogtam, idegesen rontottam be a vendégszobába.
Légzésem elakadt, szívem kihagyott pár ütemet. Kezem megállt a levegőben, testem ledermedt. James ijedten sietett utánam, ám ő is megtorpant. Sokáig nem fogtam fel amit látok, ám amint eljutott tudatomig, valami végleg eltörött bennem. A remény kialudt, így már nem maradt semmi. Térdeim megbicsaklottak, hangosan zuhantam a földre, mire Mia ijedten sikított fel.
A szoba már nem hasonlított arra a barátságos helyiségre, mint pár órája, az ablak betörött, millió szilánk hevert a földön. A szekrények feldőlve hevertek a földön, szakadt könyveket és fényképeket kevert fel a hűvös szél. A szék feldőlve hevert a fal mellett, melyen hátborzongató felirat emlékezetetett rá, hogy elkéstem.
Az élet véges
minél elöbb folytasd!! ;) <3
VálaszTörlésRendbeeen <333333333
TörlésKedves Anna!
VálaszTörlésEgy dolgot tudok mondani...Elképesztő*-* Hihetetlen,ahogy írsz, a karaktereid, fordulataid. Az egyedi alaptörténetedről ne is beszéljünk. Csodálatos:) egy icipici hibát viszont észleltem...a "miért?" kérdőszót általában "mért?"-nek írod, és ez engem zavart kicsit:c. Ettől eltekintve az egész blogod ámulatba ejtő! Imádom minden részét, mondatát, sorát és szavát! Csak így tovább, és siess ahogy csak tudsz!
xx:Szonja
Kedves Szonja:))
Törléselképesztően sokat jelent amit mondasz! nagyon nagyon nagyon hálás vagyok és elmondhatatlanul örülök, hogy tetszik! El sem hiszem, nagyon köszönöm:)) A résszel próbálok sietni , valószínűleg holnapra meglesz, de alig van időm! De mindenképp hozom amint tudom:)
u.i.:Sajnálom , hogy ilyen későn válaszoltam , de tényleg semmi időm nem volt !
Anna